Könyvajánló - Anyasebek

Mostani könyvajánlónkat Ferenczi Beáta pszichológus, dúla tollából tolmácsoljuk Nektek:

Berencsi-Eke Csilla: Anyasebek Császármetszés az édesanyák szemével

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani az Ursus Libris Kiadó gondozásában megjelent Anyasebek című könyvet, ami a császármetszést átélt anyák és babák érzéseivel, élményeivel, illetve az átéltek feldolgozásának lehetőségeivel foglalkozik. Berencsi-Eke Csilla császáros anyukaként saját megélései kapcsán arra vállalkozott, hogy összegyűjtse sorstársai vallomásait. Találhattok olyan történeteket, ahol a műtét váratlansága, az életveszély lehetősége, a babától való elválás messzehatóan befolyásolta az anyák érzéseit, anyaságuk átélését. A programozott császárt bemutató fejezet a felkészültség és tájékozottság szerepére hívja fel a figyelmet, ami segíthet könnyebben elviselni a műtétet és a szülés utáni felépülést. Vannak olyan történetek is, amelyekben az anyák pozitívan élték meg a császármetszést, gyermekük megérkezését  ünnepelve. Sokan, sokfélék vagyunk, a szülésünk és születésünk a sajátunk, egyedi, egyszeri és megismételhetetlen élmény. Az élmény jellemzőiről mind az anya, mind a baba szempontjából olvashattok érdekes tényeket, kutatásokon alapuló elképzeléseket az első fejezetben, míg a könyv zárásaként a Perinatus Alapítvány szakembereitől a szülésélmény feldolgozásának fontosságáról, szükségességéről és lehetőségeiről találhattok hasznos információkat.
A kötet helyi vonatkozása, hogy több Debrecenben szült édesanya történetét is tartalmazza, első fejezetét debreceni pszichológus (Ferenczi Beáta) írta és a könyvben szereplő több vers szerzője, fordítója is helybéli (Földiné Szőke Sarolta).
Ajánlom mindenkinek, aki a császármetszés után érez magában erőt és elszánást, hogy saját tapasztalatait mások gondolatai fényében újra értékelje.

„Most szültem meg a gyermekem.
Az a seb itt a testemen,
Az tett anyává engem -
már örökre viselem.
Büszke vagyok rá, és ha fáj is – szeretem.”
(Tokai Márta)
 
http://mamamibolt.hu/webbolt/kategoriak/3107-anyasebek
Részlet a szerző bevezető gondolataiból:
Kívánom, hogy találd meg a kiutat abból a fájdalomból, amit a császármetszés okozott neked, legyenek ebben segítségedre azok az édesanyák, akik vállalták, hogy leírják a történeteiket és azok a szakemberek, akik összeállították a könyv szakmai részét. Emberek vagyunk, esendő, érző emberek, akiknek mind fontos a története, amely egy aprócska rezdülése a világegyetemnek. Ez a rezdülés a születéssel kezdődik.
Részletek a szerző saját történetéből:
Életem legszebb napjának indult, de mégsem lett az.
Minden jel arra mutatott, hogy természetes úton születik meg a kisfiunk. Már hetekkel a szülés előtt tudtam azt is, hogy melyik nap fog megszületni a régóta várt kis csodánk. Egyik éjszaka megálmodtam a dátumot: 2011. augusztus 28. Még az ablakunkban lévő rózsa is, ami évek óta nem virágzott, hozott egy bimbót, és 28-ára ki is nyílt.
A megálmodott dátum előestéjén szép lassan elkezdett szivárogni a magzatvíz. Az orvosunk akkor azt mondta, hogy addig ne menjünk be a kórházba, amíg határozottan meg nem indul. Éjszakára a fájások is megérkeztek, és a magzatvíz is megindult. Így reggel 6 órakor bementünk a szülészetre.
Minden porcikám tiltakozott a császár ellen, főleg azért, mert sose gondoltam volna, hogy nem tudom megszülni a babánkat, és mert egyáltalán még csak számításba sem vettem a lehetőségét a császárnak, és nem is tájékozódtam róla, amit utólag már nagyon nagy hibának tartok.
Iszonyatosan féltem. Még kórházban sem voltam soha azelőtt, így a műtét gondolata és a kudarc érzése teljesen letaglózott.
Részletek a Ferenczi Beáta szakpszichológus és dúla által írt, A szülés és a születés élménye fejezetből:
A szülés élménye erőteljessége, ősi volta, az élmény ritkasága miatt lehet gyógyító, de traumatikus hatású is. Átélhető passzívan elszenvedett kudarcként, a kontrollvesztettség, a tárggyá válás és a kiszolgáltatottság érzésétől kísérve, de átélhető egész életet meghatározó csúcsélményként, erőt, gyógyulást és kiteljesedést adó eseményként.
A szülés nem tekinthető önmagában álló, elszigetelt eseményként, hiszen a várandósság, a szülés és a gyermek egyéves koráig tartó időszak érzései, élményei összefüggenek, egyaránt érintik az anyát, az apát és a gyermeket. A várandósság, a szülés és a korai szülői tapasztalatok felkínálják annak a lehetőségét, hogy elfeledettnek hitt régi problémáinkat újra átdolgozzuk.
Részlet a Perinatus Alapítvány munkatársai által írt, A szülésélmény feldolgozása fejezetből:
...Ha elképzelünk egy kisgyereket, akit valamilyen erős kellemes vagy kellemetlen élmény ér, láthatjuk, hogyan bánik a helyzettel: újra és újra elmeséli, lerajzolja, kérdez, eljátssza a történést, méghozzá nem is akárhogyan, hanem a saját ritmusában. Vagyis az élmény hullámokban utat kér benne, kifejeződik, és mint a hagyma levelei, rétegenként átdolgozódik a lelkében. Felnőttkorunkban is valahogy így működünk: a történések hatnak ránk, hatásaik pedig, amennyiben teret és időt szakítunk számukra, kifejeződést nyernek bennünk, azaz rájuk gondolunk, ábrándozunk, aggódunk és morgolódunk miattuk, beszélünk róluk, sőt visszaköszönhetnek akár az álmainkban is. Ha szabadon engedjük áramolni ezt a folyamatot, akkor idővel nyugvópontot talál, és elcsendesedik – úgy is mondhatjuk, hogy megemésztettük az élményt.

Kösd fel a gatyád ha gyerekekkel indulsz a piacra :)

Nyár van, nyár van, halljuk a slágert éppen az autóban ülve és azt érezzük, hogy menten eggyé válunk az aszfalttal a rekkenő hőségben. A gyerekekkel olyan nagy poénnak tűnik, a piacra elindulni, persze tanító szándékkal, hogy lássák, érezzék a saját bőrükön is, hogy mi fán terem az a sok isteni gyümölcs, ami a piaci kofák asztalán roskadozva várja, hogy a te szatyrodban landoljon.

Eljutni a piacra két játékra kiéhezett aprósággal nem kis kihívás, mert persze már tudják a zsiványok, hogy tulajdonképpen, úgy is megközelíthetjük az objektumot, hogy azért végig csemegézzük a játék bazár minden egyes szegletét. Na, ebben most már nem vagyok túl jó partner, de hogy ne legyek a szívtelen anyák, legszívtelenebbike, beengedem őket a Kánaánba kicsit, én pedig meghúzom magam a bejárat egy kevésbé forgalmas szegletében.

Egy ideig ez így teljes nyugalmat kölcsönöz a lelkemnek, aztán hirtelen belémhasít, talán egy álnok gyerekrabló már egy titkos ajtón az én ártatlan gyermekeimet próbálja elcsalogatni. Ekkor az aggódó anya Tarzan üvöltéssel beveti magát a boltba és nevükön szólongatja csemetéit. Jön az egyezkedés, na, most akkor nem kaptok semmit, de próbálnak mindenféle fondorlattal kicsikarni valamit, ha mást nem egy ígéretet arra, hogy a közeljövőben valamelyik vacak az ő töméntelen mennyiségű játék kupacuk tetején fog landolni. Ígérek én mindent, csak szabaduljunk, eddig a szülinap mindig bevált, az idő és évszak még nem teljesen tiszta nekik, így ezzel még egy ideig elszórakozhatok. Na, egyszer csak eljön a türelem vége és kisöpröm őkegyelmüket a boltból és irány a piac.

De akkor jön anyu csábulása, egy kellemes kis üzlet, ahol mindig van valamilyen aktuális akció, amit nem lehet kihagyni. Ezt már nem kajálják annyira és nagy dirrel-dúrral ők is asszisztálnak az én szenvedélyemhez. Ennyi kör lefutása után, már kimerülve esünk be uticélunk végső állomásához, ahol már egyik gyerek se akar több utcahossznyi piaci asztalt végigmászni, csak azért, hogy anya megtalálja, a számára legjobban tetsző, maga se tudja mit. Majd ha látom, megjön az ihlet is mondá a kis hang, de a felkapaszkodó kisebb csomag, már tereli a figyelmet, és maradunk a megszokott jól bevált fasírt, tökfőzelék kombónál.
De jó lenne még valamit kreatívkodni, amikor megszólal az oldalamon lógó kisebbik, hogy nekem kakálnom kell, ott a piac közepén. Hát persze. A kreatív gondolatok, huss, elszállnak egészen addig, hogy hol találok egy alkalmas toalettet. Visszük az árut, mint bizonyítékot arra nézve, hogy igenis volt értelme a kiruccanásnak, és a WC is megnyílik előttünk, ahol is közli az én édes  három évesen, hogy ő itt nem tud.  Itt azért hagyjunk némi szünetet, mert jön egy hosszú, nyomdafestéket nem tűrő kis gondolatcsokor, amit úgy mantraként mondgatok, majd távozunk a tett színhelyéről. Már csak egy gondolat hajt engem, haza kell érni. Autókeresés, majd egy utolsó erőpróba, bekötni egy olyan kis embert, aki ezt nem nagyon akarja. Jön az egyezkedés, addig nem indulunk el, amíg nem vagy bekötve, valahogy nem túlságosan hatja meg a dolog, de egyszer csak összeáll a fejecskéjében valami és kezes bárányként, megengedi, hogy bátyja becsatolja.

Hazáig már nem sok van, oh, azt már fél lábon vagy fél keréken is... mindegy. Az úton jönnek a  kérdések, és az anya szó elhangzik 5 km-en belül 500-szor. Felváltva próbálkoznak egymást túlkiabálva választ kicsikarni belőlem, valami eget rengetően fontos kérdésre, én pedig csak csöndet szeretnék, de nagyon. Amikor egy újabb szál egyszer csak elpattan, és parttalanul ömlik belőlem a szenny, nem érzem jól magam utána, nem könnyebbültem meg tőle. Csönd lesz az autóban, amolyan sértődött csend, és akkor most mi van,  még én gazsuláljak, mikor szétszednek atomjaimra. Hazaérve megnyugodva, ebéd közben, elsimul minden, besiklik a medrébe az élet, jó együtt érzés árad szét bennem,  és fogadalmak százezrei fogalmazódnak meg, nincs értelme ennyi mindent eltervezni, úgy sem lehet mindennek és mindenkinek megfelelni és sorolhatnám, hisz tudjátok...

Megy tovább az élet és próbálunk mindig egy kicsit tanulni tőlük, magunktól, a helyzetektől, amibe sodródunk, hogy jobban csináljuk, legközelebb tuti jobban fogjuk csinálni, mert most nagyon megtanuljuk, aztán majd meglátjuk J

Egy négy gyermekes anyuka vallomásai - Folyt.köv.

Pelenkák tárolása, mosása

TIPPEK ÉS TANÁCSOK A TEXTILPELUSOK KEZELÉSÉHEZ

Örök kérdés a döntéskor, hogy hogyan is kezeljük, mossuk, szárítjuk a textilpelenkákat.

Még él sokmindenkiben az a kép, hogy nagy fazék felett állva kavargatjuk a forró vízben a pelusokat, majd vasaljuk őket szépen sorban. No hát ez a felállás már nem él, egészen másképp csináljuk, mondjuk ki őszintén, sokkal egyszerűbben :).

De nézzük csak sorban:

Tele a csomag, leveszem a babáról a pelust, összehajtva félrerakom és rendbeteszem a popsit, kap tiszta pelust, gyerek kész. Jöhet a pelenka. Kivesszük első körben a belehelyezett papírbetétet a nagy dolgokkal, ha van benne és a wc-be helyezem, lehúzom.
Papírbetétek különböző gyártóktól

A pelenka textil részét csap alatt kicsit leöblítem, bevizezem, ha kell foltszappannal egy kicsit ráhúzok a foltra, és így mehet a tárolóvödörbe. A vödörbe vizet nem szükséges tenni, de egy mosóhálót lehet, hasznos a gépbe való átpakoláskor. A pelenkák tépőzárjait zárni kell, ne menjen bele a szösz, ha belepatentolós a pelus, akkor kipatentoljuk a betéteket - legalább félig - ha pedig zsebes, kivesszük a betéteket. 
Őszintén szólva a zsebesnél erős hátránynak érzem hogy bele kell nyúlni a pisis pelusba a betét kihúzása miatt, de hát ez van. A patentosak és a prefoldok egyszerűbbek.
Általában 2-3 nap alatt telik meg a vödör, az egy mosásnyi adag. (Készlet legyen legalább 3 napi pelus tehát 18-24 db)

Ez a vödör nem csak szép, de zárható is!

 Érdemes zárható vödröt beszerezni, mert a pupákok hamar nőnek és okosodnak, képesek kipakolni a szennyest egy perc alatt! :)

Amikor tele a vödör, vagy legalábbis mosásra kész adag van benne, átpakoljuk vagy felül töltős szerencsés géptulajdonosok csak átborítják a vödör tartalmát a gépbe.

Mivel mossuk?

A pelenkákat NAGYON sokat mossuk! Sokkal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve mint bármely ruházatunk, így ha azt szeretnénk, hogy tartósak legyenek, vigyázzunk rá a mosásnál is.
Kímélő, a gyártó által ajánlott mosószereket vessünk be, ami sem a baba bőrét sem a környezetet nem terheli. Nagyon jól bevált néhány márka:  Bio-d folyékony mosószer, mosószóda-folyékony kombó, Eco-egg (mosótojás), MioCare, folttisztító só (foltsó, vagy aktív oxigénes fehérítő néven is fut), Almawin, Klar.
40 fokon elegendő általában mosni őket, de időnként berakjuk főleg a belsőket egy 60-as vagy 90-es mosásra egy kis NappyFresh pelenkafertőtlenítővel megfűszerezve. Bár nem vagyunk hívei a túlfertőtlenítésnek, de néha azért nem árt.

Ha foltosak a pelusok, több lehetőségünk is van:  folttisztító Gall szappan (pl. Almawin, Klar), folttisztító só adagolása a mosószerhez, és a napocska folttisztító ereje.

Öblítőt ne használj a pelenkákhoz, rontja a nedvszívó képességet. Ha illatot szeretnél, használj inkább mosóparfümöt.

Szárítógépben csak a belsők száríthatóak, de vedd figyelembe, hogy  a szárítógép mindig csökkenti a ruhák, textiliák élettartamát, és az energiafogyasztása is jelentős.

Tulajdonképpen a mosás, teregetés nem igényel sok pluszmunkát, ha van mosógéped.

És amit kapsz cserébe ezért a kis pluszmunkáért, az jelentős!
  • korábban szobatiszták a babák
  • a kezdeti hónapokban kis terpesztartást is csinál, ami igen hasznos a csípőfejlődés szempontjából
  • jobban szellőzik a bőrük a 2-3 év alatt míg pelenkások
  • vegyszermentes popó
  • megtakarítasz egy jó nagy adag pénzt, akár többszázezer forintot (inkább nyaraljuk el ugyebár)
  • és végül de nem utolsó sorban a gyerekeink 1 tonnával kevesebb pelenkaszemetet örökölnek
Azért ez nem csekély eredmény egy kis pluszmunkáért!
A kaki-dolgot meg hát így se úgy se ússzuk meg, hiszen az eldobhatóban is le kell a popsit törölni, mosni, ebben nincs különbség.

De az érzetben bizony van! Ezerszer jobb érzés a textilt rájuk adni és még jól is néznek ki!

Kisebbik fiam pop-in pelusban

A mamamiboltban természetesen személyre szabottan is segítünk a pelenkázás rejtelmeiben eligazodni, használd chat ablakunkat a bal alsó sarokban :)!

Gátizmok és a babahordozás

Ritkán beszélünk róla, pedig fontos.

Onnantól kezdve, hogy az ember felegyenesedett, a medencealapi izmaink tartják a belső szerveinket, várandósság alatt a teljes méh-víz-baba kombót, így igen nagy bevetésnek vannak kitéve nem csak várandósság alatt és utána, de bizony előtte is.
Egyszerűen ha figyelünk magunkra és hosszú távon szeretnénk panaszmentesek lenni, muszáj foglalkoznunk a gátizmok edzésével, karbantartásával, regenerálásával.

A gyermekek születésével járó plusz súly, majd utána a hurcolásuk, emelgetésük is terhelést jelent az izmoknak, így fokozottan érdemes figyelni rá, már a várandósság előtt!

Nagyon sok csupa izom, sportoló nőnek is problémás a gáttájék, gátizom-renyheség, méhsüllyedés, vizeletcsöpögés sajnos mindenkit érinthet, még ha a külső, nagy izmok rendesen karban is vannak tartva.

Namost azért nem kell ám a gyermekvállalásról lemondani, mert egy kicsit melósabb a karbantartás! És ez igaz a hordozásra is! Nem kell lemondani arról sem, hiszen a gyereket ölbe vesszük így is - úgy is, tehát terhelés az lesz, ha már gyermeket vállaltunk. Sokkal inkább a rendszeres gátizomtorna lesz a kulcs, amely nem csupán a hordozást és a mindennapi életünket teszi kellemesebbé, de még a szexuális életünket is.

Számos rendszert dolgoztak ki ezen izmok erősítésére, Magyarországon legismertebb a Kriston Andrea módszere. Lehet könyvből, videóról tanulni, vagy tanfolyamokon szerte az országban. Egy titka van csupán, elárulom: CSINÁLNI KELL!
Ha nem is olyan látványos mint a fitneszterem utáni bicepszünk, de annál hasznosabb!

A mély izmok rendszeres mozgatása hamar jó eredményeket hoz, meglátod!

Tippek:

- Próbálj kijelölni egy időpontot amikor biztosan tudod csinálni, például ha szülés után fekve szoptatsz, pont jól elvégezhető az a 10 perces kis edzés

-  Kezdj kevéssel, hogy ne menjen el a kedved! Pl. csak minden nap 20 erős szorítás... de bármi lehet

- Tanulj meg helyesen emelni! A baba vagy más egyéb emelésekor guggolásból indítsuk a mozgást.

- Tüsszentéskor, vagy más hirtelen hasprésnél tartsd tónusban a gátizmaidat!

- Szedj D-vitamint!

- A vizeletet és székletet ne tartsd vissza sose!

Hordozás és a gátizmok:

A hordozásról tehát nem kell és nem szabad lemondani, hiszen ennyi erővel a szülésről is lemondhatnánk.

A gátizmok erősítésének kezdj neki már a várandósság előtt vagy alatt! Eleve edzettebb izmokkal könnyebb a szülés után is.

Érdemes már a szülés után néhány héttel elkezdeni a hordozást. Az első 6 hétben, azaz a gyermekágy alatt pihenj, ha van segítséged, jó ha apa, nagymama, nagynéni besegít a hordozásban, de utána minél kisebb súlyú babával kezded, annál jobban hozzáedződik a tested a hordozáshoz nem csak a hátad, de a medencéd is.

Ha letetted a babát, feküdj mellé, emeld meg a csípőd, akár támaszd alá, és gyakorolj egy kicsit. Már néhány erős szorítás is sokat segít!

A fordított testhelyzetek sokat segítenek! Jógázz!

A háti hordozás kevésbé terheli ezt a tájékot, így amint lehet vedd hátra a babát. Kérj segíséget, ha tartasz a hátravételtől! Természeti népeknél nagyon ritkán látni elöl hordozott babát. Talán ez is az egyik oka.
Fontos figyelnünk a helyes testtartásra. Nem csak a gátizmainkat de a hátizmainkat is erősítsük. Hordozás közben a helyes tartás sokat könnyít a medencefenék terhelésén is.
Ha egyszerűen ellenőrizni akarod, egyenesen tartod-e magad, oldalt állva nézd meg a tükörben egy vonalba esik-e a fül-váll-csípő-térd-boka.

No és persze vonjuk be párunkat is a hordozásba!

Mamami topik a gátizomtornáról / intimtornáról

Ha ezt tudtam volna, mielőtt elkezdtem mosható pelenkát használni...

Egy anyuka világában a mosható pelenkára vonatkozó döntés majdhogynem életbevágó fontosságú. Komolyan. Nem lehet csak úgy félvállról venni. Pontosan átgondolt döntést igényel és bizonyos tervezést is. No és némi befektetési összeget. Az utolsó amire költeni szeretnél 100ezer forintot az a pelenka, ami nem válik be neked vagy a babának. 
  
Nos, megkérdeztünk néhány mosható pelust használó anyukát, mi az amit jó lett volna előre tudni a mosipelusokról. 

1. A textil pelenkák használata nem nehéz, vagy bonyolult
Még mindig él az a kép az emberekben, hogy az anyuka áll a forró vizes lábas felett és főzi fáradságosan a pelenkákat. Na ma már ez nem így megy. Ha kipróbálta valaki, általában meg is lepődik, nem is olyan bonyolult, kaptuk sokszor a választ. Modern, mosógépben mosható anyagok állnak rendelkezésünkre, így egy vödör szükséges csupán, amiből átborítjuk a a pelenkákat a mosógépbe. Manapság mindenkinek van már mosógépe, ez jelentősen megkönnyíti a mosását a pelusoknak. Ha levételkor kicsit csap alatt átöblíted, esetleg ha foltos egy Gall szappannal áthúzod és úgy teszed a vödörbe, lényegesen jobb az eredmény. Tehát az elfoglalt mindennapokba is simán belefér. Amit pedig itt ráfordítunk plusz munkát, az bőven megtérül a hamarabbi szobatisztaság miatt. 
"Ha hamarabb kipróbálom, sokat megspórolhattam volna. Az első fiamnál még eldobhatót használtunk, pedig már ott is játszottam a gondolattal. Kár volt tartani tőle."

"Én például nem tudtam, hogy nem muszáj áztatni a pelusokat. Később szárazon tárolva lényegesen egyszerűbb volt a mosás előkészítése."

2. Nem kell, hogy a teljes készletem egy márkából legyen 
Ezt is érdemes tudni előre. Lehet variálni! Hogy mit mivel azt érdemes a boltban kérdezni ahol értenek hozzá. Például a Mamamiboltban :). Akár chaten az oldalon, emailben, telefonon, szívesen segítünk! Amit a sok anyuka infojából nehezen szedsz össze, egyszerűen megoldhatjuk együtt rátok szabva a kérdést. Mert ami az egyiknek tuti bejön, az Neked nem biztos, illetve fordítva is igaz ez. Kérj segítséget!

Kezdésnek nagyon beváltak az újszülött pelenkák, ami nem nagy befektetés, és kiderül, megy-e ez nektek. (miért ne menne...) Például a Pop-in újszülött szettje nem kerül többe, mint 3 csomag eldobható és néhány tetrával kiegészítve jó kezdet lehet, és még veszíteni sem lehet vele. 

"Első gyermekem igen kis vékonyka volt, comjai körül a megvett egyméretes pelusok elég nagynak bizonyultak. Így rájöttem utólag, hogy főleg az első 1-2 hónapban jobb a méretre szabott pelenka, tehát newborn, újszülött vagy S méret, gyártótól függően" 

"Én kevesebb időt töltenék a neten való kutatással, mi is a legjobb nekünk. Annyi féle véleményt összeolvastam, hogy csak összezavart. A legjobb ha van bolt, barát/ismerős, vagy klub ahol megnézheted élőben, és kialakíthatod mi Nektek a legszimpatikusabb készlet"
 
3. Az első fél évben megtérül a mosható pelenka befektetés 
Ez nagyon fontos. Első szülős anyukaként sokan aggódnak a befektetés miatt. Hiszen az első készlet bizony igényel némi befektetést, ami több mint egy csomag eldobható, és ez igen vonzónak tűnhet. Rövid távon gondolkodva. 
DE, azokat ugye nem tudod használni hosszú hónapokon át, átörökíteni a tesónak, netán eladni... 
"A modern textilpelenkák megtérülnek az első fél évben, mosod őket és használod újra és újra és újra. És még a másodiknak is jut belőle"

4. A mosható pelenka használata egyfajta szemléletmód is
Nagyon fontos, nem is gondolnánk, de valóban rávezeti a figyelmünket a Föld szemétproblémájára. Valahogy másképp nézel minden egyes szemétbe kerülő dologra. Megváltoztatja a szemléleted. Rávilágít mennyi olyan dolgot veszünk, amire nincs szükségünk. 

"Én valahogy büszke rá az ember lánya, hogy nem járul hozzá a Föld szeméthalmához 1-2 tonna pelenkával. Azért ez jó érzés. Az is megnyugtató érzés, hogy a baba nem érintkezik annyi vegyszerrel, szellőzik a bőre a textilben, még ránézni is jobb :)." 

5. Az éjszakai pelenkázásba hamarabb belevágtam volna
Éjszaka sok babának turbózni kell a pelust, hogy végig bírja az éjszakát. Főleg ha jó alvó és nem akarjuk zavarni az átpelenkázással. Itt sokan feladják és éjjelre eldobhatót használnak, ami rendben is van. DE, ha szeretnéd éjszaka is jól szellőző textilbe lenne bujtatva a babád feneke, érdemes próbálkozni alternatívákkal.

Kata elmondása szerint " ha valaki felvilágosított volna milyen szuperek a gyapjú külsők, már hamarabb ezt használtam volna éjszakára. Általában tartanak a gyapjútól, pedig pihe-puha és bombabiztos pelenkakülső.:)"

6. Érdemes minőséget venni pelenkából is

"Bárcsak tudtam volna, hogy ne vegyek olcsó, gyengébb minőségű pelenkát, amellyel jól megjártam az első gyerekemmel. Szerencsére kaptam néhány baráttól megbízható cuki ImseVimse peluskat, hát igazi svéd minőség, amik a második fiamnál már rendesen élvezetté tették a pelenkázást. Kevesebb ázás, jobb illeszkedés, megbízható márkákkal sokkal könnyebb lett a pelusozás."  

7. Az egyszerűbb néha több

"Bonyolultabbnak tűnhet elsőre egy megkötős pelus vagy a prefold pelenka, mert hajtogatni kell, ám a valóság másképp fest. Lehet hogy egy mozdulattal több feladni, de a sok előnye bőven kárpótol érte. A Disana megkötős pelusa például a pelenkás kor végéig jó, mindig puha körülölelős a comboknál, legyen az vékonyka vagy dundi, csinálhatod vékonyra, turbózhatod éjszakaira, valahogy mindig passzol. A prefoldok pedig gazdaságosak, sokat szívnak és iszonyú sok mosást bírnak. Rengeteg külsőbe passzolnak, ha már vannak külsőid, kérdezz utána jó-e bele, egy próbát megér!"

"Akár néhány jó külsővel és 20 tetrapelussal is belevághat az ember. Engem először a nagy befektetés riasztott el. Jó lett volna tudni ezt."

8. Ha tudtam volna, hogy magam is megvarrhatom... 

Így igaz, ezt is többen mondták, hogy ha tudták volna hogyan, ők bizony megvarrták volna maguknak. A mamami.hu fórumon ehhez sok segítséget kaptok, itt pedig számos erre gyártott anyagot szerezhettek be hozzá!

Ha Nektek is vannak olyan dolgok, amit jó lett volna ha tudtok a mosható pelenkákról, írjátok meg nekünk! 

Egy 4 gyermekes anya vallomása a mosható pelenkáról

A mosható pelenkával már ezerféle módon és érthető érvekkel  íródott cikk kapcsán találkoztam már, mind logikusan levezeti a képletét annak a folyamatnak ami nyilvánvalóvá teszi, mindenki számára, hogy miért is válaszd a pelenkázásnak ezt a formáját.  Az emberek többsége mégis elengedve az érveket füle mellett dönt , és besétál a legközelebbi drogériába és hazaslattyog a nem kicsi csomagjával és egy probléma ki is van pipálva.

Mi tehát a lélektana ennek a fránya moshatónak,  hiszen annyi nehézség merül fel egyébként is egy pici születésekor, hogy még ezen is görcsöljön az ember lánya, na ne már. Nem elég, hogy egyben nem alhatok 3 óránál többet, még a fenn maradó szabad időmben is szaros pelenkát suvickoljak? Hát nyomós érvek a tarsolyban és az ellenoldal felhördül, de hát felelős anya lettél, ne rinyálj és ne hisztizz, tedd a dolgod és ha nagyon önfeláldozó akarsz lenni , akkor fogd azt a nyomorult mosható pelenkát és gyorsan suvaszd a többi mosni való közé, hogy másnapra legyen száraz pelusod, mert akkor cseszheted, és beállhatsz te is a drogéria sorába. Csak nehogy a szomszéd csaj kiszúrjon, akinek bereklámoztad magad, hogy te mekkora áldozatot hozol a Föld megmentésének oltárán a mosható pelenkáddal. J

Hát lányok tényleg nem egyszerű, mondhat bárki bármit, ez olyan mint a mély víz, ha nem veted bele magad, akkor csak húzod, nyúzod, keresed a kifogásokat és szépen belesüppedsz az eldobható pelenkák igen széles választékába. Nem akarlak kábítani, azzal, hogy csak plusz 10 percet vesz el az életedből, mert ez ebben a formában nem teljesen igaz, persze ha van takaritónőd, meg rendeled a kajádat, és a masszőr is házhoz jön akkor talán tényleg annyi, de ha mindezek a háttér emberkék nem állnak sorakozóban, akkor azért kicsit több idő, amíg a vödröt szépen bekészited, és beszerzed a megfelelő szagtalanitó szereket, mert azért az illat az kell. Ha megvan tehát a vödröd, akkor rendszeresen ki is kell a pelenkákat mosni.
A kakis pelenka papír betétje, időnként elcsúszik, sőt én sokszor elfelejtettem bele tenni, pusztán kismama-agyam volt és sose tudtam hol hagytam azt a fránya tekercset, így a nagyobb baleseteknél egész szép kis adagot kellett lehámoznom az anyagról, hogy olyan állapotba hozzam, amit a mosógép még elbír. Mi sokan vagyunk, a mosás napi rituálé, ezért a vödörben kiáztatott pelusok hamar gépbe kerültek és mivel már az előáztatás során megszabadultunk a tartalomtól, én galád módon együtt mostam a többiek ruhájával. A nagy fiam, tegyük hozzá nem ujjongott az ötlettől, de a kézi mosást felajánlottam neki, ha gondolja esténként a saját ruháját a kádban kisuvickolhatja, de inkább a pelus-póló kombót választotta.

A foltok néha a bio mosás és a halálosan fáradt anyu miatt, aki lusta volt már a marha-epe szappannal elődörzsölni az anyagot, egy ideig maradtak és így szolgálták édes kis gazdájukat. Amikor meguntam, és megfelelő mennyiségben összegyűjtöttem a foltos példányokat, egy 60 fokos mosással újjá varázsoltam a kelméket, olyanok lettek mint új korukban. Na jöhet a szárítás, ha jó idő van persze kint a szél és a nap keveréke csodákra képes, de a száritó gép is megteszi, ha borongós az idő. Ha már ez is megvolt, jöhet a patentolás (nekünk Pop-in jött be igazán, külső-belső szétpatentolható), igaz kis családi program, ha van rá jelentkező akkor hurrá, ha nincs akkor kezdődhet a vadászat, mert ugye különböző szinűek a pelus belsők, az első időben szépen sárga a sárgával, kék a kékkel és stb. Aztán már tök mindegy, sőt ha éjszaka nem találtam mást, ami éppen a kezembe akadt, összehajtottam és a pelenka külsőbe behajtogatva húztuk ki reggelig, csak nagy dolog ne legyen, főleg ha épp a fiam pólója akadt a sötétben a kezem ügyébe.

 De a jó hír, hogy olyan hamar szobatiszta lett, hogy akkor már sajnáltam, hogy ennek a kedves kis dzsungel túrának ilyen hamar a végére értem. Hátha elég elszántak vagytok és van bennetek kurázsi, nosza próbáljátok meg, sokkal több poén és aranyos történet marad mint az eldobhatóssal.  Legyen ez az új úri-muri, lejárt már az eldobható pelenkák ideje! J

T. Anita

Amiket unásig hallanak a hordozós anyukák

A babák hordozása sosem megy ki a divatból.
A kisbaba odabújik hozzád, megsimogatja a bőröd, belebújik a mellkasodba, odaszuszog, megcuppog, megfogja a kezed, hát ezek az érzések megunhatatlanok. Ugye?
Még soha egy anyuka sem mondta azt hogy ááh de fárasztó már ez a babaillat..., ez a puha bababőr....
A hordozóeszköz pedig lehetővé teszi, hogy ezt az érzést állandósítsuk magunkon, na jó nem feltétlen 24 órán át, de akár úgy is :). Mellesleg a hordozás azt is jelenti, hogy ő is szagolhat téged, a jó kis mamaillatot állandóan, puha ölelésben lehet amikor csak akar. 

Az egyetlen ami beárnyékolja ezt az érzést időnként az az emberektől érkező megjegyzések tömkelege. Na jó kapsz kedves kommenteket is. Mert azért van olyan is, aki látván édesen rajtad szuszogó babádat, felidézi, hogy bizony ő is hordozta az övét, és milyen jó volt, vagy  megjegyzi, hogy milyen békésen alszik a kicsid a hordozóban. Ilyeneket is kapsz, de persze a negatív az mindig jobban megmarad az emberben. Ilyenek vagyunk, mit tegyünk. 
Mert negatív beszólások vannak bőven, egyszer el is kezdtük ezeket gyűjteni, hiszen még viccesek is lehetnének, ha nem éppen hormonhegyek közt hányódva kapnád a fejedhez őket. 
A mamami fórumon ITT találod ezeket a Negatív beszólások - Frappáns válaszok topikban. 

De hogy ne csak a negatívról szóljunk, ITT gyűjtjük a pozitív megjegyzéseket is, amiket kap az ember lánya hordozás közben.

De nézzük csak miket is vágnak az anya fejéhez a leggyakrabban:

#1  Oh szegény hátad, nem szakad le?!
Jaj, de ez a picuri kis baba képes a hátamat tönkretenni, a kis piszok...  De várjunk csak, minél korábban kezdem hordozni, annál könnyebb és szokik hozzá a testem, fokozatosan terhelve hozzáerősödöm. És persze alapvetően rossz karban levők kezdjenek mozogni, jógázni, gerinctornázni stb. Nem csak a hordozás miatt!

#2 Oh annak idején nem voltak ilyenek!
Ah ezek az új, modern szülői trendek már megint mit találtak ki?! Hordozni a saját gyermeket? Mennyivel jobb is volt régen, mikor nem "szabadott" felvenni a síró babát. Azok a régi szép napok...

#3 Kap levegőt benne a baba?
Neeem, direkt zárom el előle a levegőcsapot, mert van otthon még másik 4. Most komolyan, tényleg azt hiszi valaki, hogy ha nem kapna levegőt benne, ebben hurcolnám???

#4 Elkényezteted azt a gyereket! Csak lóg rajtad, le se tudod majd tenni!
Teljesen egyetértek! Ezeknek a mai gyerekeknek arra van szükségük, hogy ne foglalkozzunk velük, szokjanak csak hozzá, hogy senki sem törődik velük, ez egy ilyen világ... Tényleg ezt akarjuk?
Egy elindulni vágyó gyermeket pedig senki nem akadályozhat meg a járásban, felfedezésben, ha egyszer elér odáig a kis agya fejlődése. Még én, az önző, állandóan magamon hordozni akaró szüleje sem!

#5 Na nem sokáig bírod már majd így cipelni!
Az hogy ki mit bír, az egyéni. Erről egy dal jut eszembe:

"And I'm sorry that you don't like your life
I fought for my own victories and for the beauty in my life
My joy, my joy, my joy takes nothing from you
no, my joy, my joy takes nothing from you"

...  Frazey Ford
#6 Van egy régi babakocsim, neked adjam?
Oh igen, és kajára is kéne egy kicsi apró, ha ki tudnál segíteni :) (mamami forrás)

#7 Szegényke, jó be van oda szorítva!
Panaszkodik is mindig az a szegény gyerek. A pocakomban pedig mekkora tágas helye volt!

#8 Így soha nem fog megtanulni járni!
Hát bármily meglepő is, megtanul, sőt! Illetve azért letesszük ám őket :)
A hordozás során a gyermek egyensúlyérzékelő rendszere folyamatos ingereket kap, ezek pedig segítik az agy fejlődését, valamint a mozgásfejlődést. Mivel a baba teste viszonylag szorosan az anyáéhoz simul, izmai reagálnak az anyai test mozgása során létrejövő kis erőhatásokra, ezáltal az izomzat is folyamatosan fejlődik.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/csecsemo_gyermekneveles/3134/a-gyermek-hordozasa

 Hordozva a gyermek egyensúly érzékelő rendszere folyamatos ingereket kap, ezek pedig segítik az agy fejlődését, valamint a mozgásfejlődést is. Mivel a baba teste szorosan az anyához simul, izmai reagálnak az anyai mozgások erőhatásaira, ezáltal fejlődik az izomzata. 

#9 Ah én nem vagyok ez az "ősanya" típus.
Milyen az az ősanya típus? Aki szereti a gyermekét, szereti megölelni, megadni neki a testközelséget, amire annyi szüksége van, és kismillió tanulmány is alátámasztja, hogy még az immunrendszerének is jót tesz, vagy aki el akar jutni könnyedén A-ból B-be anélkül, hogy egy 8 kilós babakocsit kéne felcipelnie a lépcsőn (plusz gyerek!), vagy ha be akar férni egy bolt ajtaján? Valahogy él bennem egy halvány remény, hogy nem az alapján ítéled meg a szülői minőségem, hogy miben transzportálom a gyermekem...

#10  Fúúú ez nagyon bonyolultnak tűnik! Hogy teszed fel? Ezt egyedül biztos nem lehet felkötni.
Ez persze nem negatív beszólás, de ide sorolom, mert gyakran jön elő. És erre komoly választ kell adjak. De néha bonyolult, néha nem sikerül úgy, ahogy szeretnénk, akárcsak a babakocsi összerakását, szétszerelését, ezt is megtanulod, és mint mindenben, ebben is gyakorlat teszi a mestert. És a babahordozó eszközök tára is egyre bővebb, így vannak egyszerűbb és kissé bonyolultabb használatú hordozók. Erről írunk a következő posztunkban!

És végül "elrettentésképpen" néhány kép:

Ha segítségre vágysz a hordozóeszköz kiválasztásában, keress minket bátran!
Online segítség, akár azonnal! MAMAMIBOLT
Babywearing is one of the rare things in life that never gets old. Having your baby snuggled up on your chest, reaching out to hold your hand, and babbling away to you as you go about your business isn’t really something you tire of. No parent has ever thought, ‘I am just so fed up of this new baby smell,’ or ‘These teeny tiny soft baby feet are just so tedious now.’ Having your baby in a sling, wrap or carrier means you can sniff that sweet head whenever you want, and of course, it means your baby is pretty happy because he can touch and smell you, too. There are only two downsides to babywearing. The first is that when your baby is old enough to eat solid foods, you will spend your evenings digging out raisins from your cleavage. And the other is the comments you will receive from other people. Of course, not all of these comments will be bad, you will get lovely comments too. People who run over to tell you how much they loved babywearing when their kids were little, or those who can’t help but comment on how happy your baby looks nestled against you. And then you will also get the odd negative comment, from friends and strangers alike. - See more at: http://www.bellybelly.com.au/baby/10-things-babywearing-parents-get-tired-of-hearing/
Babywearing is one of the rare things in life that never gets old. Having your baby snuggled up on your chest, reaching out to hold your hand, and babbling away to you as you go about your business isn’t really something you tire of. No parent has ever thought, ‘I am just so fed up of this new baby smell,’ or ‘These teeny tiny soft baby feet are just so tedious now.’ Having your baby in a sling, wrap or carrier means you can sniff that sweet head whenever you want, and of course, it means your baby is pretty happy because he can touch and smell you, too. There are only two downsides to babywearing. The first is that when your baby is old enough to eat solid foods, you will spend your evenings digging out raisins from your cleavage. And the other is the comments you will receive from other people. Of course, not all of these comments will be bad, you will get lovely comments too. People who run over to tell you how much they loved babywearing when their kids were little, or those who can’t help but comment on how happy your baby looks nestled against you. And then you will also get the odd negative comment, from friends and strangers alike. How many of these 10 things have you heard? #1: Oh, Your Poor Back! Ah yes, this tiny baby is absolutely killing my poor, decrepit back. I can barely hold myself up, the baby is just so heavy. You would think nature would have made our infants smaller so they could be more easily transported from place to place, hey wait a minute… #2: You’re Making A Rod For Your Own Back There Actually, it was the surgeon who made me one, and then fitted it. Seriously, give my spine a tap, it clinks like metal! #3: That Looks Complicated I’ve just watched a woman flip her pram handle bars to change the way her baby faces, turn a carry cot into a car seat and clip it in the car before collapsing the pram using just her little finger. She did all of this while carrying a smoothie, and without waking the baby, and in under one minute flat. And you think this rectangle of cloth looks complicated? #4: We Didn’t Have Those In My Day Ah yes, the crazy newfangled parenting craze of carrying your own baby. Things were much better in your day, back when nobody had to waste any energy picking up babies if they cried. The good old days, sigh. #5: Can Your Baby Breathe In There? Baby, what baby? I just like the carrier. Kidding, of course. Yes, there’s a baby in here, he may or may not be breathing. Thank goodness you reminded me. I’ll just check, yep, he’s breathing. PHEW! #6: You’re Spoiling That Baby I totally agree with you there. Babies these days are so pampered with love and attention, it’s appalling. What babies really need is to be ignored, and to get used to how uncaring life is. After all, carrying babies around now is going to leave them entirely unprepared for life as adults. That’s actually why I’m carrying her like this. Not so I can comfort her easier, but so she can see that I’m NOT comforting her. When she cries, I just ignore her, and I don’t want there to be any confusion as to why. #7: You Won’t Be Able To Do That For Much Longer! I have already vowed that I will do this either until he leaves for uni or until my back breaks, whichever comes first. And nothing you say is going to change that. #8: I’m Not Really Into That Sort Of Parenting You mean, parenting? I’m not entirely sure what you mean by this sort, I hope you’re not judging my entire parenting style simply off how I transport my baby. That would really suck. It would be like if I assumed you were always rude just because you made one insensitive and judgemental comment. #9: I Can’t Carry My Baby All Day, It Hurts My Arms I’m not trying to insult your intelligence or anything, but trust me when I say this wouldn’t hurt your arms. Unless you were lifting weights at the same time, and then had muscle ache the next day. Or unless a door closed too fast and you got your arm stuck in it, that would probably hurt. But having your baby securely fastened into a carrier so you can have your arms free really doesn’t hurt your arms. Believe me. #10: I Have An Old Pram You Can Have Oh, thank goodness. All this time I’ve been pretending that babywearing was a choice, but really I hate it. I am forced to babywear simply because I don’t have a pram. Thank you so much for saving me from myself. Related Articles Baby Sleep Mistakes – 5 Things To Avoid Baby Sleep Mistakes – 5 Things To Avoid 8 Reasons Not To Find Out The Sex Of Your Baby 8 Reasons Not To Find Out The Sex Of Your Baby 20 Things Babies Would Say If They Could Talk 20 Things Babies Would Say If They Could Talk 15 Things To Avoid When Visiting A Newborn Baby 15 Things To Avoid When Visiting A Newborn Baby Recommended by Fiona Peacock CONTRIBUTOR Fiona Peacock is a writer, researcher and lover of all things to do with pregnancy, birth and motherhood (apart from the lack of sleep). She is a home birth advocate, passionate about gentle parenting and is also really tired. 14 comments Claire says: May 25, 2015 at 3:46 pm Oh and number 11…. Your baby will never learn to walk if you don’t put him down. Well actually I do put him down but if I do it in this social situation you will want to pick him up and breathe on him and give him sugary foods to eat when he is only 6 months old. Reply Gem says: May 27, 2015 at 5:28 pm hahaha hilarious and so true!!! Reply Lana says: May 25, 2015 at 7:19 pm I enjoy wearing however the “hurts my arms” bit is not untrue. I have bursitis in my shoulders. I have a carrier that keeps their hips spread wide and fastens well BUT there is no getting away from it. After a few hours my shoulders feel like they have been lit on fire. Yes I have tried different carriers including the ergo which was worse for my shoulder than the 25 year old papoose I use now. Some people are going to have a sore back or sore shoulders from wearing. It is unfair to claim that no one will. In fact if I am correct most baby wearing groups stress that if carriers cause pain to get support so they don’t. That doesn’t always work either but clearly demonstrates that yes some carriers will hurt your upper arms Reply Emma says: May 26, 2015 at 9:22 am Have you tried a torso carry? Using a woven wrap with no straps over your shoulders? I love a good torso carry =) Reply Curtecia says: May 28, 2015 at 1:10 pm I need to try the torso carrier too then because my baby bjorn carrier has my neck and shoulders hurting very bad…i even feel the fire sensation she speaks on Reply Melissa says: May 26, 2015 at 3:36 am “I just don’t see how that could be safe.” /facepalm Reply Shauna says: May 27, 2015 at 2:24 am People are just curious and full of opinions. It’s a shame that there has to be an article written about what people comment on. I hope no one reads this that has said any of those things to a mother. It’s embarrassing to think you have said something stupid and have to read about it on a mother’s page. Can’t we just absorb someone’s else’s point of view, smile and move on? Before social media we just listened to what we felt was valid in our lives and maybe had a laugh with friends over a silly question and that was that. Reply Joy says: May 28, 2015 at 1:51 am Amen! I am a babywearing mama and I found this article rude and unhelpful. Reply Eileen says: May 28, 2015 at 8:02 am What a kind and thoughtful comment Shauna. One is made to feel very stupid for voicing the “wrong” comment, meant kindly. Baby fashions in care change….there is no need to be superior in manner because you think your ways are best and put others down by smart replies. Reply Mel says: May 28, 2015 at 11:39 am Perhaps you could take this article as an educating tool to prevent you from saying “embarassing” things again. By being embarassed on one occasion reading something in private is much better than mothers who do things differently than you being judged, harassed and also maybe embarassed too on a regular basis. Or don’t read these types of articles. Reply B says: May 28, 2015 at 1:06 pm I could not agree with you more! As if one person speaks for all moms who transport their babies in a certain way? It would be nice if people took curiosity at face value and didn’t treat it like criticism. Reply Maxine says: May 27, 2015 at 7:49 pm I got a ‘What happens if you fall over?!’ I am pretty pleased i had the brain power to respond with, ‘Why? Do you fall flat on your face on a regular basis?’ Though recently i have had several strangers approach me, asking where they can get a carrier like mine, and how they can learn to do it too! baby wearing is spreading! Though yesterday in the shop, he was asleep and i heard a little boy asking why i was carrying my baby like that and his dad told him ‘ because she wants to, you can carry a baby like too!’ and someone was like, ‘Oh wow, you have a bay in there!?’ And i showed them his little sleeping face! Reply Jodie says: May 28, 2015 at 2:45 am You missed “what if you fall?!” And “what if it unravels?!” Reply Christian says: May 28, 2015 at 1:08 pm Sorry, but a lot of these are women being too sensitive. A Moby wrap, for example, DOES look complicated and for someone that is not used to seeing people baby-wear, it makes sense that they would think/say that. It isn’t rude. Asking if it hurts your back is ALSO not rude. Some people are just curious, and it’s a shame that babywearing parents come off as being so stinkin’ offended by comments that are not intended to be mean. Reply Leave a Reply Your email address will not be published. Required fields are marked * Name * Email * Comment - See more at: http://www.bellybelly.com.au/baby/10-things-babywearing-parents-get-tired-of-hearing/

Babywearing is one of the rare things in life that never gets old. Having your baby snuggled up on your chest, reaching out to hold your hand, and babbling away to you as you go about your business isn’t really something you tire of. No parent has ever thought, ‘I am just so fed up of this new baby smell,’ or ‘These teeny tiny soft baby feet are just so tedious now.’ Having your baby in a sling, wrap or carrier means you can sniff that sweet head whenever you want, and of course, it means your baby is pretty happy because he can touch and smell you, too. There are only two downsides to babywearing. The first is that when your baby is old enough to eat solid foods, you will spend your evenings digging out raisins from your cleavage. And the other is the comments you will receive from other people. Of course, not all of these comments will be bad, you will get lovely comments too. People who run over to tell you how much they loved babywearing when their kids were little, or those who can’t help but comment on how happy your baby looks nestled against you. And then you will also get the odd negative comment, from friends and strangers alike. How many of these 10 things have you heard? #1: Oh, Your Poor Back! Ah yes, this tiny baby is absolutely killing my poor, decrepit back. I can barely hold myself up, the baby is just so heavy. You would think nature would have made our infants smaller so they could be more easily transported from place to place, hey wait a minute… #2: You’re Making A Rod For Your Own Back There Actually, it was the surgeon who made me one, and then fitted it. Seriously, give my spine a tap, it clinks like metal! #3: That Looks Complicated I’ve just watched a woman flip her pram handle bars to change the way her baby faces, turn a carry cot into a car seat and clip it in the car before collapsing the pram using just her little finger. She did all of this while carrying a smoothie, and without waking the baby, and in under one minute flat. And you think this rectangle of cloth looks complicated? #4: We Didn’t Have Those In My Day Ah yes, the crazy newfangled parenting craze of carrying your own baby. Things were much better in your day, back when nobody had to waste any energy picking up babies if they cried. The good old days, sigh. #5: Can Your Baby Breathe In There? Baby, what baby? I just like the carrier. Kidding, of course. Yes, there’s a baby in here, he may or may not be breathing. Thank goodness you reminded me. I’ll just check, yep, he’s breathing. PHEW! #6: You’re Spoiling That Baby I totally agree with you there. Babies these days are so pampered with love and attention, it’s appalling. What babies really need is to be ignored, and to get used to how uncaring life is. After all, carrying babies around now is going to leave them entirely unprepared for life as adults. That’s actually why I’m carrying her like this. Not so I can comfort her easier, but so she can see that I’m NOT comforting her. When she cries, I just ignore her, and I don’t want there to be any confusion as to why. #7: You Won’t Be Able To Do That For Much Longer! I have already vowed that I will do this either until he leaves for uni or until my back breaks, whichever comes first. And nothing you say is going to change that. #8: I’m Not Really Into That Sort Of Parenting You mean, parenting? I’m not entirely sure what you mean by this sort, I hope you’re not judging my entire parenting style simply off how I transport my baby. That would really suck. It would be like if I assumed you were always rude just because you made one insensitive and judgemental comment. #9: I Can’t Carry My Baby All Day, It Hurts My Arms I’m not trying to insult your intelligence or anything, but trust me when I say this wouldn’t hurt your arms. Unless you were lifting weights at the same time, and then had muscle ache the next day. Or unless a door closed too fast and you got your arm stuck in it, that would probably hurt. But having your baby securely fastened into a carrier so you can have your arms free really doesn’t hurt your arms. Believe me. #10: I Have An Old Pram You Can Have Oh, thank goodness. All this time I’ve been pretending that babywearing was a choice, but really I hate it. I am forced to babywear simply because I don’t have a pram. Thank you so much for saving me from myself. - See more at: http://www.bellybelly.com.au/baby/10-things-babywearing-parents-get-tired-of-hearing/

Melltartóbetét - miért használj moshatót?

Ha meg kellene neveznem a szoptatós időszakra úgynevezett "must have" azaz muszáj megvenni típusú termékeket, az biztos hogy az egyik ilyen a textilből készült melltartóbetét lenne. (A másik mindenképpen a Boob szopis felső :))
De tényleg. 
Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül azzal a kínos élménnyel, amikor véletlenszerűen a legkellemetlenebb helyeken megindul az anyatej, pólón átitatódva jelzi az épp időszerű szopi közeledését, netán egy másik síró baba által kiváltott reflexeimet. Bár én magam abszolút mellette vagyok a nyilvános szoptatásnak, mégsem élveztem kifejezetten a pólómon megjelenő foltokat. 

No de miért használjunk moshatót ebből?
Nézzük csak:

Textil melltartóbetétek 5 előnye

1. A mosható melltartóbetétek környezetünknek is kevesebb terhelést jelentenek
Első körben a textil melltartóbetétek nem járulnak hozzá a Földünkön így is borzasztóan növekvő szeméthegyekhez. Környezetbarát, mosható és ahogy a textil pelenkák is, oly egyszerűvé teszik a fenntartható életvitelt.

2. Pénztárcánkat is kímélik
Nem csak a Földet, de a családi kasszát is kíméli a mosható melltartóbetét. Gondolj bele hány doboz eldobható melltartóbetétet kell venni a teljes szoptatási időszakban! Ehelyett ha textilt használsz, elegendő 3-6 pár, amelyet pikk-pakk akár kézzel is kiöblítesz.
Vannak, akiknél sok tejcsi folyik ki, van akinek kevesebb, de hónapról hónapra költséget jelent az eldobható használata, és sok kicsi sokra megy ugyebár. 
Viszont 3 pár Pop-in mosható melltartóbetét csupán 3990 ft, és újra és újra használható, ameddig csak szükséges. Kiszámoltad már mennyit spórolsz vele?

3. Egy mosható melltartóbetét több babás időszakot is kiszolgál
Ha helyesen mosod, vigyázol rá, a mosható melltartóbetéteket akár több gyermek születése után is tudod használni. 

4. Vegyszermentesek
Az eldobható melltartóbetétek vegyszerek használatával készülnek (csakúgy mint az eldobható pelenkák is), így irritációt okozhatnak, allergiás tüneteket válthatnak ki, vagy egyszerűen csak kellemetlen érzés őket viselni egy olyan érzékeny bőrfelületen mint a szoptatós mellek.  
A textil melltartóbetétek pedig szellőznek, és természetesen nedvszívóak, valamint érzed benne mikor kell cserélni. Míg az eldobhatósnál nem, így a túl sokáig rajta hagyott melltartóbetét fertőzéshez is vezethet. Fájdalmas!
Plusz a textilnél nem érintkezik semmilyen kemikália a mellekkel, mellbimbókkal. Mennyivel kellemesebb!

http://mamamibolt.hu/webbolt/search?controller=search&orderby=position&orderway=desc&search_query=melltart%C3%B3bet%C3%A9t&submit_search=

5. Soha nem fogy el a melltartóbetét
És végül de nem utolsó sorban a mosható melltartóbetétek bizony moshatóak. Ami azt jelenti, hogy mindig van kéznél, nem kell újat venned, ha elfogyott. Ha épp mind a szennyesben van, kézzel is két perc alatt kimoshatók, és seperc alatt száradnak a levegőn. Tehát nem kell érte szaladgálni a boltba sem! 

A mamamiboltban számos márkát találtok még, van biopamut ImseVimse, selyem-gyapjú Disana és Boobdesign szintén selymes hűsítő változatban. MELLTARTÓBETÉT VÁLASZTÉK A MAMAMIBOLTBAN