Ti hogy álltok az altatással II.


Ha alvás, akkor a mese és a "hogyan érjem el, hogy aludjon végre?" kérdésköre mellett szólnunk kell az alvósokról is. 

Az alvás és ébrenlét közötti misztikus, ködös állapot ijesztő lehet egy kisgyermek számára. Elhagyni a jól ismert helyeket, embereket, bezuhanni egy ismeretlen, világba, ahol nincsenek kapaszkodók, nem tudhatjuk, mi vár ránk, egy felnőtt számára is kihívást jelentő feladat lehet.

Mennyivel könnyebb ez az út, ha van egy társ, egy puha, ölelhető valami, ami végigkísér minket ezen az úton. A gyerekek számára az átmeneti tárgyak biztonságot, nyugalmat adhatnak, megkönnyítik a kilépést a komfortzónájukból. 

Ez a tárgy lehet bármi tulajdonképpen, de mennyivel jobb, ha egy pihe-puha macival alszik a gyerekünk, mintha a kisautójával. 


A gyerekek örök kedvence, Sophie fejlesztőinek hála már nem csak fogzáskor jó, hanem alváskor is, hiszen van éjszakai, nem sípolós verziója is.

A Waldorf babák is nagyszerű társai lehetnek gyerekünknek az ágyban, ölelhetők, kedvesek és el lehet suttogni nekik a rossz álmokat is, mivel arcukon nem ül állandó mosoly, így abszolut együttérzők tudnak lenni.


A horgolás mostanában reneszánszát éli. Nálunk is kaphatók gyönyörű horgolt állatok, babák, melyek megnyugtató és örök darabok lehetnek gyermekünk (és majd unokánk) szobájában.



A különböző ronygyikra, címkepárnákra is a nyugodt éjszaka fontos kellékként tekinthetünk. 



A kevesebb néha több

Két nagyon népszerű könyvet szeretnénk Nektek bemutatni, bár bemutatni nemigen kell, hiszen volt idő, hogy a csapból is az ezekből kiszedett idézetek folytak. Inkább csak ismét szeretnénk reflektorfénybe állítani őket, hátha valaki tanácstalan, milyen gyereknevelős könyvet kérjen karácsonyra.

Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című műve tulajdonképpen a "hogyan találjuk fel a
spanyolviaszt?" kérdést járja körül. Semmi újdonságot nem mond: mind tudjuk, hogy jobb (lenne) a családi élet, ha nem a tv előtt vacsoráznánk, szorosabb lenne a kapcsolt apa és fia között, ha fociznának együtt és nem x-boxoznának, és mind emlékszünk irritáló Dudley-ra a Harry Potterből, akinek nem volt elég tizenhárom ajándék, mert előző évben tizenötöt kapott. Modern világunk kórsága, hogy gépekkel vesszük körül magunkat, hogy több időnk legyen, de a felszabaduló időnket gépek előtt töltjük, és letesszük eléjük a gyerekeinket is, ahelyett, hogy biztosítanánk számukra egy átlátható, szeretetteljes, békés világot. Payne könyve pontosan arról szól, amit az alcíme sugall: Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket. És ehhez nincs másra szükségünk csak odafigyelésre, minőségi időre meg azokra a praktikákra, amelyeket a szerző nagyon olvasmányosan, szórakoztatóan elénk tár.

A másik könyv egy rendkívül szórakoztató alaptézisből indul ki: mi az, amit rosszul tudunk az Amit rosszul tudunk a gyerekekről című könyv, hiszen olyan tételeket vesz sorra, mint a korai tehetségfelmérés szükségessége, az önkontroll kérdése vagy a sokunknak húsba vágó testvéri viszonyok kialakulása. És teszi mindezt érdekesen, teljesen új nézőpontból. Ajánljuk mindazoknak, akik unják a szokásos gyereknevelős könyveket és szeretnének valami új információhoz jutni.
gyerekeinkről. Nos, elég sok mindent. Legalábbis a két szerző. Mi persze
nem. De ettől még igazán izgalmas olvasmány az


P. Bronson- A. Merryman: Amit rosszul tudunk a gyerekekről


De mi az a szülinapi gyűrű?

A szülinap az torta meg gyertya. Slussz. Minek még az asztalra egy ilyen izé

http://mamamibolt.hu/webbolt/fajatekok/3360-grimm-s-sz%C3%BClet%C3%A9snapi-spir%C3%A1l-z%C3%B6ld

Egy család életében rendkívül fontos a ritmus. Máshogy nem lehet nyugalmat biztosítani sem az egésznek sem a részeknek csak úgy, ha tudjuk, mi mit követ, mi hogyan szokott zajlani. Ez megnyugvást ad felnőttnek, gyereknek egyaránt. Meg izgalmat is, hiszen akár családi csínytevés számba is mehet, ha a szerdai udvarseprés helyett elmegyünk bicajozni meg fagyizni. 
De a gyerekek úgy érzik magukat biztonságban, ha tudják, milyen sorrendben követik egymást a nap, a hét, a hónap eseményei. És persze azt is szeretik tudni, hogy az ezekből "kilógó" ünnepek hogyan zajlanak. Hányszor hangzik el a kérdés: Anya, a szülinapomon megint olyan állatos torta lesz? Fontos nekik az állandóság, a hátország, ahol mindig minden ugyanúgy történik. Nem feltétlenül akarnak másmilyen tortát, mert az állatosat szeretik.

És itt lép a képbe a szülinapi gyűrű. Valami, ami a torta mellett állandó szereplője az ünnepi asztalnak. Valami, amit lehet várni, hiszen minden újabb születésnap újabb kis figurát jelent rajta. Ami akár egy ajándéknak is számítható a kisautó, a baba mellé. Valami, amit tovább tud majd adni a gyermekünk az unokánknak, valami, ami folytonosságot hoz az ünnepbe ugyanúgy mint a várva várt ünnepek a hétköznapok sorába. 
És nem utolsó sorban lehet bele gyertyát is tenni, akár a közepére egy teamécsest, akár a gyűrűbe magába. Így nem kell aggódnunk azon sem, hogy beleolvad -e a gyertya csoki mousse-ba mire bevisszük az ebédlőasztalra a tortát, vagy hogy a gyerekek nagy lelkesedésükben hány tejszínhab rózsát fognak a nagyi hajába fújni. 

http://mamamibolt.hu/webbolt/search?controller=search&orderby=position&orderway=desc&search_query=sz%C3%BClet%C3%A9snapi+gy%C5%B1r%C5%B1&submit_search=

És ha már a rítusoknál tartok, rögtön eszembe is jutott egy remek könyv.
A legszebb gyerekkori szertartások című könyv valóban a legfontosabb ünnepeink méltó megünneplésében segít amellett, hogy a hétköznapi rítusainkat is gorcső alá veszi, megkönnyítve egy kezdő család számára ezek kialakítását. De már működő családoknak is segíthet meghitté, szeretetteljessé varázsolni szertartásaikat.

P. Kunze- C. Salamander: A legszebb gyerekkori szertartások
Móra, 2015  


Hétfői idézet 1.

Ebben a sorozatunkban hétfőnként egy-egy idézetet osztunk meg veletek, melyet egész héten formálhattok, továbbgondolhattok, amelyről beszélgethettek.


"Kötődés általában kétféle módon jön létre. Vagy természetes sarja a létező kapcsolatoknak, vagy akkor alakul ki, amikor egy kötődési űr már elviselhetetlenné válik. Ezek közül az első már csecsemőkorban megnyilvánul. A legtöbb gyermek hat hónapos korára ellenállást tanúsít azzal szemben, hogy kapcsolatot alakítson ki, vagy szorosabb közelségbe kerüljön azokkal, akikhez nem kötődik. Ahhoz, hogy legyőzze ellenállását, arra van szükség, hogy a már érvényben lévő "kötődése", például az édesanyja és az "idegen" között interakció jöjjön létre."

G. Neufeld- Máté G.  A család ereje
Libri, 2014

Ti hogy álltok az altatással? I.


Hát, én úgy, hogy sokszor belecsúszom abba a hibába, hogy valami érdekeset szeretnék mesélni, ami lenyűgözi a népemet kicsitől nagyig. És akkor jön Rumini meg Fehérlófia, amit persze imádnak, csak aztán képtelenek elaludni, annyira izgatja őket a történet. Én meg ülve a sötétben szidom magam, hogy miért is nem választottam valami nyugis, relaxálós, monoton mesét.


Például ezekből:


J. Emmett- V. Cabban: Ide nekem a Holdat!
3-6
Kedves történet a Vakondról, aki meg szerette volna szerezni a Holdat. Hogy miért? Mert ott van. Hogy sikerült-e neki? Nem árulom el, elsőre izguljon Anya/Apa is egy kicsit. Huszonhetedszerre garantáltan nem fog. Viszont mindenkit kellően ellazít, lehet még kicsit duruzsolni a bájos rajzok nyomán a kíváncsiságról és a kitartásról, sőt az egymásra figyelésről is. Aztán mindenki nézheti még kicsit a Holdat elalvás előtt.







Berg Judit: Maszat alszik
1-4
A sötét félelmetes. A sötét izgalmas. Ebben a könyvben, mint a Maszat könyvek mindegyikében, két történet található hasonló tematikával. Az elsőben Maszat megtanulja, hogy gyertyafényben is lehet klassz az élet, és hogy válik a sötétség a barátunkká. a második a klasszikus altatós mese, aminek a végére ha a gyerek nem is, a szülő garantáltan elalszik. Hiszen ki bírná ásítás nélkül felsorolni, ki mindenki alszik körülötte: a kisautók, a játékok, az állatkerti állatok, sőt még a kukás bácsik is. Na, ki ásított? És még a fogmosásra is szán időt Maszat! Micsoda pompás kis legényke!




1-4
Mindkét mese a felsorolás ellazító erejére építve kiváló altatónak bizonyul piciknél és kisovisoknál. Magával ragadó, de egyszerű történet versbe szedve, hogy még inkább megkönnyítse az alvásra hangolódást. A ritmus, az ismétlődés fontos eleme a relaxálásnak.









H. Wilson: Egyik este otthon
0-3
Ez a lapozó a legkisebbeknek is tetszeni fog, Az előbb említett ismétlés és ritmus itt már szinte mantrázásba megy át, tökéletes választás hát egy örökmozgó totyogó lecsendesítésére. És még a barátság fontosságára is megtanít.








József A. : Altató / Arany J.: Este van, este van
0-100
Gondolom, ezt a két verset senkinek sem kell bemutatni, ellenben a két gyönyörűen illusztrált könyvvel, amiben kiadták őket! Arany János klasszikusához Reich Károly szintén klasszikusnak számító rajzai társulnak, visszahozva nekünk, felolvasóknak is gyerekkorunk esti rituáléinak varázsát, Az Altatót pedig Gyöngyösi Adrienn rajzai kísérik ebben a gyerekkézre eső leporelloban. Amit nyugodtan tarthat is a gyerek, mi úgy is kívülről fújjuk a villamos csengését meg kis Balázs alvását.





0-5
Ha esetleg valaki nem tudna lemondani az olvasás fejlesztő hatásáról altatásnál sem, nyugodtan vegye kézbe ezt a angol nyelvű kis kiadványt. Kisnyuszi és Nagynyuszi olyanok az angol gyerekeknek, mint nekünk Boribon és Annipanni, minden felnőtt és gyerek ismeri őket, és rajong értük. A szülők a saját gyerekkori könyveiket olvassák fel újra és újra csemetéiknek arról, mennyire szeretik ezek a nyuszik egymást. Talán annyira, mint ide a Hold? (hogy az milyen messze van, kérdezzük meg a kis Vakondtól!)

Pelexikon, azaz a pelenkák tudástára

A mamami.hu közössége nagyon sokat tett az elmúlt 8 évben a mosható pelenkák népszerűsítéséért. Egyik összefoglalója a mosható pelenkák idegen szavainak a Pelexikon, ami szintén a mamamik összefogásával alakult, formálódott ki.

Forrás: mamami.hu/forum





Megtalálhatod itt a sok-sok idegen szó, rövidítés jelentését, de olyan egyszerű fogalmakat is, amelyekkel babavárás előtt még sosem találkoztál, lehet egy anyukának egyértelmű, de mielőtt gyermeke van az embernek, nem biztos :) Például a tetra pelus :)

Jó böngészést kívánunk! Moshatóra fel, éljenek a textilpelenkák!

www.mamami.hu

Könyvajánló - Anyasebek



Mostani könyvajánlónkat Ferenczi Beáta pszichológus, dúla tollából tolmácsoljuk Nektek:

Berencsi-Eke Csilla: Anyasebek Császármetszés az édesanyák szemével

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani az Ursus Libris Kiadó gondozásában megjelent Anyasebek című könyvet, ami a császármetszést átélt anyák és babák érzéseivel, élményeivel, illetve az átéltek feldolgozásának lehetőségeivel foglalkozik. Berencsi-Eke Csilla császáros anyukaként saját megélései kapcsán arra vállalkozott, hogy összegyűjtse sorstársai vallomásait. Találhattok olyan történeteket, ahol a műtét váratlansága, az életveszély lehetősége, a babától való elválás messzehatóan befolyásolta az anyák érzéseit, anyaságuk átélését. A programozott császárt bemutató fejezet a felkészültség és tájékozottság szerepére hívja fel a figyelmet, ami segíthet könnyebben elviselni a műtétet és a szülés utáni felépülést. Vannak olyan történetek is, amelyekben az anyák pozitívan élték meg a császármetszést, gyermekük megérkezését  ünnepelve. Sokan, sokfélék vagyunk, a szülésünk és születésünk a sajátunk, egyedi, egyszeri és megismételhetetlen élmény. Az élmény jellemzőiről mind az anya, mind a baba szempontjából olvashattok érdekes tényeket, kutatásokon alapuló elképzeléseket az első fejezetben, míg a könyv zárásaként a Perinatus Alapítvány szakembereitől a szülésélmény feldolgozásának fontosságáról, szükségességéről és lehetőségeiről találhattok hasznos információkat.
A kötet helyi vonatkozása, hogy több Debrecenben szült édesanya történetét is tartalmazza, első fejezetét debreceni pszichológus (Ferenczi Beáta) írta és a könyvben szereplő több vers szerzője, fordítója is helybéli (Földiné Szőke Sarolta).
Ajánlom mindenkinek, aki a császármetszés után érez magában erőt és elszánást, hogy saját tapasztalatait mások gondolatai fényében újra értékelje.

Most szültem meg a gyermekem.
Az a seb itt a testemen,
Az tett anyává engem -
már örökre viselem.
Büszke vagyok rá, és ha fáj is – szeretem.”
(Tokai Márta)
 


http://mamamibolt.hu/webbolt/kategoriak/3107-anyasebek
Részlet a szerző bevezető gondolataiból:
Kívánom, hogy találd meg a kiutat abból a fájdalomból, amit a császármetszés okozott neked, legyenek ebben segítségedre azok az édesanyák, akik vállalták, hogy leírják a történeteiket és azok a szakemberek, akik összeállították a könyv szakmai részét. Emberek vagyunk, esendő, érző emberek, akiknek mind fontos a története, amely egy aprócska rezdülése a világegyetemnek. Ez a rezdülés a születéssel kezdődik.
Részletek a szerző saját történetéből:
Életem legszebb napjának indult, de mégsem lett az.
Minden jel arra mutatott, hogy természetes úton születik meg a kisfiunk. Már hetekkel a szülés előtt tudtam azt is, hogy melyik nap fog megszületni a régóta várt kis csodánk. Egyik éjszaka megálmodtam a dátumot: 2011. augusztus 28. Még az ablakunkban lévő rózsa is, ami évek óta nem virágzott, hozott egy bimbót, és 28-ára ki is nyílt.
A megálmodott dátum előestéjén szép lassan elkezdett szivárogni a magzatvíz. Az orvosunk akkor azt mondta, hogy addig ne menjünk be a kórházba, amíg határozottan meg nem indul. Éjszakára a fájások is megérkeztek, és a magzatvíz is megindult. Így reggel 6 órakor bementünk a szülészetre.
Minden porcikám tiltakozott a császár ellen, főleg azért, mert sose gondoltam volna, hogy nem tudom megszülni a babánkat, és mert egyáltalán még csak számításba sem vettem a lehetőségét a császárnak, és nem is tájékozódtam róla, amit utólag már nagyon nagy hibának tartok.
Iszonyatosan féltem. Még kórházban sem voltam soha azelőtt, így a műtét gondolata és a kudarc érzése teljesen letaglózott.
Részletek a Ferenczi Beáta szakpszichológus és dúla által írt, A szülés és a születés élménye fejezetből:
A szülés élménye erőteljessége, ősi volta, az élmény ritkasága miatt lehet gyógyító, de traumatikus hatású is. Átélhető passzívan elszenvedett kudarcként, a kontrollvesztettség, a tárggyá válás és a kiszolgáltatottság érzésétől kísérve, de átélhető egész életet meghatározó csúcsélményként, erőt, gyógyulást és kiteljesedést adó eseményként.
A szülés nem tekinthető önmagában álló, elszigetelt eseményként, hiszen a várandósság, a szülés és a gyermek egyéves koráig tartó időszak érzései, élményei összefüggenek, egyaránt érintik az anyát, az apát és a gyermeket. A várandósság, a szülés és a korai szülői tapasztalatok felkínálják annak a lehetőségét, hogy elfeledettnek hitt régi problémáinkat újra átdolgozzuk.
Részlet a Perinatus Alapítvány munkatársai által írt, A szülésélmény feldolgozása fejezetből:
...Ha elképzelünk egy kisgyereket, akit valamilyen erős kellemes vagy kellemetlen élmény ér, láthatjuk, hogyan bánik a helyzettel: újra és újra elmeséli, lerajzolja, kérdez, eljátssza a történést, méghozzá nem is akárhogyan, hanem a saját ritmusában. Vagyis az élmény hullámokban utat kér benne, kifejeződik, és mint a hagyma levelei, rétegenként átdolgozódik a lelkében. Felnőttkorunkban is valahogy így működünk: a történések hatnak ránk, hatásaik pedig, amennyiben teret és időt szakítunk számukra, kifejeződést nyernek bennünk, azaz rájuk gondolunk, ábrándozunk, aggódunk és morgolódunk miattuk, beszélünk róluk, sőt visszaköszönhetnek akár az álmainkban is. Ha szabadon engedjük áramolni ezt a folyamatot, akkor idővel nyugvópontot talál, és elcsendesedik – úgy is mondhatjuk, hogy megemésztettük az élményt.

Kösd fel a gatyád ha gyerekekkel indulsz a piacra :)

Nyár van, nyár van, halljuk a slágert éppen az autóban ülve és azt érezzük, hogy menten eggyé válunk az aszfalttal a rekkenő hőségben. A gyerekekkel olyan nagy poénnak tűnik, a piacra elindulni, persze tanító szándékkal, hogy lássák, érezzék a saját bőrükön is, hogy mi fán terem az a sok isteni gyümölcs, ami a piaci kofák asztalán roskadozva várja, hogy a te szatyrodban landoljon.


Eljutni a piacra két játékra kiéhezett aprósággal nem kis kihívás, mert persze már tudják a zsiványok, hogy tulajdonképpen, úgy is megközelíthetjük az objektumot, hogy azért végig csemegézzük a játék bazár minden egyes szegletét. Na, ebben most már nem vagyok túl jó partner, de hogy ne legyek a szívtelen anyák, legszívtelenebbike, beengedem őket a Kánaánba kicsit, én pedig meghúzom magam a bejárat egy kevésbé forgalmas szegletében.


Egy ideig ez így teljes nyugalmat kölcsönöz a lelkemnek, aztán hirtelen belémhasít, talán egy álnok gyerekrabló már egy titkos ajtón az én ártatlan gyermekeimet próbálja elcsalogatni. Ekkor az aggódó anya Tarzan üvöltéssel beveti magát a boltba és nevükön szólongatja csemetéit. Jön az egyezkedés, na, most akkor nem kaptok semmit, de próbálnak mindenféle fondorlattal kicsikarni valamit, ha mást nem egy ígéretet arra, hogy a közeljövőben valamelyik vacak az ő töméntelen mennyiségű játék kupacuk tetején fog landolni. Ígérek én mindent, csak szabaduljunk, eddig a szülinap mindig bevált, az idő és évszak még nem teljesen tiszta nekik, így ezzel még egy ideig elszórakozhatok. Na, egyszer csak eljön a türelem vége és kisöpröm őkegyelmüket a boltból és irány a piac.

De akkor jön anyu csábulása, egy kellemes kis üzlet, ahol mindig van valamilyen aktuális akció, amit nem lehet kihagyni. Ezt már nem kajálják annyira és nagy dirrel-dúrral ők is asszisztálnak az én szenvedélyemhez. Ennyi kör lefutása után, már kimerülve esünk be uticélunk végső állomásához, ahol már egyik gyerek se akar több utcahossznyi piaci asztalt végigmászni, csak azért, hogy anya megtalálja, a számára legjobban tetsző, maga se tudja mit. Majd ha látom, megjön az ihlet is mondá a kis hang, de a felkapaszkodó kisebb csomag, már tereli a figyelmet, és maradunk a megszokott jól bevált fasírt, tökfőzelék kombónál.
De jó lenne még valamit kreatívkodni, amikor megszólal az oldalamon lógó kisebbik, hogy nekem kakálnom kell, ott a piac közepén. Hát persze. A kreatív gondolatok, huss, elszállnak egészen addig, hogy hol találok egy alkalmas toalettet. Visszük az árut, mint bizonyítékot arra nézve, hogy igenis volt értelme a kiruccanásnak, és a WC is megnyílik előttünk, ahol is közli az én édes  három évesen, hogy ő itt nem tud.  Itt azért hagyjunk némi szünetet, mert jön egy hosszú, nyomdafestéket nem tűrő kis gondolatcsokor, amit úgy mantraként mondgatok, majd távozunk a tett színhelyéről. Már csak egy gondolat hajt engem, haza kell érni. Autókeresés, majd egy utolsó erőpróba, bekötni egy olyan kis embert, aki ezt nem nagyon akarja. Jön az egyezkedés, addig nem indulunk el, amíg nem vagy bekötve, valahogy nem túlságosan hatja meg a dolog, de egyszer csak összeáll a fejecskéjében valami és kezes bárányként, megengedi, hogy bátyja becsatolja.

Hazáig már nem sok van, oh, azt már fél lábon vagy fél keréken is... mindegy. Az úton jönnek a  kérdések, és az anya szó elhangzik 5 km-en belül 500-szor. Felváltva próbálkoznak egymást túlkiabálva választ kicsikarni belőlem, valami eget rengetően fontos kérdésre, én pedig csak csöndet szeretnék, de nagyon. Amikor egy újabb szál egyszer csak elpattan, és parttalanul ömlik belőlem a szenny, nem érzem jól magam utána, nem könnyebbültem meg tőle. Csönd lesz az autóban, amolyan sértődött csend, és akkor most mi van,  még én gazsuláljak, mikor szétszednek atomjaimra. Hazaérve megnyugodva, ebéd közben, elsimul minden, besiklik a medrébe az élet, jó együtt érzés árad szét bennem,  és fogadalmak százezrei fogalmazódnak meg, nincs értelme ennyi mindent eltervezni, úgy sem lehet mindennek és mindenkinek megfelelni és sorolhatnám, hisz tudjátok...

Megy tovább az élet és próbálunk mindig egy kicsit tanulni tőlük, magunktól, a helyzetektől, amibe sodródunk, hogy jobban csináljuk, legközelebb tuti jobban fogjuk csinálni, mert most nagyon megtanuljuk, aztán majd meglátjuk J

Egy négy gyermekes anyuka vallomásai - Folyt.köv.

Pelenkák tárolása, mosása

TIPPEK ÉS TANÁCSOK A TEXTILPELUSOK KEZELÉSÉHEZ

Örök kérdés a döntéskor, hogy hogyan is kezeljük, mossuk, szárítjuk a textilpelenkákat.

Még él sokmindenkiben az a kép, hogy nagy fazék felett állva kavargatjuk a forró vízben a pelusokat, majd vasaljuk őket szépen sorban. No hát ez a felállás már nem él, egészen másképp csináljuk, mondjuk ki őszintén, sokkal egyszerűbben :).

De nézzük csak sorban:

Tele a csomag, leveszem a babáról a pelust, összehajtva félrerakom és rendbeteszem a popsit, kap tiszta pelust, gyerek kész. Jöhet a pelenka. Kivesszük első körben a belehelyezett papírbetétet a nagy dolgokkal, ha van benne és a wc-be helyezem, lehúzom.
Papírbetétek különböző gyártóktól

A pelenka textil részét csap alatt kicsit leöblítem, bevizezem, ha kell foltszappannal egy kicsit ráhúzok a foltra, és így mehet a tárolóvödörbe. A vödörbe vizet nem szükséges tenni, de egy mosóhálót lehet, hasznos a gépbe való átpakoláskor. A pelenkák tépőzárjait zárni kell, ne menjen bele a szösz, ha belepatentolós a pelus, akkor kipatentoljuk a betéteket - legalább félig - ha pedig zsebes, kivesszük a betéteket. 
Őszintén szólva a zsebesnél erős hátránynak érzem hogy bele kell nyúlni a pisis pelusba a betét kihúzása miatt, de hát ez van. A patentosak és a prefoldok egyszerűbbek.
Általában 2-3 nap alatt telik meg a vödör, az egy mosásnyi adag. (Készlet legyen legalább 3 napi pelus tehát 18-24 db)

Ez a vödör nem csak szép, de zárható is!

 Érdemes zárható vödröt beszerezni, mert a pupákok hamar nőnek és okosodnak, képesek kipakolni a szennyest egy perc alatt! :)


Amikor tele a vödör, vagy legalábbis mosásra kész adag van benne, átpakoljuk vagy felül töltős szerencsés géptulajdonosok csak átborítják a vödör tartalmát a gépbe.

Mivel mossuk?

A pelenkákat NAGYON sokat mossuk! Sokkal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve mint bármely ruházatunk, így ha azt szeretnénk, hogy tartósak legyenek, vigyázzunk rá a mosásnál is.
Kímélő, a gyártó által ajánlott mosószereket vessünk be, ami sem a baba bőrét sem a környezetet nem terheli. Nagyon jól bevált néhány márka:  Bio-d folyékony mosószer, mosószóda-folyékony kombó, Eco-egg (mosótojás), MioCare, folttisztító só (foltsó, vagy aktív oxigénes fehérítő néven is fut), Almawin, Klar.
40 fokon elegendő általában mosni őket, de időnként berakjuk főleg a belsőket egy 60-as vagy 90-es mosásra egy kis NappyFresh pelenkafertőtlenítővel megfűszerezve. Bár nem vagyunk hívei a túlfertőtlenítésnek, de néha azért nem árt.

Ha foltosak a pelusok, több lehetőségünk is van:  folttisztító Gall szappan (pl. Almawin, Klar), folttisztító só adagolása a mosószerhez, és a napocska folttisztító ereje.

Öblítőt ne használj a pelenkákhoz, rontja a nedvszívó képességet. Ha illatot szeretnél, használj inkább mosóparfümöt.

Szárítógépben csak a belsők száríthatóak, de vedd figyelembe, hogy  a szárítógép mindig csökkenti a ruhák, textiliák élettartamát, és az energiafogyasztása is jelentős.

Tulajdonképpen a mosás, teregetés nem igényel sok pluszmunkát, ha van mosógéped.

És amit kapsz cserébe ezért a kis pluszmunkáért, az jelentős!
  • korábban szobatiszták a babák
  • a kezdeti hónapokban kis terpesztartást is csinál, ami igen hasznos a csípőfejlődés szempontjából
  • jobban szellőzik a bőrük a 2-3 év alatt míg pelenkások
  • vegyszermentes popó
  • megtakarítasz egy jó nagy adag pénzt, akár többszázezer forintot (inkább nyaraljuk el ugyebár)
  • és végül de nem utolsó sorban a gyerekeink 1 tonnával kevesebb pelenkaszemetet örökölnek
Azért ez nem csekély eredmény egy kis pluszmunkáért!
A kaki-dolgot meg hát így se úgy se ússzuk meg, hiszen az eldobhatóban is le kell a popsit törölni, mosni, ebben nincs különbség.

De az érzetben bizony van! Ezerszer jobb érzés a textilt rájuk adni és még jól is néznek ki!

Kisebbik fiam pop-in pelusban

A mamamiboltban természetesen személyre szabottan is segítünk a pelenkázás rejtelmeiben eligazodni, használd chat ablakunkat a bal alsó sarokban :)!






Gátizmok és a babahordozás

Ritkán beszélünk róla, pedig fontos.

Onnantól kezdve, hogy az ember felegyenesedett, a medencealapi izmaink tartják a belső szerveinket, várandósság alatt a teljes méh-víz-baba kombót, így igen nagy bevetésnek vannak kitéve nem csak várandósság alatt és utána, de bizony előtte is.
Egyszerűen ha figyelünk magunkra és hosszú távon szeretnénk panaszmentesek lenni, muszáj foglalkoznunk a gátizmok edzésével, karbantartásával, regenerálásával.

A gyermekek születésével járó plusz súly, majd utána a hurcolásuk, emelgetésük is terhelést jelent az izmoknak, így fokozottan érdemes figyelni rá, már a várandósság előtt!

Nagyon sok csupa izom, sportoló nőnek is problémás a gáttájék, gátizom-renyheség, méhsüllyedés, vizeletcsöpögés sajnos mindenkit érinthet, még ha a külső, nagy izmok rendesen karban is vannak tartva.

Namost azért nem kell ám a gyermekvállalásról lemondani, mert egy kicsit melósabb a karbantartás! És ez igaz a hordozásra is! Nem kell lemondani arról sem, hiszen a gyereket ölbe vesszük így is - úgy is, tehát terhelés az lesz, ha már gyermeket vállaltunk. Sokkal inkább a rendszeres gátizomtorna lesz a kulcs, amely nem csupán a hordozást és a mindennapi életünket teszi kellemesebbé, de még a szexuális életünket is.

Számos rendszert dolgoztak ki ezen izmok erősítésére, Magyarországon legismertebb a Kriston Andrea módszere. Lehet könyvből, videóról tanulni, vagy tanfolyamokon szerte az országban. Egy titka van csupán, elárulom: CSINÁLNI KELL!
Ha nem is olyan látványos mint a fitneszterem utáni bicepszünk, de annál hasznosabb!

A mély izmok rendszeres mozgatása hamar jó eredményeket hoz, meglátod!



Tippek:

- Próbálj kijelölni egy időpontot amikor biztosan tudod csinálni, például ha szülés után fekve szoptatsz, pont jól elvégezhető az a 10 perces kis edzés

-  Kezdj kevéssel, hogy ne menjen el a kedved! Pl. csak minden nap 20 erős szorítás... de bármi lehet

- Tanulj meg helyesen emelni! A baba vagy más egyéb emelésekor guggolásból indítsuk a mozgást.

- Tüsszentéskor, vagy más hirtelen hasprésnél tartsd tónusban a gátizmaidat!

- Szedj D-vitamint!

- A vizeletet és székletet ne tartsd vissza sose!


Hordozás és a gátizmok:

A hordozásról tehát nem kell és nem szabad lemondani, hiszen ennyi erővel a szülésről is lemondhatnánk.

A gátizmok erősítésének kezdj neki már a várandósság előtt vagy alatt! Eleve edzettebb izmokkal könnyebb a szülés után is.

Érdemes már a szülés után néhány héttel elkezdeni a hordozást. Az első 6 hétben, azaz a gyermekágy alatt pihenj, ha van segítséged, jó ha apa, nagymama, nagynéni besegít a hordozásban, de utána minél kisebb súlyú babával kezded, annál jobban hozzáedződik a tested a hordozáshoz nem csak a hátad, de a medencéd is.

Ha letetted a babát, feküdj mellé, emeld meg a csípőd, akár támaszd alá, és gyakorolj egy kicsit. Már néhány erős szorítás is sokat segít!

A fordított testhelyzetek sokat segítenek! Jógázz!



A háti hordozás kevésbé terheli ezt a tájékot, így amint lehet vedd hátra a babát. Kérj segíséget, ha tartasz a hátravételtől! Természeti népeknél nagyon ritkán látni elöl hordozott babát. Talán ez is az egyik oka.
Fontos figyelnünk a helyes testtartásra. Nem csak a gátizmainkat de a hátizmainkat is erősítsük. Hordozás közben a helyes tartás sokat könnyít a medencefenék terhelésén is.
Ha egyszerűen ellenőrizni akarod, egyenesen tartod-e magad, oldalt állva nézd meg a tükörben egy vonalba esik-e a fül-váll-csípő-térd-boka.


No és persze vonjuk be párunkat is a hordozásba!

Mamami topik a gátizomtornáról / intimtornáról






Ha ezt tudtam volna, mielőtt elkezdtem mosható pelenkát használni...

Egy anyuka világában a mosható pelenkára vonatkozó döntés majdhogynem életbevágó fontosságú. Komolyan. Nem lehet csak úgy félvállról venni. Pontosan átgondolt döntést igényel és bizonyos tervezést is. No és némi befektetési összeget. Az utolsó amire költeni szeretnél 100ezer forintot az a pelenka, ami nem válik be neked vagy a babának. 
  
Nos, megkérdeztünk néhány mosható pelust használó anyukát, mi az amit jó lett volna előre tudni a mosipelusokról. 

1. A textil pelenkák használata nem nehéz, vagy bonyolult
Még mindig él az a kép az emberekben, hogy az anyuka áll a forró vizes lábas felett és főzi fáradságosan a pelenkákat. Na ma már ez nem így megy. Ha kipróbálta valaki, általában meg is lepődik, nem is olyan bonyolult, kaptuk sokszor a választ. Modern, mosógépben mosható anyagok állnak rendelkezésünkre, így egy vödör szükséges csupán, amiből átborítjuk a a pelenkákat a mosógépbe. Manapság mindenkinek van már mosógépe, ez jelentősen megkönnyíti a mosását a pelusoknak. Ha levételkor kicsit csap alatt átöblíted, esetleg ha foltos egy Gall szappannal áthúzod és úgy teszed a vödörbe, lényegesen jobb az eredmény. Tehát az elfoglalt mindennapokba is simán belefér. Amit pedig itt ráfordítunk plusz munkát, az bőven megtérül a hamarabbi szobatisztaság miatt. 
"Ha hamarabb kipróbálom, sokat megspórolhattam volna. Az első fiamnál még eldobhatót használtunk, pedig már ott is játszottam a gondolattal. Kár volt tartani tőle."


"Én például nem tudtam, hogy nem muszáj áztatni a pelusokat. Később szárazon tárolva lényegesen egyszerűbb volt a mosás előkészítése."



2. Nem kell, hogy a teljes készletem egy márkából legyen 
Ezt is érdemes tudni előre. Lehet variálni! Hogy mit mivel azt érdemes a boltban kérdezni ahol értenek hozzá. Például a Mamamiboltban :). Akár chaten az oldalon, emailben, telefonon, szívesen segítünk! Amit a sok anyuka infojából nehezen szedsz össze, egyszerűen megoldhatjuk együtt rátok szabva a kérdést. Mert ami az egyiknek tuti bejön, az Neked nem biztos, illetve fordítva is igaz ez. Kérj segítséget!

Kezdésnek nagyon beváltak az újszülött pelenkák, ami nem nagy befektetés, és kiderül, megy-e ez nektek. (miért ne menne...) Például a Pop-in újszülött szettje nem kerül többe, mint 3 csomag eldobható és néhány tetrával kiegészítve jó kezdet lehet, és még veszíteni sem lehet vele. 


"Első gyermekem igen kis vékonyka volt, comjai körül a megvett egyméretes pelusok elég nagynak bizonyultak. Így rájöttem utólag, hogy főleg az első 1-2 hónapban jobb a méretre szabott pelenka, tehát newborn, újszülött vagy S méret, gyártótól függően" 

"Én kevesebb időt töltenék a neten való kutatással, mi is a legjobb nekünk. Annyi féle véleményt összeolvastam, hogy csak összezavart. A legjobb ha van bolt, barát/ismerős, vagy klub ahol megnézheted élőben, és kialakíthatod mi Nektek a legszimpatikusabb készlet"
 


3. Az első fél évben megtérül a mosható pelenka befektetés 
Ez nagyon fontos. Első szülős anyukaként sokan aggódnak a befektetés miatt. Hiszen az első készlet bizony igényel némi befektetést, ami több mint egy csomag eldobható, és ez igen vonzónak tűnhet. Rövid távon gondolkodva. 
DE, azokat ugye nem tudod használni hosszú hónapokon át, átörökíteni a tesónak, netán eladni... 
"A modern textilpelenkák megtérülnek az első fél évben, mosod őket és használod újra és újra és újra. És még a másodiknak is jut belőle"



4. A mosható pelenka használata egyfajta szemléletmód is
Nagyon fontos, nem is gondolnánk, de valóban rávezeti a figyelmünket a Föld szemétproblémájára. Valahogy másképp nézel minden egyes szemétbe kerülő dologra. Megváltoztatja a szemléleted. Rávilágít mennyi olyan dolgot veszünk, amire nincs szükségünk. 

"Én valahogy büszke rá az ember lánya, hogy nem járul hozzá a Föld szeméthalmához 1-2 tonna pelenkával. Azért ez jó érzés. Az is megnyugtató érzés, hogy a baba nem érintkezik annyi vegyszerrel, szellőzik a bőre a textilben, még ránézni is jobb :)." 


5. Az éjszakai pelenkázásba hamarabb belevágtam volna
Éjszaka sok babának turbózni kell a pelust, hogy végig bírja az éjszakát. Főleg ha jó alvó és nem akarjuk zavarni az átpelenkázással. Itt sokan feladják és éjjelre eldobhatót használnak, ami rendben is van. DE, ha szeretnéd éjszaka is jól szellőző textilbe lenne bujtatva a babád feneke, érdemes próbálkozni alternatívákkal.



Kata elmondása szerint " ha valaki felvilágosított volna milyen szuperek a gyapjú külsők, már hamarabb ezt használtam volna éjszakára. Általában tartanak a gyapjútól, pedig pihe-puha és bombabiztos pelenkakülső.:)"

6. Érdemes minőséget venni pelenkából is

"Bárcsak tudtam volna, hogy ne vegyek olcsó, gyengébb minőségű pelenkát, amellyel jól megjártam az első gyerekemmel. Szerencsére kaptam néhány baráttól megbízható cuki ImseVimse peluskat, hát igazi svéd minőség, amik a második fiamnál már rendesen élvezetté tették a pelenkázást. Kevesebb ázás, jobb illeszkedés, megbízható márkákkal sokkal könnyebb lett a pelusozás."  

7. Az egyszerűbb néha több

"Bonyolultabbnak tűnhet elsőre egy megkötős pelus vagy a prefold pelenka, mert hajtogatni kell, ám a valóság másképp fest. Lehet hogy egy mozdulattal több feladni, de a sok előnye bőven kárpótol érte. A Disana megkötős pelusa például a pelenkás kor végéig jó, mindig puha körülölelős a comboknál, legyen az vékonyka vagy dundi, csinálhatod vékonyra, turbózhatod éjszakaira, valahogy mindig passzol. A prefoldok pedig gazdaságosak, sokat szívnak és iszonyú sok mosást bírnak. Rengeteg külsőbe passzolnak, ha már vannak külsőid, kérdezz utána jó-e bele, egy próbát megér!"

"Akár néhány jó külsővel és 20 tetrapelussal is belevághat az ember. Engem először a nagy befektetés riasztott el. Jó lett volna tudni ezt."


8. Ha tudtam volna, hogy magam is megvarrhatom... 

Így igaz, ezt is többen mondták, hogy ha tudták volna hogyan, ők bizony megvarrták volna maguknak. A mamami.hu fórumon ehhez sok segítséget kaptok, itt pedig számos erre gyártott anyagot szerezhettek be hozzá!



Ha Nektek is vannak olyan dolgok, amit jó lett volna ha tudtok a mosható pelenkákról, írjátok meg nekünk! 

Egy 4 gyermekes anya vallomása a mosható pelenkáról

A mosható pelenkával már ezerféle módon és érthető érvekkel  íródott cikk kapcsán találkoztam már, mind logikusan levezeti a képletét annak a folyamatnak ami nyilvánvalóvá teszi, mindenki számára, hogy miért is válaszd a pelenkázásnak ezt a formáját.  Az emberek többsége mégis elengedve az érveket füle mellett dönt , és besétál a legközelebbi drogériába és hazaslattyog a nem kicsi csomagjával és egy probléma ki is van pipálva.

Mi tehát a lélektana ennek a fránya moshatónak,  hiszen annyi nehézség merül fel egyébként is egy pici születésekor, hogy még ezen is görcsöljön az ember lánya, na ne már. Nem elég, hogy egyben nem alhatok 3 óránál többet, még a fenn maradó szabad időmben is szaros pelenkát suvickoljak? Hát nyomós érvek a tarsolyban és az ellenoldal felhördül, de hát felelős anya lettél, ne rinyálj és ne hisztizz, tedd a dolgod és ha nagyon önfeláldozó akarsz lenni , akkor fogd azt a nyomorult mosható pelenkát és gyorsan suvaszd a többi mosni való közé, hogy másnapra legyen száraz pelusod, mert akkor cseszheted, és beállhatsz te is a drogéria sorába. Csak nehogy a szomszéd csaj kiszúrjon, akinek bereklámoztad magad, hogy te mekkora áldozatot hozol a Föld megmentésének oltárán a mosható pelenkáddal. J

Hát lányok tényleg nem egyszerű, mondhat bárki bármit, ez olyan mint a mély víz, ha nem veted bele magad, akkor csak húzod, nyúzod, keresed a kifogásokat és szépen belesüppedsz az eldobható pelenkák igen széles választékába. Nem akarlak kábítani, azzal, hogy csak plusz 10 percet vesz el az életedből, mert ez ebben a formában nem teljesen igaz, persze ha van takaritónőd, meg rendeled a kajádat, és a masszőr is házhoz jön akkor talán tényleg annyi, de ha mindezek a háttér emberkék nem állnak sorakozóban, akkor azért kicsit több idő, amíg a vödröt szépen bekészited, és beszerzed a megfelelő szagtalanitó szereket, mert azért az illat az kell. Ha megvan tehát a vödröd, akkor rendszeresen ki is kell a pelenkákat mosni.
A kakis pelenka papír betétje, időnként elcsúszik, sőt én sokszor elfelejtettem bele tenni, pusztán kismama-agyam volt és sose tudtam hol hagytam azt a fránya tekercset, így a nagyobb baleseteknél egész szép kis adagot kellett lehámoznom az anyagról, hogy olyan állapotba hozzam, amit a mosógép még elbír. Mi sokan vagyunk, a mosás napi rituálé, ezért a vödörben kiáztatott pelusok hamar gépbe kerültek és mivel már az előáztatás során megszabadultunk a tartalomtól, én galád módon együtt mostam a többiek ruhájával. A nagy fiam, tegyük hozzá nem ujjongott az ötlettől, de a kézi mosást felajánlottam neki, ha gondolja esténként a saját ruháját a kádban kisuvickolhatja, de inkább a pelus-póló kombót választotta.



A foltok néha a bio mosás és a halálosan fáradt anyu miatt, aki lusta volt már a marha-epe szappannal elődörzsölni az anyagot, egy ideig maradtak és így szolgálták édes kis gazdájukat. Amikor meguntam, és megfelelő mennyiségben összegyűjtöttem a foltos példányokat, egy 60 fokos mosással újjá varázsoltam a kelméket, olyanok lettek mint új korukban. Na jöhet a szárítás, ha jó idő van persze kint a szél és a nap keveréke csodákra képes, de a száritó gép is megteszi, ha borongós az idő. Ha már ez is megvolt, jöhet a patentolás (nekünk Pop-in jött be igazán, külső-belső szétpatentolható), igaz kis családi program, ha van rá jelentkező akkor hurrá, ha nincs akkor kezdődhet a vadászat, mert ugye különböző szinűek a pelus belsők, az első időben szépen sárga a sárgával, kék a kékkel és stb. Aztán már tök mindegy, sőt ha éjszaka nem találtam mást, ami éppen a kezembe akadt, összehajtottam és a pelenka külsőbe behajtogatva húztuk ki reggelig, csak nagy dolog ne legyen, főleg ha épp a fiam pólója akadt a sötétben a kezem ügyébe.



 De a jó hír, hogy olyan hamar szobatiszta lett, hogy akkor már sajnáltam, hogy ennek a kedves kis dzsungel túrának ilyen hamar a végére értem. Hátha elég elszántak vagytok és van bennetek kurázsi, nosza próbáljátok meg, sokkal több poén és aranyos történet marad mint az eldobhatóssal.  Legyen ez az új úri-muri, lejárt már az eldobható pelenkák ideje! J

T. Anita