Természetes játékok - Melyiket válasszam?



A zero waste és minimalista forradalom robbanása gyökeres változásokat hozott a szülők játékválasztási szokásaiban is.  Egyre többen érdeklődnek a természetes anyagokból készült játékok iránt, de ezek sokszor gyökeresen eltérőek azoktól, amelyeket eddig láthattak a boltok polcain. Sokszor nemcsak a szülők, a nagyszülők is ferde szemmel tekintenek az egyszerű, letisztult open-ended játékokra, el sem tudják képzelni, mit lehet ezekkel kezdeni. Mások teljes átállásban gondolkoznak - elajándékozzák  a meglévő készletet, szelektálnak, és új készlet kiépítésébe kezdenek. De hogyan induljunk ebben a világban? Mivel játszik szívesen egy 1-2 éves, és mit szeretnek a nagyobbak? Szétnéztünk a polcainkon - a boltiakon és az otthoni gyerekszoba polcokon egyaránt - és hoztunk nektek egy kis ajánlót.

A kezdetek

Akinek van gyereke, pontosan tudja, hogy minden baba minimalistának születik. :) Nem igényelnek nagy játékkészleteket, sőt, eleinte igen kevés tárgyra van szükségük. Gyakori igény azonban az új családtag érkezésekor, hogy az őt látogatók meglephessék valamivel. Szeretjük a hosszútávú megoldásokat ezen a téren is, így leggyakrabban az Adamo hinta és a Sophie zsiráf kerül elő nálunk, ha újszülöttnek szeretne valaki ajándékot választani.

Az Adamo hinta a babák első "lakhelye". Sokak nélkülözhetetlen babakellékévé vált ez a gyönyörű és praktikus magyar termék az évek során. Lágy ringatásával megnyugtatja a babákat, a nehezebben alvó picik is hamar álomba merülnek benne. Később  pedig a baba első hintájává avanzsálódik.


Sophie hasonlóan népszerű - méghozzá a babák körében. :)  Nem nagyon tudjuk mi sem, hogy mi okozza ezt az óriási sikert, hiszen egy végtelenül szimpla kaucsuk zsiráfról van szó. Talán ez is arról árulkodik, hogy a gyermekekben abszolút nincs igény a komplex, zenélő, villogó, figyelemfelkeltő tárgyakra...? A kis zsiráf rendkívül sikeres a fogzási fájdalmak csillapításában is, könnyen megragadható, és kizárólag természetes anyagokat tartalmaz.






Ismerkedés a játékokkal


Hogy mikortól érdemes több játékot adni a babák kezébe...? Ahány ház, annyi szokás. Sokak gyakori tapasztalata, hogy a gyerekek legjobb szórakozása mindig az, amit a szülőknél lát, így nincs is igazán szüksége külön neki vásárolt játékokra. Mások onnantól, hogy kijár a babának néhány saját eszköz, amikor már aktívabban tölti a napjait, forgolódik, mozgolódik.

Ezen időszak népszerű játékai mostanában a fa csörgők, rágókák, morzsolgatók is, a Grimm's szivárvány színű játéka például szintén nagy babaszív-rabló, hosszasan bele tudnak feledkezni az apró kezek.

1-2 éves kor

Talán azt mondhatjuk, hogy kettő és négy éves kor körül jön el az idő, amikor a gyerekek figyelme ki tud teljesedni a konkrét játékokban, és már igénylik is azokat. A legelső kedvencek közé tartoznak a húzogatós játékok, Ottó, az elefánt például biztosan nagyon jó  barátságba fog keveredni totyogóddal. :) Nézzétek, milyen bájos! A húzogatós játékokkal semmiképpen nem tudtok mellélőni egy járni tanuló gyereknél: legyen az a PlanToys évtizedek óta körülrajongott aligátora, Ottó, vagy éppen egy menő autó - a siker garantált!

Ugyanilyen klasszikus játék a montesszori torony, és a különböző rakosgatók is. 

Az első építkezések ideje is erre a korszakra esik, a gyerekkezek ügyesednek, a fókusz is egyre tovább tartható fenn. Ilyenkor érdemes beruházni az első építőkocka készletre. Azt tapasztaltuk, hogy érdemes a legkevésbé struktúrálttól a speciálisabb elemek felé haladni. A másfél-két éves gyerekek leginkább a funkcióöröm miatt építenek - egymásra rakom, jé, megáll! - ebben az időszakban tökéletesen kielégítik őket az alapépítők. Később, 3 éves kor után már egyre izgalmasabb  építkezések indulnak, ekkor kiegészíthető a készlet a speciálisabb elemekkel is. Még nagyobbak számára az abszolút magyar gyártmány Logi-Vár adhat szuperjó időtöltésre lehetőséget.

Mit ajánlunk az építőkészletbe? 

A legkisebbeknél nem a mennyiség a lényeg, a rakosgatás, technika, a finom mozdulatok ezzel a készlettel remekül tanulhatóak: https://mamamibolt.hu/fajatekok/7870-grimm-s-fa-koevek-4-db

A natúr fakocka igazi  alapszett, teljesen strukturálatlan, remekül pakolható, nem csúszkál, és elképesztően jó tapintása van: https://mamamibolt.hu/fajatekok/534-grimm-s-natur-nagy-epitokocka-kereggel


Szintén  szuper választás a hálós építőkészlet, amiből egész világok jöhetnek létre: https://mamamibolt.hu/fajatekok/470-grimm-s-szines-fa-nagy-epitokock

És a szivárvány...?

No igen, a szivárvány... Itt érdemes szót ejtenünk róla is, talán azért, mert teljesen kortalan játék. Sok-sok vásárlónk már egy-másfél éves korú gyerekkel is imádja, mások később kezdik használni. Ő az építőjátékok egyik fejedelme, ez vitathatatlan, a montesszori játékok koronázatlan királynője, sok évtizedes múlttal. A kis  méretű szivárvány már a legminibb kezekben is sikerrel járhat, kétévesednél a közepes és a nagy is egyformán bevethető.
S a kiegészítők? Hát, azoknak is végtelen a tárháza, valójában minden más Grimm's játék párra talál benne, de mutatjuk, melyek a legnépszerűbbek:

kép: @oskarswoodenark/instagram
A félkörökkel komplett világgá, házzá, toronnyá, kastéllyá válhat, ezt semmiképpen ne hagyd ki, ha a szivárvány világot álmodtad meg a gyerekjátékok központi elemévé. A pasztell szivárvány natúr félkörökkel verhetetlen, de klasszikus szivárvány színekben is elérhető.

Fa figurák - ők lehetnek a szivárvány világok boldog lakói, benépesítik a kis birodalmakat. Választhatod őket kis poharakban lakókként is a kicsiknek színtanuláshoz, szortírozáshoz, de  matematikai alapműveletekkel a hasukon nagyobb gyerekedet a számtan világába is be fogják vezetni.

A fa golyókkal pedig szuper golyópályákat építhettek, ebbe a játékba pedig beszállhatnak a fentebb említett építőkockák is. Instagramon inspirálódva millió golyópálya ötletét fogjátok megtalálni! Ez például csúcs: https://www.instagram.com/p/ByARlEnHJji/?igshid=tidi04r9ia5z

Az a helyzet, hogy abban az esetben, ha idáig eljutottál, már igazán menő készlettel bírsz a természetes játékok végeláthatatlan sorából, és jól látod - egy-egy darab megvásárlásával nagyjából ezerféle játéklehetőséget szereztél a gyerkőcnek. Mostanra érkezel el az ovis korúakhoz, és azon töprengsz, vajon mire vágynak ők, van-e valami nekik is a kínálatban? 

Mutatunk nektek hármat a kedvenceinkből. Vagy legyen inkább három típus...? Hjaj, ha nem lenne olyan nehéz minimalistának lenni... :)

Ilyenek például a kirakók... 

A kirakók a Grimm's játékok esetében kétféle formát öltenek: vagy fa keretben  érkeznek hozzátok, vagy mágneses táblára kerülnek a kicsi fa kirakódarabok. A gyártó ez utóbbihoz szuper ötleteket is ad, így képekről is dolgozhattok, de természetesen szabadjára engedheti fantáziáját gyermeked, és bármit varázsolhat az elemekből. A fa keretbe tervezett képkirakók pedig természetesen önállóan, építőjátékokként is használhatóak.





A születésnapi gyűrűk 
Forrás: @the.small.folk/instagram

Nevükkel ellentétben nemcsak születésnapokhoz, hanem meseszövéshez, az év ritmusával való ismerkedéshez is szuperek. Nálunk a gyerekek például örömmel alkotnak történeteket a dekorációs figurák segítségével. De méhviasz gyertyákkal persze a családi ünnepeket is végigkísérhetik.


Játszóselymek
Szerepjátékhoz, mesés helyszínek megelevenítéséhez ajánljuk a Sarah's Silk kivételes finomságú, 100% selyemből készült kiegészítőit. Nem is lehet leírni azt, hogy mennyire finom anyagokról van szó, tényleg csodaszép háttereket lehet alkotni velük a játékokhoz. Tündérekké-királyokká lehet változni általuk, igazi varázscuccok. :) 

Az talán ennyiből is látszik, hogy ezek a játékok egymással tulajdonképpen életre kelnek. Ezért is bátorítunk benneteket arra, hogy ha még pici is babátok, gondolkozzatok előre, tudva, hogy a játéknál nincsen komolyabb dolog egy kisgyermek életében.  Az ehhez biztosított eszközök rengeteget adhatnak neki, formálják, tanítják, miközben használja őket. Keressetek minket bizalommal, ha bármilyen kérdésetek van!
forrás: @oskarswoodenark/instagram

A kenguru módszer

Évente körülbelül húsz millió újszülött jön a világra nagyon kis súllyal koraszülés vagy méhen belüli elégtelen fejlődés következtében. Az alacsony születési súly önmagában is növeli a csecsemőkori megbetegedések (hypotermia, hipoglikémia, kórházi eredetű fertőzések) és a csecsemőhalandóság esélyét (az újszülött korban elhunyt gyermek 1/5-e koraszülött vagy időre született újszülött alacsony súllyal), de az érintett újszülöttek ellátása a körülmények közt különösen nehéz, nagy terhet ró az egészségügyi és szociális hálóra.  

Kép forrása: https://www.nutritionintl.org/
A kenguru-módszer (KMC – kangaroo mother care) a fejlődő országok ellátás rendszerének reménytelen helyzetéből jött létre. A módszert két gyermekorvos – Rey és Martinez – mutatta be Bogotában (Kolumbia) azokra az esetekre, amikor az inkubátoros ellátás nem állt rendelkezésre a koraszülöttek számára.
A módszer alapjául az ausztráliai óriás kenguruk szolgáltak, akik újszülöttjeiket kb. 8 hónapig az erszényükben hordozva szoptatják, nevelik, ahol is a kis kenguru a születéskori kb. 1 grammos (!) súlyát 2-4 kilogrammig növeli. Kezdetben kizárólag az erszényben tartózkodik és anyatejjel táplálkozik, majd erősödve, növekedve hosszabb-rövidebb időre elhagyja a biztonságot nyújtó erszényt. Bár a kenguru-módszer megszületésekor a legnagyobb problémát – a kihűlést – igyekezett a két gyermekorvos elkerülni (a babákat édesanyjuk mellkasára fektették, takarókkal betakarták, így biztosítva a megfelelő testhőt számukra, így a kihűlés következtében előforduló csecsemőhalálozás 70%-ról 30%-ra csökkent az 1000-1500 grammos súllyal született babák körében!), a módszer további alkalmazásával rengeteg egyéb pozitív hatására derült fény.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kidolgozott egy ajánlást a kenguru-módszer gyakorlatát illetően.

Kenguru módszer (Kangaroo Mother Care)
A módszer lassan három évtizedes alkalmazása és kutatása azt mutatja, hogy a KMC több, mint az inkubátoros ellátás egy alternatívája. A hatékonysága több területen is bizonyított, mint például a testhő stabilizálásában, a szoptatásban, a kötődés kialakításában, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
A kenguru-módszer korai, megszakítás nélküli és hosszan tartó bőrkontaktust jelent a baba és (elsősorban) az édesanya közt. A babát nem választják el édesanyjától születése után (vagy csak nagyon rövid időre, olyan vizsgálatok idejére, melyek máshogy nem végezhetőek el), hanem ha lehetőség van rá, akkor azonnal, de legkésőbb a baba állapotának stabilizálása után a mellkasára helyezik. A kizárólagos szoptatás (ideális esetben) jellemzi, bár azok az édesanyák is alkalmazhatják, akik egészségügyi vagy egyéb okokból nem tudnak/akarnak szoptatni. A módszer a kórházban megkezdhető és a hazakerülés után is könnyedén folytatható, természetesen utógondozást igényel.

A kenguru módszer előnyei:

Kép forrása: https://blog.chocchildrens.org/kangaroo-care/
1. Testhőmérséklet
Ahogy fentebb említettük, a módszer kialakításakor a legfontosabb szempont az alacsony súllyal született babák testhőjének biztosítása és optimális szinten tartása volt. Mivel a koraszülöttek hőháztartása rendkívül sérülékeny, számukra az egyik legfenyegetőbb veszélyt a hipotermia okozza (az emberi test hőjének 36.5 fok alá süllyedése). Édesanyjuk mellkasán, az ő testhőjétől átmelegedve a koraszülött, kis súlyú babák túlélési esélye 1500 gramm alatti súly esetén 10-ről 50 %-ra, míg 1500-1999 gramm közti súlynál 70-ről 90%-ra emelkedett (Bergman, Jürisoo).

Az állandó és stabil hőháztartás nagyon fontos, különösen a koraszülöttek esetében. Ha ugyanis a szervezetnek nem kell a hőszabályozást folyamatosan szabályoznia, több energiát fordíthat a baba a gyarapodására, növekedésére.
Megfigyelések kimutatták, hogy a kenguru-módszer alkalmazásakor az első körülbelül 10 percben az édesanya testhőjének hatására a baba hőmérséklete kb. 37,5 fokig emelkedik, majd ott stabilizálódik. Ha magasabbra emelkedne valamilyen okból, akkor az édesanya hőmérséklete csökkeni kezd, gyakorlatilag szabályozva a babáét is (érdekes megfigyelés, hogy ezt a fajta hőszabályozást nem tapasztalták, ha a babákat az édesapjuk, vagy egyéb családtagok mellkasára helyezték)

2. Szoptatás
Bár a koraszülött babák etetése nem egyszerű feladat, a KMC a szoptatást is nagyban elősegíti. Hatására nagyobb arányban kezdtek el az anyák szoptatni, hazaadáskor nagyobb arányban zajlott kizárólagos szoptatás, illetve a szoptatási időszak is hosszabb volt. A baba folyamatosan az édesanya mellkasán van, a mellek közelében, folyamatosan stimulálja azt, bármikor szophat, ennél optimálisabb helyzet nincs is a kiegyensúlyozott anyatejes táplálás kialakulásához.

3. Anyagcsere 
A kenguru-módszerben részt vevő babák légzési frekvenciája, légzése, oxigénellátása és – felhasználása, vércukorszintje és általános viselkedése kiegyensúlyozottabb, mint azoké a gyerekeké, akik anyjuktól elválasztva inkubátorban töltik ugyanezt az időt.
Szívverésük 140-160/perc közt stabilizálódik, ami ideális a szövetek és az agy optimális vérellátásához. 35-50-szer vesznek levegőt percenként (ez az inkubátorban lévő újszülötteknél 15-60 közt ingadozik), légzéskimaradás (apnoé) 75-100%-kal kevesebbszer figyelhető meg náluk.
Mivel a kenguru-módszer alkalmazásakor a baba biztonságban, ismerős hangok közt érzi magát, ezért többet alszik, ami szintén a kalóriafelhasználás tekintetében fontos momentum. Alvás közben égetünk legkevesebb kalóriát, így a baba az energiát a gyarapodásra és növekedésre fordíthatja.
Szintén sok tanulmány mutat rá, hogy a nyálban kimutatható kortizol-szint (ez egy stresszhormon) a KMC-ben résztvett babák körében jelentősen alacsonyabb.
Azoknál a babáknál, akik sok időt töltöttek inkubátorban fekve, gyakran fellép szem-és tüdősérülés/károsodás, a hanyattfekvéstől pedig jellemzően belapul a fejük kissé. Mindezek hiányoznak a KMC-s babáknál.
Mivel a picik testközelben vannak naphosszat, édesanyjuk gyakrabban simogatja őket, mint ágyban fekvő társaikat. Az érintésnek, simogatásnak bizonyítottan pozitív hatása van, nem csak neurológiai szempontból. A finom simogatást egyfajta masszázsnak is felfoghatjuk, a körkörös mozdulatok a test különböző tájain stimulálják az izomzatot, serkentik a légzést és az emésztést. Bizonyított, hogy azok a babák, akiket akár csak napi 10 percig is, de rendszeresen simogattak, gyorsabban gyarapodtak, kevesebbet sírtak, nyugodtabban aludtak.
Egy 2008-as indiai kutatás azt találta, hogy a kenguru-módszerbe bevont gyermekeknek mérhetően jobb volt az általános gyarapodásuk. A kontrollcsoportban szignifikánsan többször fordult elő hipotermia, hipoglikémia (kórosan alacsony vércukorszint) és szepszis.

4. További előnyök
A KMC nemcsak a kisbabákra fejti ki jó hatását. A módszerben résztvevő anyákat megkérdezve a kutatók arra jutottak, hogy az anyák a szülés után (akár császármetszés után is) kevesebb fájdalmat éreznek, kevésbé élik meg a körülményeket stresszesnek, mint a hagyományos ellátásban. Ebben óriási szerepe van annak, hogy a babákat nem választják el édesanyjuktól, a vizsgálatok nagy részét is sikerül úgy elvégezni, hogy közben a pici testközelben maradhat. Így az anyák aktív részesei a kórházi ellátásnak is, ez erősíti bennük azt az érzést, hogy ők is sokat tesznek a babájukért, képesek ellátni őt.
A korai bőrkontaktus a kötődés erősítésében nagy jelentőségű, az anyák elégedettségről, biztonságot nyújtó közelségről, a beteljesedés érzéséről számolnak be még azok között a nehéz körülmények között is, ami egy koraszülött kisbaba ellátást jelenti. Azt pedig azt gondolom, hogy nem kell részletezni, hogy egy kiegyensúlyozottabb, békésebb, önbizalommal teli kismama mennyivel könnyebben veszi az akadályokat minden téren.
A kenguru-módszer másik vitathatatlan előnye, hogy a kisbaba ellátásba az édesapát, vagy egyéb családtagokat is azonnal bevonhatunk. ha pl. az édesanya nem tudja még hordozni a gyermekét, hasonló hatékonységgal teheti ezt meg helyette az apuka is. Amennyiben a szoptatás akadályokba ütközik, vagy a kisbaba nem fogadja el az édesanyja mellét, az apuka pohárból, kiskanállal, egyéb módokon segíthet. Így ő is korán és ami még fontosabb, tevékenyen kiveheti részét a gondozásból.
A kenguru-módszer az egészségügyben általában ismert fogalom, Európában a kórházak többségében bevett gyakorlat már. Ez a kórházak jól felfogott érdeke is, hisz a módszer nagyon kicsi anyagi ráfordítással és folyó költségekkel működtethető (kevesebb oxigén- és áramfogyasztás, alacsony járulékos költségek jellemzik, csökkenthető a személyzet száma).
Közvetve az egészségügyi ellátórendszernek is megtakarításai származnak a módszer alkalmazásából, mert a KMC-s gyerekek közt kimutathatóan kevesebben kapnak kórházi fertőzéseket, a születés utáni kórházi tartózkodás ideje lerövidül, valamint az érintett babák kevesebbszer kerülnek vissza a kórházba különféle megbetegedésekkel.
Az egészségügyi személyzet is támogató a kenguru-módszert alkalmazni kívánó szülőkkel szemben. A szülők ugyanis azzal, hogy folyamatosan gyermekükkel vannak és ellátását gondos felügyelet mellett maguk végzik, nagy terhet vesznek le a személyzet válláról.
Sajnos Magyarország még nagyon gyerekcipőben jár ezen a téren (is).

Kenguru-módszer a gyakorlatban
A módszert elsősorban kis súlyú koraszülöttek ellátására fejlesztették ki, de fontos megjegyezni, hogy az alappillérei (korai bőrkontaktus, szoptatás, stb) az időre született, normális súlyú és fejlettségű gyermekek és szüleik számára is rendkívül fontos, ezért ugyanúgy alkalmazható, sőt ajánlott náluk is.
Ahhoz, hogy a kórházakban a módszert alkalmazzák, szükség van egy – a helyi igényekhez igazított – protokollra. A WHO kidolgozott egy ide vonatkozó ajánlást, a következőkben ezt szeretném nagyvonalakban ismertetni.
(A protokollnak tartalmazni kell a babák megfigyelésének, a vizsgálatok értékelésének és az utógondozásnak a kritériumait, ezek előírások az egészségügyi dolgozók számára, így nem témái a bejegyzésemnek.)

Feltételek
A kenguru-módszer három legfontosabb feltétele: édesanyák, akik önként vállalják a módszerben való részvételt, képzett gondozószemélyzet és támogató környezet.
Amint az újszülött alkalmas rá (értsd: az esetleges komplikációkat elhárították,állapota stabil, nem igényel további intenzív-orvosi ellátást), a módszer azonnal megkezdhető.
Az édesanyákat (igény szerint a családot) tájékoztatni kell a módszer előnyeiről, támogatni kell őket döntésükben, részletesen bemutatni a lépéseket és felkészíteni őket az esetleges nehézségekre.
A módszer alkalmazása nem igényel különleges személyzetet, az egészségügyi dolgozókat kell ösztönözni az ajánlások (beleértve a szoptatást érintő ajánlások) megismerésére. Ajánlatos volna a KMC módszertanának felvétele az egyetemi, főiskolai egészségügyi képzésekbe is.
A KMC nem igényel különleges berendezést sem. Az édesanyák és gyermekeik számára mindössze egy szobát kell biztosítani, ahol a nap 24 órájában együtt lehet gyermekével, látogatókat fogadhat, de fontos, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy anyának és gyermekének békére és nyugalomra van szüksége. Az ideális szobahőmérséklet 22-24 fok közt legyen.
  
Amennyiben lehetőség van rá, hasznos lehet egy speciális szék, amely félig ülő ill. fekvő pozícióba is állítható, de ugyanúgy megteszi egy hagyományos ágy is párnákkal.
Ami a baba és a mama ruházatát illeti, itt sem kell semmi egetrengetően extra dologra gondolni. A babák nem igényelnek több ruházatot annál, mintha inkubátorban lennének, tehát a pelus, esetleg egy kis sapka, zokni elegendő. Az anyukák számára ajánlott az elöl szétgombolható(háló)ing, blúz.

Bár sok helyen elengedhetetlen tartozékként említik, hordozó eszköz nélkül is megvalósítható a kenguru-módszer. Amennyiben a baba vagy a mama állapota csak rövid idejű bőrkontaktust enged, ajánlott a fekvő/félig ülő pozíció, ahol a baba az édesanyja mellkasán fekszik takaróval betakarva. Eleinte ebben az esetben nagyon jó szolgálatot tesz egy puha anyagdarab háromszög alakban félbehajtva, amit vagy oldalt megcsomózunk, vagy egyszerűen hónaljunkba tűrünk. 
Ha az édesanya szeretne már babaájával sétálni, később a napi teendőit ellátni, érdemes egy megfelelő hordozzóeszköz után nézni. A kórházi tartózkodás idejére a karikás kendőt ajánlom, mert kis helyen elfér, praktikus, használata könnyen megtanulható, könnyen méretre állítható és mivel rövid, nem söpörjük fel vele a kórházi folyosót, növelve ezzel a fertőzések kialakulásának esélyét.

Mikor kezdjük?
A kenguru-módszer kezdésének időpontját mindig egyénileg kell mérlegelni, figyelembe véve a baba és az anya állapotát, igényeit.
Az 1800 gramm feletti súllyal született korababák (30-34. terhességi héten vagy utána születettek) esetében a leggyakrabban felmerülő probléma az RDS (egyfajta légzési elégtelenség). Néhány esetben komoly megfontolás tárgyát képezi a KMC, de kevés kivételtől eltekintve röviddel a szülés után megkezdhető a módszer.
Minél kisebb az újszülött súlya, annál nagyobb a komplikációk valószínűsége és annál hosszabb az idő, míg a KMC elkezdhető. Ennek ellenére minden esetben fel kell ajánlani a szülőknek ezt a lehetőséget és ösztönözni, támogatni őket.

Kenguru-pozíció 
A babát függőlegesen helyezzük a mellkasunkra. A feje legyen oldalra és kicsit felfelé fordítva, ez biztosítja a szabad légutakat és hogy a baba szemkontaktust tudjon létesíteni a hordozójával. Ügyeljünk arra, hogy a baba feje ne billenhessen se előre, se hátra! A kicsi pocakja legyen a hordozó gyomorszájának magasságában, így elegendő helye lesz a hasi légzéshez, valamint az édesanyja légzése ingerli a baba légvételét is.
Ebben a pozícióban az édesanya szoptatni is tudja újszülöttjét, sőt, ikreket is hordozhat és táplálhat.

 Mennyi ideig?
Amennyiben a kenguru-módszert hagyományos inkubátoros ellátás előzi meg, érdemes lassan, fokozatosan, apró lépésenként emelni az édesanya mellkasán töltött időt. A kutatások azt bizonyítják, hogy napi 10 perc is pozitív hatással van az újszülöttekre, mindenesetre a hordozási időt 60 perc alá nem érdemes csökkenteni, mert a túl gyakori helyzetváltoztatás megterhelő a gyermek számára. A bőrkontaktus idejét odáig érdemes elnyújtani, míg baba és szülője gyakorlatilag a nap 24 órájában, éjjel-nappal együtt vannak.

A babák táplálása
A koraszülöttek szoptatása különös kihívás. Az első napokban előfordulhat, hogy az újszülött nem tud szopni, így intravénásan kell táplálni. Amint azonban az állapota megengedi, hogy szájon át etessük, megkezdődhet a KMC. A bőrkontaktus elősegíti a tejtermelést.
A 30-32. hét előtt született babákat általában gyomorszondán keresztül táplálják, de ez nem akadálya a kenguru-módszer alkalmazásának.
30-32. hét közt világra jött babák táplálása történhet kanál vagy kis pohár segítségével (a pipettával, fecskendővel történő táplálás azért nem ajánlatos, mert egyrészt sok anyatej pocsékolódik el, melléfolyik, kicsöpög, másrészt nehéz megfelelően tisztítani ezeket az eszközöket)
A 32.hét után született babák általában már képesek mellből is szopni.
A legfontosabb, hogy a babánknak a testközelünkben folyamatosan rendelkezésre áll a mell. Kicsi babáknál figyelembe kell vennünk, hogy hamar elfáradnak, elalszanak evés közben, így gyakran esznek kevesebbet, hosszú szünetekkel. Az éjszakai táplálással kapcsolatban a WHO ajánlása szerint a babaákat érdemes 2-3 óránként felébreszteni és megeteti.
A kenguru-módszer keretein belül történő szoptatás módszereiről és az anyatej mennyiségének növeléséről ebben a speciális helyzetben szoptatási tanácsadók adhatnak felvilágosítást, a továbbiakban erre nem térek ki. 

A kenguru-módszer előnyeit nem lehet elégszer hangsúlyozni. Rengeteg pozitív hatását erőfeszítések nélkül élvezhetjük.

Cikkünk a http://kangaroomothercare.com/ oldalon található anyagok felhasználásával készült.