Nők a pult mögött - avagy Mami ha fejébe vesz valamit...
Boltunkban természetes gondoskodáshoz kapcsolódó termékeket árulunk, tanácsadunk és időnként írunk. itt a blogon.
Babahordozó eszközök, mosható pelenkák, természetes alapanyagú játékok, gyerekkönyvek, mamacuccok, szoptatós ruházat és még sok más. Boltunk Debrecenben Cegléd u. 16. alatt találjátok.
Boltunk honlapja: mamamibolt.hu
Anyahonlapunk és fórumunk a mamami.hu
...végtelen maraton", dalolta a középkorú pocakos riasztószerelő kolléga, miközben a falra applikálta a szekuritiberendezést. Nem éltünk az ajánlattal... Kissé dideregtünk, mert a fűtőtestek bár katonás sorban álltak a helyükön, de nem csordogált bennük semmi. Ugyanis a szerelők felrakták 1 hónap után a cirkót meg a radiátorokat, de a rendszert nem indították el. Minek? Felraktuk, megvan, legyen elég.
Nem telt el sok idő, mégis annyi ilyen zsákutcába futottunk bele, hogy volt egy nap, amikor színterápiába kezdtünk. Először kifestettük a raktárt.
Ez pont ugyanannyira volt fontos momentuma a Boltnyitás irányába tett lépéseinknek, mint egy tejhabozót venni az első bevásárló körútunkon. Kellett, na. Megadta az alaphangot a továbbiakhoz. Szükséges volt egy kis szín a lelkembe, amikor pl. megint leszólított egy lakónéni, mikor kiléptem a Bolt kapuján, és feltette nekem azt a lényegretörő költői kérdést, hogy "Maguknak ez tetszik?!" Épp zenbe' voltam, gondoltam itt a ház népe, no, hallgassuk meg, végül is demokrácia van. "Hát, az van, hogy igen, nekünk tetszik" Itt kicsit megakadt, mert gondolom nem volt meg a közértessel a napi betevő veszekedése, és már majdnem lemondott róla, mert 2 lépésre volt a ház bejáratától. "Hogy firkálhattak ide egy ilyen szörnyűséget, maga egy fiatal, jólöltözött nő (hehe, pufikabát ledobott rólam 5 évet, vagy mi?), hát nincs maguknak ízlésük?" "Nekünk tetszik. És valahogy meg kell mutatnunk a vevőknek, mivel foglalkozunk" "Kérem, én is kereskedő vagyok, divatáru üzletem volt 30 évig a belvárosban! (diadalmas szünet, és elismerőleg nézek) Megmondjam, mi hozza be a vevőket? (feszült, kíváncsi várakozás részemről) Hát az, ha jól dolgoznak! Akkor majd egymásnak adják a kilincset!" Én még egy 5 perces mosolygós eszmecsere után (volt egy zsebkendő átadás-átvétel is, mert szegény néni már fázott, csöpögött az orra) biztosítottam afelől, hogy konszenzusra törekszünk, és megköszöntem az értékes tanácsokat. Na most ezek után ne fessen az ember színes falakat?! De!
Az az igazság, hogy nagyon fáradtak vagyunk. Ezt nem tudom jobban kiszínezni, mint ahogy van. Valahogy minden napra van valami probléma. És mindig van valami, ami jókedvre derít. Mint pl. ma este, amikor belenéztem a tükörbe (ki ez?), megdöbbenve vettem tudomásul, hogy egy egészséges arcszín néz vissza a kissé karikás szemek alól. Mitől van nekem jó színem? Aztán rájöttem: eddig reggeltől estig az irodában ültem, és azon gondolkodtam, hogy most akkor talán megint aktuálissá válhatna a családbővítés... De lett ez az új Élet: jövök-megyek-intézkedek, és valahogy több időt töltök a levegőn. Szóval kezd visszatérni az élet a tagjaimba...
Egyébként meg állati unalmas lenne leírni, mit csinálunk: éjjel-nappal dolgozunk. A mi munkásóráink viszont kissé másképp telnek, mint a jómunkásembereké: ugyanis amikor mi dolgozunk, abban az egész család részt vesz. Segítenek nekünk polcot szerelni, WC-t festeni, festékpöttyöket vakarni a padlóról, kalapálni, mikor mi adódik. Ez jóóól meggyorsítja a folyamatokat... De a kötődő neveléshez hozzátartozik az is, hogy a gyerek benne legyen a mi életünk tevékenységeiben, lássa, hogy készülnek a dolgok. Persze ez normális esetben egy almás pite készítésénél a lisztben pancsolásban merül ki, de ki mondta, hogy ikeáspolcot szerelni a boltunkhoz nem normális tevékenység?!
Kérdezték páran, hogy lesz-e gyerekjátszós lehetőség. Hát, még nem döntöttük el, mindenesetre egy alternatív megoldást átvettünk az egyik nagy népsűrűségű országból. Teszteltük, bevált. A gyerek nem csatangol el, ott marad, ahova tettük.
Ezt a bejegyzést Savitrinek küldöm. Meg mindenkinek, aki szereti.
Ott tartottunk, hogy vannak problémák. De már rájöttünk, hogy ezek pont azért vannak, hogy a figyelmünk ne lankadjon, és meg tudjuk becsülni, amit létrehoztunk (azt hiszem, ezt levédetem kínai szerencsesüti-szövegnek, olyan rettentően eredeti).
Hogy imádni tudjuk ezt a drága lakóközösséget, aki edzésben tartja a problémamegoldó képességünket. Először azzal, hogy kiad egy pincét üzlethelyiségnek. Aztán azzal, hogy szerződésben beleegyezik abba, hogy dekoráljunk, fessünk, aztán mellékesen tájékoztat, hogy bár nekik tulajdonképpen tetszik (a többségnek), ezt mégsem szabad.
Aztán azzal, hogy nem szerelteti be időben a fűtést. Szóval nem unatkozunk. Azért vagyunk különösen hálásak nekik, mert mint tudjuk,a gyeses kismamák állatira unatkoznak. De ők ettől megóvtak minket, köszönjük!
Voltak napok, amikor a félig tele pohár nemhogy félig üres volt, de még csorba is, meg koszos. Amikor percenként hívtuk egymást, hogy baj van... Meg hogy megint megtalált valaki valamilyen hülyeséggel. Hogy egyszerűen mindegy, mit léptünk, azzal a lépéssel valakinek épp a tyúkszemére hágtunk.
Ha festünk a homlokzatra, az a baj.
Ha nem festünk, az a baj.
Ha engedélyt kérünk a lakóktól, az a baj.
Ha nem kérünk, az a baj.
Ha engedélyt kérünk az Önkormányzattól, az a baj.
Ha nem kérünk, az a baj.
Ha nem akarjuk azt forgalmazni, amit Mancika elképzelt, az a baj.
Ha azt akarjuk forgalmazni, amit mi képzeltünk el, az a baj.
Ha korábban vágtunk volna bele, az lenne a baj.
Ha később, az is baj (mármint nekünk).
Ha jó fejek akarunk lenni mindenkivel, az a baj.
Ha valaki úgy érzi, rossz fejek voltunk vele, az a baj
Szóval minden baj. De kezdünk hozzászokni. Sőt, lassan már hiányozna is:)
Na most az van, hogy mi itt bizony boltot fogunk nyitni, és igyekszünk nagyon jól csinálni.Itt mindenki belead apait-anyait-gyerekit-rokonit, kinek mije van. Fest, mázol, fúr-farag, végelgyengül, pizzát rendel, életre kap.
Pl. szegény Kati sosem gondolta volna, hogy ennyire tehetséges a festésben. Mivel nálunk le vannak osztva a szerepek, hát hogy is mondjam, Katié eddig (meg ezután is, ne izgulj, Kati!) a szellemi központ volt, olyasmi, mint amikor az amcsi filmekben a computerzseninek 29 mp áll a rendelkezésére, hogy az atomerőmű központi irányítóegységébe rejtett bombát hatástalanítsa,és amikor már csak 1 mp van hátra, feloldja a kódot (persze az első pár feszült mp az "access denied" üzenettel terhes). De Katiról is kiderült, hogy ha arról van szó, mesterien bánik a falfestékkel. Bence, a férje is megkérdezte, miben segíthetne, erre a kezébe nyomtunk egy fehér hérás ecsetet, hogy a madár körül ki kéne pingálni, erre úgy dobta vissza, mint a forró ólmot, hogy mindenki jobban járna, ha egy sima falfelületet juttatnánk neki egy hengerrel. Elhittük neki.
Olyan kis spontán csapatépítő tréninget kanyarítottunk a boltban, hogy a multik is megirigyelték volna.
Szerencsére Bence letette a hengert, és inkább kamerát ragadott:
Aki felismeri a drágán megfizetett minőségellenőreinket, jelezze! Ja, és hogy miért is jó a babahordozás? Hát mert állati jól lehet festeni-mázolni hátibabával!
A gyerekeink olyan felhőtlen boldogsággal játszottak a Dulux meg a sitt között, hogy nem is tudom, bejön-e nekik majd a nagy műgonddal és tévedhetetlen ízléssel berendezett játszószoba...
Még egyszer mondom: nagyon akarjuk ezt a boltot. Köszönjük, hogy ennyien támogattok benne!
Nem adják ám olyan könnyen a boldogságot... Az úgy volt, hogy valahogy jelezni szerettük volna, hogy itt mi mit is szeretnénk árulni, de kiderült, hogy azért ez nem olyan egyszerű.
Hiába írtuk bele a bérleti szerződésbe, hogy kitehetünk táblát a homlokzatra, ha egyszer azt valami felsőbb szabály felülírja. Hiába beszéltük meg a közös képviselő hölggyel, hogy mindent oda festünk, ahova akarunk, ha igaziból nem lehet.
Ezért mi szépen elkezdtük csinosítani az üzlet bejáratát a tervek szerint, Marcsi pingált, de mint kiderült, a ház műemlék jellegű épület, Medgyaszay István nevéhez kötődik.
Na mármost, ebből kb. semmi nem látszik, mert a ház kívülről egy igen rossz állapotú, kráteres, szürke tömbnek néz ki, amit ki tudja, mikor újítottak fel utoljára, persze a régi fénye még átsejlik a málló vakolaton, ez tagadhatatlan. De "Medgyaszay-ház" lévén, nem lehet rá pingálni.
Viszont a kész mű pedig szerintünk, a járókelők 85%-s, a lakók 75%-a és a fórumtagok 100%-a (hehe) véleménye szerint magáért beszél:
Annyi biztos, hogy majdnem mindenkit megállított az utcán, persze most is elég magas volt a bolond-koncentráció. Volt olyan, aki hallom, hogy azt susogja a másiknak, hogy hát ezek meg mit firkáltak ide? Aztán odajön, és széles mosollya bejelenti: hát ez MILYEN gyönyörű... Van egy ismerősöm, aki reklámtáblákat gyárt olcsón, nem érdekli magukat...? De sok pozitív megjegyezés is volt, mint pl. a néni, aki direkt benyitott, és mint a választásokon, bemondta, hogy "lakó vagyok és támogatom!" A helyzet az, hogy a ház egy üzlethelyiséget adott ki. Irreális elképzelés, hogy ne látszódjon kívülről, hogy ez egy bolt, mégpedig hogy MILYEN bolt. Aztán nehogy úgy járjunk, hogy Hammerékhez jönnének valami nagyon kemény együttes meghirdetett dedikálására, mert átaludták Hammerék költözését, aztán hozzánk tévednek be.
Szóval egyelőre csak csatát nyertünk, a továbbiakat még meglátjuk.
Marcsi komoly adag tananyagot kapott konliktuskezelésből, reméljük harmadik gyermeke a pocakjában csak arra figyelt, most cica jön-e a falra vagy labda... Azután Marcsi jövőbeni tanfolyamaink helyszínét, a vásárlók gyermekeinek szórakozóhelyét is kezelésbe vette. Ehhez nem hiszem, hogy bármit hozzá kellene fűznöm, hangszóró be, lábat fel, tessék élvezni:
Ennyi művészet elég egyelőre, meg ne ártson, holnap folytatom a kiképzést!
Sajnos a nagy festegetés közepette elfelejtettük a másik fontos témát, miszerint mikor lesz nekünk fűtésünk??? De aztán azt gondoltuk, hogy haladjunk csak apró lépésekben tovább mint Bill Murray az egyik kedvenc filmemben, az "Isten nem ver Bobbal"-ban: azzal kergette őrületbe a pszichiáterét, aki a "Babysteps" című művével akarta kigyógyítani mindenféle mániájából, hogy kicsit túl ragaszkodóvá vált. De ez a sztori messzire visz...
