Baby boom hírek - újszülöttet pelenkázunk!

Nos boldogan jelentem, megérkezett az idén a 3. Mamamiboltos babánk, Anna Kamilla is, Emma és Kristóf után!
Pár hete még ezt a klassz kis csoportképet csináltuk a lányokkal a mamamiboltban, és most pedig már újabb újszülött boldogítja anyukáját azaz engem.

Néhány hete és most
És ez nem csak édes-könnyed babázást jelent számunkra, hanem bizony élvezetes abból a szempontból is, hogy ismét használatba vehetjük nagy kedvenceinket a PELUSOKAT! Bármily hihetetlen, én magam (m.) de szerintem más is van így ezzel, imádom használni őket, és mivel az  én két nagyobb fiam (10 és 5 évesek) idejében még feleennyi választék sem volt, most tobzódom igazán!

Előre nem készültem sokat, mert meg akartam várni mekkora baba lesz ez a kislány, így csak a következőket szereztem be:
- Néhány pelenkakülső (pop-in újszülött, Blümchen XS/S külső, bambinomió 1-es, milovia S, grovia egyméretes és egy gyapi)
- Pop-in újszülött belső 2db
- prefold XS blümchen 1 csomag
- tetra pelusom volt még aránylag sok
- biopamut színes tetra Kikko
- 3db Disana megkötős pelus

Néhány pelus előkészítve pár napos korában
 Gondoltam ami beválik, abból veszek majd többet hozzá. No itt tartunk most. Öt napos A.K. és nagyjából látom, mi az, ami tetszik nekünk, fotóztam is videóztam is már vele :).
Első napokban a köldökcsonk miatt külön kellett figyelnem rá, hogy a pelus lehetőleg ne takarja, illetve ne a Pul része, hanem vmi finom anyag legyen rajta, ha már van. Illetve ablakon keresztül napoztattuk kicsit így 3. nap le is esett, de erről majd egy külön posztban írok.

Első naptól mosipelus van rajta, igaz az első nap nagy része ruha nélkül, takaróban telt egy tetrával a lába között. Talán estefelé adtuk rá az első ruhácskát és igazi pelust.
Az első pelusa a nekem nosztalgikus emlékeket idéző kis xs bambinomio külső+tetra volt (ez ma már nem létezik, ők is áttértek két méretre, ami szerintem nagy kár), amit már a nagyfiam és középső is hordott az első hónapokban. Ez volt az első pelenka, amit vettem életemben, ez indította el az egész mamamiboltot, ezt is mondhatom akár, mert vele szerettem bele a pelenkázásba. Ő az:

A nosztalgikus bm pelus, 3. babónkat szolgálja

3400 grammal született, kis aprófenekű leányzó, lehet kicsit vesztett is a súlyából, nem mértük, szóval az egyméretes pelusok nagyon nagyok. Így azokat szeretem ráadni ami valóban újszülött méret. Jelenleg a Pop-in a legjobb méretben, nagyon csini, saját betéjével és tetrával a legjobb. Az XS prefoldot kicsinek érzem, még használjuk, de inkább a megkötősbe fogom rakni. Azért mostmár szopizik rendesen, így kell a tetra vagy a saját betét. A méretállítós S pelenkakülsők mint a Blümchen és a Milovia még mindig nagynak tűnnek rajta, csakúgy mint a bambinomio 1-es méret, bár használható. Azt vettem még észre hogy nem baj, ha rés van a combinál, hasnál, mert még nem akkora a mennyiség.

Bambinomio pelenkakülső prefolddal
Pop-in újszülött pelenkakülső saját betéttel



Csodaöv kisgyermekeknek - Clip Ho



Okos megoldás - Clip Ho övek

Szeretjük az okos kis találmányokat, és pontosan ilyen a nagyobb gyerkőcöknek a német Clip.Ho csat nélküli öve. Ahogy önállóan tudnak mosdóba menni a gyerekek, rögtön problémát okozhat az öv kicsatolása. Darázsderekúaknál pedig gyakran megkerülhetetlen az öv használata. persze praktikus az állítható nadrág, és a leggings is de valljuk be nem mindig.

A Clip Ho övekkel erre találtunk jó megoldást!

Zseniálisak!

http://mamamibolt.hu/108_clip-ho


 Teljes választék ITT

ÚJ MaM by manduca softshell hordozós kabátok!

Megjött, teszteltük, beleszerettünk!!!

Nekem ugyan még nagy pocakom van (5 napom van elvileg) így igazán most a kismamás lehetőségét teszteltem, de napokon belül remélem babával is jöhetek beszámolni a tesztről!

Szóval végre szíííínek! Gyönyörű Violet lila színben és Ocean türkíz színben hozta ki a MaM a kizárólag a Manduca részére kifejlesztett profi hordozós és kismama kabátját.
Softshell anyag poláros béléssel, sok apró részlettel, ami nekünk kifejezetten tetszik!
És csinos!!!



Itt fordítva van betéve a betét, kismamákra így jó, ha baba van benne, felül kell legyen a széles része. A zipzár ennek megfelelően van kialakítva. Így:


Az egyik apróság ami nekem nagyon tetszik, hogy a zsebébe nyúlva egy tépőzárral nyithatónyíláson át benyúlhatsz a babához! Zseniális!



Tetszik hogy nem olyan bő, hanem szépen passzol, a színei gyönyörűek lettek, végre nem csak fekete. Nagyon profin kialakított kabát. Az ujja részénél a passzé hosszú, visszahajtva vagy simán is hordható.

Részemről jó hogy nem túl vastag, mert a baba télen is melegít, de azért egyéni, hogy ki mennyire meleget szeretne, én most úgy gondolom télre is jó lesz.

Mamamiboltban ITT találod

Néhány kép még:

http://mamamibolt.hu/ruhazat/4768-kismama-es-hordozos-kabat-softshell

http://mamamibolt.hu/ruhazat/4768-kismama-es-hordozos-kabat-softshell

http://mamamibolt.hu/ruhazat/4768-kismama-es-hordozos-kabat-softshell

http://mamamibolt.hu/ruhazat/4768-kismama-es-hordozos-kabat-softshell

Immunerősítés - alapkészlet családoknak

A Naturamia aromaterapeutáját kérdeztük immunerősítés témában. Szakvéleménye szerint évek óta az alábbiak együttes alkalmazása vált be:

Az egyik legalapvetőbb megoldás a fertőző betegségek elkerülésére, hogy aromaterápiás diffúzorral (illóolaj porlasztóval) Bio Citrom illóolaj párololgtatása otthon és jó esetben az oviban-suliban, minden nap, ami kiváló légtérfertőtlenítő hatású.
Jómagam minden évben viszek egy üvegcsével az oviba, ott mécsesben párologtatják, persze jobb lenne egy diffúzorral, a szakember véleménye szerint sokszorosan hatékonyabb, mint mécsesben és kevésbé veszélyes is.   Kicsi gyerekek mellé leginkább ezt a készüléket ajánlom, mert inhalálni is lehet vele és a babák-gyerekek is nagyon szeretik, mert varázslatos színterápiás világításával teljesen elbűvöli őket.

Hatékonyabban diffúzorral

http://mamamibolt.hu/otthon/4603-aromaterapiahoz-hidegparas-diffuzor

Az illóolajos légtérfertőtlenítés mellett immunerősítő illóolajkeverékeket érdemes alkalmazni bedörzsöléssel a hát és a mellkas területén. Kifejezetten erre a célra lett kifejlesztve az Immun Kajeput olaj, mely 3 éves kor felett mindenkinek kiváló. Az Immun Manó olaj, melyet akár kisbabák is használhatnak, és az Immun Lavend olaj, ami a várandósok és babák segítőtársa. E három illóolajkeverék nem csak immunerősítő hatású, hanem légúti megbetegedések esetén összetevői a gyógyulást is nagymértékben segítik – legyen az nátha, influenza vagy köhögés.
Influenza ellen!
A legújabb NaturaMia illóolajkeverék, a  Majomszelidítő olaj (Influ Stop olaj) pedig összetevői révén kifejezetten az influenza megelőzésében és megállításában a legjobb! Ez az az olaj, aminek minden családban ott a helye, mert annyira gyorsan hat. Amikor az első jeleit észleljük annak, hogy valami betegség kerülget minket, azonnal bedörzsölni magunk, lepihenni, majd a nap végére már jobban is leszünk.

Selyem-gyapjú alapanyagú babaruhák


Bio gyapjú (kbT) és selyem keveréke - egy különleges anyagkombináció

Ma már kapható itthon is és egyre népszerűbb az alsóruházat és a babaruházat háza táján a gyapjú-selyem anyag kombináció, egy igazán nemes alapanyag a bőrünkhöz közel levő ruhadarabok esetében.

Esetünkben nézzük meg miért is előnyös a babáknak ez az anyagkeverék: Nem csupán eszméletlen kellemes érzés a bőrön, de egyedülálló tulajdonságai is vannak e két anyag kombinációjának. A gyapjú lélegző, azaz nagyon jól szellőző és nedvesség-szabályozó anyag, természetesen bio állattartásból, így garantálja a kényelmes viseletet. A luxus selyem pedig bőrnyugtató hatású és nagy puhaságot, selymes érzetet ad a bőrnek. Csodálatos puhasága miatt alkalmas allergiára hajlamos babáknak, vagy ha a bőr valamilyen irritációval küzd.

A mamamiboltban a Popolini osztrák cég által Magyarországon gyártott Iobio selyem-gyapjú body-kat, alsóruházatot találjátok, melyek 70% bio gyapjú és 30% selyemből készülnek. Ezek a ruhák a szigorú német GOTS szabványok szerint készül. Hosszú élettartam jellemzi és megfelelnek a legmagasabb ökológiai és társadalmi kritériumoknak, valamint a kis végfelhasználók igényeinek.

A gyapjú/selyem tehát minden évszakban egy élvezet.  A gyapjú melegen tart és a hőmérséklet szabályozó tulajdonsága miatt kellemes hőérzetet biztosít. A selyem adja az anyagnak a puha simaságát és kellemes hűvös érzetét.

http://mamamibolt.hu/search?controller=search&orderby=position&orderway=desc&search_query=selyem-gyapj%C3%BA&submit_search=http://mamamibolt.hu/search?controller=search&orderby=position&orderway=desc&search_query=selyem-gyapj%C3%BA&submit_search=



A GYAPJÚ NEM KELL HOGY SZÚRÓS LEGYEN!
Vannak azonban neurodermatitisszel küzdő emberek, akik érzékenyen reagálnak a tiszta gyapjúra, nekik is csodálatos megoldás a gyapjú selyem keveréke. Maga az anyag egy nagyon könnyed anyag, szellős éreztű, így nyáron a melegben is ideális. 

ú



Egyszerűbb gyermekkor - könyvajánló

A könyv vezérgondolata a „kevesebb több”. Elcsépelt mondat, hogy a mai rohanó, vibráló világ mekkora stresszfaktor a mindennapokban, de azon kívül, hogy igaz, borzasztóan fontos a gyerekek életében, lelkében, hogy ezt a lehető legkevesebbre mérsékeljük. Kim John Payne könyvét azért ajánljuk mindenkinek, mert logikusan járja körül a témát, és nyitja fel ezzel a szemünket, azoknak is, akik alapvetően tisztában vannak mindezzel, mégis könnyű belesodródni ezekbe a túlzásokba.

„Szülőként mi vagyunk családunk mindennapjainak építészei” ­ ez az első mondata a könyvnek, és valóban nagyon sok minden múlik azon, hogy mivel építjük körbe magunkat és gyermekünket lelkileg és a szó szoros értelmében, tárgyilag is.

Miről is van szó tulajdonképpen? „Nyilvánvaló, hogy a gyerekek akkor a legboldogabbak, amikor van idejük és terük játszani, felfedezni saját világukat. Lehet, hogy mi magunk oda­vissza pattogunk múlt és jövő között, gyerekeink azonban zen mesterek módjára arra vágynak, hogy teljesen átéljék a jelen pillanatot. Jó lenne, ha sikerülne a saját tempójukban kiformálniuk személyiségüket, és – akárhányszor is feledkezünk meg erről, néha akár egyetlen nap alatt is – a lelkünk mélyén pontosan tudjuk, hogy ez időbe telik.” (12. oldal) A szerző szavaival élve a „4 túlzás”, azaz a túl sok tárgy, túl sok választási lehetőség, túl sok információ, túl nagy sebesség az, ami életünket, gyermekünk életét valóban megnehezíti, stresszessé teszi. A könyv lépésről lépésre megy végig ezen a 4 ponton, és segítséget nyújt abban, hogyan tudjuk életünket lelassítani, leegyszerűsíteni, és ezzel egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb gyermekkort biztosítani.

http://mamamibolt.hu/webbolt/babagondozas-neveles/1461-egyszerbb-gyermekkor-

Ella's house új pelenkamárkánk

Igazából barátságból jött ez a pelenka hozzánk, a cseh tulajdonosát már régóta kedvelem, ismerem ennek a pelenkamárkának. Sokáig fejlesztgette saját vonalukat, gondosan válogatja minden alapanyagát, kis üzemben, családok keresetét támogatva varrják a pelenkákat.

De igazán akkor döntöttünk úgy, hogy felvesszük kínálatunkba, mikor megismertük a mindent vivő éjszakai pelenkáját a Bum Huggert.

Ismeritek?
Éjjel Neked is törpe vizierőműved van? Mindennel áztok? Na akkor Nektek is lehet tetszeni fog ez a pelus. :)
Bio pamut kenderrel keverve az anyaga, és köztudottan a kender nagyon nagyon jó nedvszívó. A popsinál van egy szárazon tartó réteg, ami éjszaka számomra különösen értékes, nappal nem ragaszkodom hozzá hiszen gyakran cserélhető a pelus. De éjjel én nem szeretek alvó gyereket zavarni holmi pelenkacserével, így a kis popsiját védendő, szárazon tartandó, jól jön ez a polár szerű réteg a peluson.
De ha még ez sem elég, az Ella's kenderes booster betétje még turbózhatja a pelenkát.

http://mamamibolt.hu/pelenkabelsok-textilpelenka/3734-ella-s-house-bum-hugger-ejszakai-nadragpelenka
A saját betétje, ahogy látszik kihúzható egy zsebből, így könnyebben szárad mosáskor.

Az Ella's house pelenkái Csehországban készülnek, minőségi alapanyagokból, jórészt biopamut és kender felhasználásával.

A pelenkakülsői nem hasonlítanak egy külsőre sem, puha poláros vízhatlan külsők, amibe beleteheted akár a nadrágpelusokat (pl. ezt a bumhuggert ami nagyobb csomag) de akár prefoldokat is, ami tulajdonképpen csak egy tégla betét és mégsem csúszkál benne.

Abszolút vízzárók, úgy is szokták mondani, hogy bombabiztosak. Ezek méretes peluskülsők, így jobban illeszkednek a babára, mint az állítósok.

http://mamamibolt.hu/pelenkakulsok-moshato-pelenka/3997-ella-s-house-bum-wrap-pelenkakulso

Az Ella's prefoldja, a BumFold sem olyan mint a többi, anyagánál fogva sem, de kialakítása is más. Felül egy plusz füllel biztosítja az extra nedvszívást, illetve ez is kender-biopamut keverék anyag. Darabra és szettben is kapható már.

http://mamamibolt.hu/pelenkabelsok-textilpelenka/3735-ella-s-house-bum-fold-prefold-pelenka

http://mamamibolt.hu/pelenkabelsok-textilpelenka/3735-ella-s-house-bum-fold-prefold-pelenka

http://mamamibolt.hu/pelenkabelsok-textilpelenka/3735-ella-s-house-bum-fold-prefold-pelenka

Ha kérdésetek van a pelenkákkal kapcsolatosan, keressetek minket bátran chaten, emailben, telefonon!

Ovis játékok


Gyermekeink mikor kirepülnek a családi fészekből és óvodába kerülnek, idejük nagy részét ott töltik. Óriási fejlődésen mennek keresztül, és egyáltalán nem mindegy, hogy ezt milyen környezetben történik. Egyre tudatosabban választanak intézményt a szülők, hogy a gyermeküket jó helyen hagyhassák. Nagyon fontos (talán a legfontosabb) a gyermeket közvetlen körülvevő felnőttek személye. Milyen mértékben rendelkeznek azokkal a pedagógus attitűddel, ami jó hatással van a gyermek személyiségének fejlődésére. A személyi feltételeken túl nem elhanyagolandóak a tárgyi feltételek.

Ha otthon megkérdezzük a gyermekünket: "Mi történt az óvodában, mit csináltál?" általában azt a választ kapjuk: "Semmi... játszottunk." És ez jól is van így, hisz a gyermek elsődleges tevékenysége ebben az életkorban a JÁTÉK! Az óvodák a helyi nevelési programjuknak megfelelően valósítják meg a gyermekek fejlesztését, és ez legyen szó bármelyik programról, ha az óvónő így meg tudja valósítani a fejlesztést, hogy a gyermek ilyen élménnyel megy haza, az azt hiszen nagyszerű. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek az óvodában ne csak a szervezett tevékenység folyamán, hanem a spontán játék helyzetekben is folyamatosan fejlődjenek a fejlettségi szintjüknek megfelelően. Ezt úgy tudjuk elérni, ha a gyerekeket olyan játékok veszik körül, amit ha oda megy a polchoz és levesz egy játékot, majd leül játszani, akár egyedül, akár a barátjával/barátnőjével már fejlődik indirekt módon. Fontos az is, hogy több fejlettségi szintnek megfelelő játék legyen a polcokon, legyen lehetősége kihívás elé állítani magát. Azt is számba kell venni, hogy minél több olyan játék legyen ami a részképesség területeket lefedi.

Képességterületek és hozzá játékok avagy, ovis játékok nem csak óvodába.

1. Motoros képességek: koordinációs képességek, kondicionáló képességek a nagymozgás területén. Ezeket a képességeket leginkább az udvaron, vagy a tornaszobában tudjuk fejleszteni a nagymozgásos játékokkal, egyensúlyozókkal, Ayres eszközökkel. Játékok ITT 

Koordinációs képesség a finommotorika területén: Szem-kéz-láb koordináció: Bármelyik horgászos játék (található mágneses asztali játék, de nagy földön játszható változata is), csavarozós játék, a Filo fejlesztőcsalád, pötyik különböző méretben, így különböző fejlettségi szintet is megcélzunk. Bővebben a linkre kattintva lehet böngészni.

Tájékozódás a térben és a síkban: Nathan fejlesztőcsaládnak nagyon jó és több fejlettségi szintre épülő játékai vannak, illetve az Akros-tól a Hol vannak az állatok?
Testséma: a nagymozgásos játékok között a pl.a tölcséres forgó, egyensúlyozók, de a mágneses öltöztetők is.

2. Az értelmi képesség területén
Az érzékelés-észlelés területén több hallási, tapintásos játékok is vannak, pl.: a legkisebbeknek a Hape, Brain box termékei a látás érzékelést, The Deglingos, a Goki érzékelő korongjai a tapintást, a Nathan igazi élethű CD-i a hallás érzékelést, Sentosphere illat lottója a szaglás érzékelést fejleszti, a Rajzolj a hátamra nevű játék pedig a taktilis észlelést fejleszti.
Emlékezet fejlesztésére is egyre változatosabb játékok vannak, melyek összekapcsolódnak a figyelemmel. kifejezetten memória játékok például a Miniland Párosító játéka, a Halacskás memória játék, Egy kis memória a legkisebbeknek vagy a Pengoloo. De a Dobble, a Memoriadó, a Kajacsata, a Zingo, a Chapomagic kifejezetten érdekes felnőtt társág számára is játszható játék.

A gondolkodási képességek és számolási képességekre rengeteg játékot tudunk ajánlani . Ezek közöl a játékok közül is nagyon sok jó ovis játék lehet, amit a gyerekek spontán játékába becsempészhetünk.

3. Érzelmi élet, szocializációs képességek
Az érzelmi élet fejlesztése különösen aktuális véleményem szerint a szocializációs képességekkel együtt. Egyre növekvő tendencia, hogy ez a két képességterület lemaradásai indokolja a óvodában maradást. Nagyon fontos ezeknek a képességeknek a fejlesztése is, nem csak a mozgás és az értelmi képesség, hiszen elengedhetetlenül fontos az iskola érettséghez. Mind a mellett, hogy ezeknél a gyerekeknél fokozott figyelmet szentelünk a mindennapi problémák, konfliktus helyzetek megbeszélésére, a mellett ezekkel az ovis játékokkal lehet dolgozni rajta.



4. Anyanyelvi képességek
Rengeteg anyanyelvi képességre ható játék van és a legtöbb esetben fedésben is vannak más képességek fejlődésével is. Három éves kortól egészen az iskolás kort érintőleg a mondat értést és a szöveg értést is.

Akár otthonra, akár ovis játékot keresünk vegyük figyelembe a gyermekek életkorát, érdeklődését és fejlettségi szintjét. Minden esetben legyen sikerélménye a játékban, hogy ne vegye kedvét és minél nagyobb kedvvel játszva és fejlődjön a játék által.

Lipócziné Bíró Ágnes
fejlesztő pedagógus
www.jatekfarm.hu

Szobatisztaság egyszerűbben 4. - Éjszakára

Nagyon változó kinél melyik jön el hamarabb, éjszaka száraz pelus, vagy nappal engedi el a gyermekünk hamarabb a pelenkát.

Az én esetemben az éjszaka könnyebb volt, ott vettük észre, hogy jééé már sose nedves éjjel a pelus, így levettük a fiamról a pelust végleg. Nála nappal volt még idő, mire rájött a dolog nyitjára.

A kicsinél éjszaka volt nehezebb, ő rengeteget bírt éjjel pisilni, kb. 1 kilós volt reggelre mindig a pelenka. Mivel takarítani a matracot nem igazán hálás feladat, én mindenképpen elkerülném azt hogy teljes ágynemű csere legyen minden éjjel akár kétszer is.


Első körben vízhatlan alátét a lepedő alá (nem recsegős, zörgős :) hanem puha pamutok közé varrt vízhatlan réteg, ilyen a Disana vagy a Popolini vagy a Pop-in matracvédője is, ami egy áldás, bármelyiket is veszed), majd ha már kicsit felbátorodik az ember lánya és leveszi a pelenkát éjjelre én még adtam rá eleinte sima leszoktató vastagabb típusú pelenkát. (ImseVimse vagy Pop-in, a többi vékony erre, nem való éjjelre). De a legújabb Pop-in leszoktató megoldotta az éjjeli kérdést totálisan!

http://mamamibolt.hu/babatextil/3304-pop-in-matracvedo-vizhatlan-agybetet

Pop-in éjszakai leszoktató pelenka, azaz tettek bele egy plusz PUL vízhatlan réteget és nem csak a betét részen, hanem mindenhová. Ez már nagyon pozitív, ázás szempontjából létkérdés. Plusz a saját betétjén felül van benne egy ügyes kis zseb, amit még tömni lehet. Tehát plusz betét tehető bele.
Mégis olyan mint egy gatyó, tehát a gyerkőc már azt látja érzi, hogy nem pelenkát kap, tehát pszichésen is jót tesz, nagyfiú / nagylány már ugyebár :)

http://mamamibolt.hu/leszoktato-pelenka/4114-pop-in-ejszakai-leszoktato-pelenkahttp://mamamibolt.hu/leszoktato-pelenka/4114-pop-in-ejszakai-leszoktato-pelenka






Női betétek újragondolva

Évek óta készülök ezt a bejegyzést megírni, de valahogy mindig elmaradt.  Úgy 8-9 éve, azaz kb. 90-100 menstruációs ciklus óta használok textilből készült betéteket, és meg kell, mondjam, imádom őket. Saját varrott darabokkal kezdtem, de áttértem profibb verzióra elsősorban az anyagok miatt és mert jómagam tépőzárral készítettem, ami nem bizonyult túl jó választásnak, bár így is évekig használtam.

 Így ideje pótolni, leírni tapasztalataimat, hiszen a női betétek, inkontinencia betétek a pelenkák mellett szintén nagyon nagy környezeti terhelést jelent a Földünk számára. De ez csak egy érv a puha textil női betétek mellett.

A menstruációs ciklusunk egy egészséges és természetes folyamat. Sok nő úgy nő fel, hogy ezt a folyamatot egy kellemetlenségnek, vagy rosszabb esetben egy undorító, betegséghez hasonló állapotnak éli meg. Az ezzel járó szégyenérzet gyakran a kulturális negatív kondicionálás eredménye. Szerencsére sok nő a textil női betétre való áttéréssel pozitív változásokat élt meg a menstruációjuk kapcsán.

http://mamamibolt.hu/25-intim-higienia

- Műanyag vs. puha pamut / biopamut 
Őszintén szólva komfortérzetben óriási különbséget jelent, hogy egy eldobható betét van-e a bugyinkban, vagy egy puha finom textilből készült. A mai betétek már messze lekörözik komfortérzetben a régi betéteket, magas minőségű anyagok, nagy nedvszívás, vékonyság, nedvességzáró réteg és patentos szárnyak jellemzik a modern mosható női betéteket. A csinos dizájnról nem is beszélve.
Az eldobható betétek ellenben tartalmaznak olyan vegyi anyagokat, amelyeket nem feltétlen szeretnénk ezen az intim területen tudni. Pl.: ragasztóanyag, illatanyagok, kémiai  zseléanyag, műanyag.
Itt mindenképpen a biopamutra szavazok, csak ezeket veszem meg, mert ezen az intim területen még sokkal fontosabb a pamutnak is a milyensége, mennyire volt vegyszerezve, mivel van színezve, stb. Ha valahol, hát itt érdemes biopamutot választani! Antiallergén volta miatt a bambusz anyag is alkalmas erre a témára, nedvszívása is jó nagy.

- Egészségügyi előnyei:
A textil női betétek csökkentik a menstruációs kellemetlenségeket, a bőr irritációt, gombás panaszokat. A tamponokkal szemben mindenképpen a betétek nyernek. Számos kutatás mutatja, hogy egészségesebb szabad folyást engedni a menstruációnak.
A tampon nincs kedvező hatással a hüvelyflórára. Nemcsak a vért szívja magába, hanem a hüvelyváladékot is.  Ha pedig felborul a Ph érték egyensúlya, könnyen gombás fertőzés és egyéb kellemetlenségek jelentkezhetnek. A tampon ezen felül gyengíti a hüvely izomzatát is. ami persze nem jelenti azt, hogy pl. úszodában nem ez a legkényelmesebb megoldás, de a mindennapokban kerülendő. De jómagam alapvetően már sporthoz is csak textil betétet használok.

- Anyagi megtakarítás:
1 textil női betét = 150 eldobható betét
Egy átlagos nő élete során 10-15.000 db betétet használ el. Textilből mindez csupán 80-100 db összesen. Ez óriási megtakarítást is jelent, akár többszázezer forintot. Ha átlagosan 40 Ft-ot számolunk egy darabra akkor is 400.000 - 600.000 ft  kiadást jelent, és akkor még a tisztasági és idősebb kori inkontinencia betétekről nem is beszéltünk.

- Hogyan használjuk?
Hát most nem sok okosat tudok írni, ugyanis csak belepatentoljuk az alsóneműnkbe és kész. Nem csúszik el, kevésbé szivárog, mint az eldobható és nagyon könnyen cserélhető.
Mosása is egyszerű, ha van rá lehetőség elöblítem kis mosószappannal a mosdókagylóban, úgy teszem a tárolóba, vagy egyenesen a mosógépbe. Az utolsó napokra általában elegendő a tisztasági betét méret (főleg az ImseVimse mini mérete alkalmas ezekre a napokra), illetve inkontinencia panaszoknál is többnyire elegendő a kis vékony betét (mindennapokra az Ellas house mini betétje a legkedveltebb).
http://mamamibolt.hu/25-intim-higienia

Érdemes vízhatlan réteggel ellátott betéteket venni, valahogy praktikusabb.

Saját ideális készletem a következő elemekből áll:
- ImseVimse biopamut natur szín mini méret 5db
- ImseVimse biopamut normál méret szép virágos 4db
- Ellas house mini a mindennapokra, ill most a terhesség alatt különösen szeretem az esetleges balesetek elkerülése végett a tisztasági betétjét 3db
- Ellas house midi betét 2db (ezeket nemrég használom, kb az Imse normálnak felel meg, a színe miatt (élénk türkíz-virágos) viszont  imádom, foltmentes és olyan szééép! biopamut ez is. 
http://mamamibolt.hu/intim-higienia/4000-ella-s-house-limitalt-moshato-noi-betet-midi
- ImseVimse éjszakai betét 1db (ezt ritkán használom, igazából nagyon erős vérzéssel megáldott nőtársaimnak ajánlom)




Ekkora az éjszakai, tehát valóban nagy!

Ha úton vagyok és nincs lehetőség a tárolásra, stb. akkor a Natracare eldobható betéteit választom, mert azért van az a szitu ahol jól jön, illetve úszáshoz a tamponját (én magam ritkán úszok, de akkor ez a választás)
A Natracare betétek természetes anyagokból készültek, klórmentesek, nem tartalmaznak műselymet, illatanyagot, szintetikus anyagokat és olajszármazékú nedvszívást fokozó anyagokat. így azt gondolom barátibb megoldás ezekre az esetekre.

A mamamiboltban található nagy választék mosható betétekből, amelyeket magunknak válogattunk ha őszinték vagyunk, mert ezeket szeretjük mi magunk is használni: ITT TALÁLOD


Ha magad varrnád, a mamamibolt méteráru kategóriájában megtalálod a hozzá szükséges minőségi anyagokat, vízhatlan PUL anyagokat is. A női betétekhez általában elegendő a vékony PUL anyag is. Én az első készletemet flanell lepedőből varrtam, de nem volt az igazi, bár használtam így is egy évig vagy tovább. Tépőzár felejtős a női betéteknél, szúrta időnként a combomat, inkább kihagynám :).

Tisztasági betéthez nem feltétlen kell PUL vízhatlanos, de én csak azokat használok. Kiváncsi lennék, tisztasági betétet milyen arányban hordanak a nők mindennapra.... Ti?



Szobatisztaság egyszerűbben 3. - Könyvek

A könyveket eleve nagyon szeretjük, és mint a legtöbb témában, a szobatisztaságra nevelés / szokatás időszakában is segítenek nekünk.

 Ideális, ha már bilizés előtt is nézegetjük, olvasgatjuk ezeket a gyerekkel együtt, hogy kedvet kapjanak, érdekelje őket a téma.
Amikor a bilizésről, kakiról, pisiről beszélünk nekik, próbáljunk pozitívan beszélni, semmi fújjogás, csúnya szavak, undorodás. A negatív kifejezések szégyenérzetet kelthetnek a gyerekekben. Tekintsünk úgy erre a folyamatra, mint természetes folyamatra. Hiszen az is :).
Ez természetesen igaz már a pelenkázás időszakában is.

Könyvek, amelyek segíthetnek a szobatisztaság rögös útjain:

http://mamamibolt.hu/leszoktato-pelenka/2829-matrica-bilibe

http://mamamibolt.hu/search?controller=search&orderby=position&orderway=desc&search_query=bilik%C3%B6nyv&submit_search=
http://mamamibolt.hu/gyerekkonyvek/1983-mese-a-vakondrol-aki-tudni-akarta-hogy-ki-csinalt-a-fejere

Szobatisztaság egyszerűbben 2. - Bili téma

Biliszemlénk viccesnek tűnhet első látásra, de gyakorló szülőként bizony megállapíthatjuk, egyáltalán nem mindegy milyen is az a bili :)

A legelső használható bili az úgynevezett Ázsiai bili, amelyet újszülött kortól használhatnak a szülők, ha az úgynevezett EC biliztetés / csecsemőhigienia szerint gondozzák babájukat, de később is használható elsősorban kisfiúknál, akik maguknak odatartva könnyedén tudnak bele pisilni.

http://mamamibolt.hu/kiegeszitok-moshato-pelenka/2741-azsiai-bili

Aztán ha eljön az az idő, mikor már a baba ülni tud stabilan és magától, nyugodtan felkínálhatjuk neki, hogy peluslevétel után ráülhet a bilire és ha megy bele valami, remek, ha nem, akkor is :). Amolyan ismerkedés gyanánt.

http://mamamibolt.hu/kiegeszitok-moshato-pelenka/142-bambinomio-bili





Fiúknál figyeljünk arra, hogy elöl magasított legyen, mert amúgy nagyon könnyen kipisilnek belőle. :)
 Kényelmes háttámasz is jól jöhet ha sokáig eljátszik rajta a gyermekünk. 

Matrica a bilibe:
Nagyon jó ötlet (nemhiába, egy anyuka ötlete és gyártása) a bilimatrica, amit később mikor már szeretnénk tudatosan a bilibe pisiltetni gyermekünket, motivációként funkcionálhat. 
A myweefriend matrica, míg üres a bili, egy fekete pötty a bili alján, de amint rápisil gyermekünk, édes kis figura rajzolódik ki belőle. 

http://mamamibolt.hu/leszoktato-pelenka/2829-matrica-bilibe

 

http://mamamibolt.hu/leszoktato-pelenka/2829-matrica-bilibe





A lényeg a játék, a próbálkozás, erőlködés, stressz nélküli ismerkedés a bilivel, azzal ami történik. Amíg nem tudnak még járni a babák, könnyebben a bilin is maradnak néhány percen át, főleg ha valamilyen játék is van a dologban.
De mindenképpen érdemes hamar megismertetni a babákkal teljesen természetes módon, hogy nem csak pelenkába lehet "üríteni". Lehet fűbe, bilibe, fa mellé, de akár nagyvécébe is.


BOLA - kedvenc kismama ajándékunk

10 éve mikor először várandós lettem, egy jógastúdióban találkoztam ezzel a kedves kis ajándékkal, a csengettyűs medállal, és egyszerűen elvarázsolt.  Addig kerestem, míg rá nem leltem, hogy Magyarországon is elérhető legyen. Miért is?

Angyal csengettyűnek vagy harmónia csengettyűnek is nevezik, és a maja hagyományok szerint az édesanyák viselték, hogy megvédje őket a várandósság alatt és megnyugtassa újszülött babájukat a finom csengettyű hangja.

http://mamamibolt.hu/154-bola-csengettyus-medal
Fotó: Nyakacska Fruzsina

Különleges kismama ajándék és emlék
A kismama medál ideális ajándék a leendő apáktól, vagy akár egy babaváró buli alkalmából. Benne van az izgalmas várakozás, a hagyomány, és az emlék, amelyet majd továbbadhat az édesanya lányának vagy menyének, ha ő várandós lesz. Szép gondolat.

Megnyugtató
A még meg nem született baba az édesanyja pocakjában a 20. héttől már hallja a külső hangokat. Így hallja a csengettyű finom hangját is, amikor anyukája mozgása meglendíti a medált. A születés után az ismerős kis csengettyűhang nyugtató hatással lesz a babára, hiszen arra a meleg, kényelmes pocakbéli időszakra emlékezteti, amit édesanyja védelmező méhében töltött.

A nyugtató hatásán felül ezek az angyalcsengettyűk egyfajta kötődést szimbolizálnak anya-gyermek között, egy intim, egyedülálló és erőteljes köteléket.
Hordható szerencsehozóként, amely végigkísér a 9 hónapon, mint egy védőangyal. De emlékeztet is a napi dolgaink során, hogy meg-megálljunk egy pillanatra és gondoljunk a babánkra, szenteljünk neki figyelmet, mindannak ami igazán fontos.

Tökéletes várandós ajándék, nem? Én biztosan örülnék neki :)

Később, mikor már nem pocakkal jövünk-megyünk a világban, magasabban, a nyakban hordva gyönyörű ékszerként viselhetjük és viseljük is!

Választék a MAMAMIBOLTBAN

 Fotó: Nyakacska Fruzsina -  Camelbak kulacs, Boobdesign szoptatós melltartó, Bola angyalcsengettyű




Szobatisztaság egyszerűbben 1. - Leszoktató pelenkák, bugyik

Nyár van, ilyenkor érdemes a gyerkőket szobatisztaságra szokatni, levéve róluk az amúgy is meleg pelusokat!
Néhány egyszerű segítség ehhez a folyamathoz, ami valljuk be, nem megy mindig mint a karikacsapás.

Első és legfontosabb összetevő ebben a levesben, hogy MERJÜK levenni róla a pelenkát!
Ez nagyon könnyűnek hangzik, mégis nehéz sok szülő számára. A kifogások számtalan verzióját vagyunk képesek kitalálni, miért is ne tegyük:
- nincs még készen rá,
- mindenhova oda fog pisilni/kakilni...
- nem szabad erőltetni,
- én is későn lettem szobatiszta (vagy az apukája),
- még úgysem megy oviba,
- sokat vagyunk úton, ott nem lehet ezt megtenni,
- a védőnő/doki/szomszéd/anyós azt mondta még nem kellene,
és még sorolhatnánk, gondolom mindenkinek ismerősen hangzanak ezek a kifogások.

Nos, segítenénk, miért érdemes ezen elgondolkozni már akár 1,5 éves babával is:

- a mi időnkben (bezzeg) a gyerekek többsége bőven 1,5 - 2 éves kor körül lett szobatiszta. Ma az átlag életkor 3 év
- nem veszítünk vele semmit, erőltetni semmit nem erőltetünk, de felkínáljuk neki a lehetőséget,
- legalább egész nyáron sokat szellőzik a popsija
- a fűben pisilés érzése felkelti bennük az érdeklődést, mi is történik ott,
- a szabad popsi érzete szintén segíti abban, hogy már ne akarja vissza magára a pelust,
- sok pelenkát is takarít meg nekünk (akár mosásilag, akár szemétügyileg) de ez már csak a bónusz :)

Természetesen előnyben vannak azok a szülők, ahogy a gyerkőcök sokat lehetnek a szabadban, mert van udvar, kert, nagyszülői segítség, stb.

Ha van tehát hova kiengedni a gyereket, egyszerű dolgunk van. Vegyük le róla a pelenkát és vagy puccosan, vagy egy kis bugyiban/gatyában engedjük játszani.

Ha azonban nem szeretnénk baleseteket a lakás nehezebben tisztítható pontjain (kanapé, matrac, szőnyeg) akkor érdemes leszoktató bugyit használni. 3-5 db leszoktató pelussal  már elboldogul az ember, nem túl nagy befektetés (főleg ahhoz képest ha a szőnyeget kell a patyolatba vinni).

Többféle leszoktató pelenkával találkozhatunk, de itt is igaz hogy az olcsósága nem biztos hogy az, ami alapján választanunk kell. Általában a magasabb árú termékek nagyobb nedvszívásúak, több réteg anyagot tartalmaznak, esetleg még "tömhetőek" is, azaz plusz betéttel több pisit képesek még felvenni.

Alapvetően azonban igaz, hogy a leszoktató pelenka / bugyi nem pelenka, hanem inkább bugyi nedvszívó és PUL (vízhatlan) réteggel ellátva, a balesetek elkerülése végett. Ha azonba bemegy, cserélni kell, nem tartja bent sokáig mint egy pelenka. Egyedül az éjszakai leszoktatója a Pop-in márkának, vagy a tesztjeink alapján az ImseVimsébe betett plusz betéttel bírhatja az éjjelt is akár.

Nagyobb nedvszívású márkák: 

Pop-in: jól bevált leszoktatók, magunk is teszteltük több gyerkőcön, aránylag sokat bír, puha pamut külső, vízhatlan belső réteg, legbelül pedig Coolmax anyag a jobb szellőzésért, gyors száradásért.




 Legújabb mintái a tündéri Woodland sorozat részeként sünis és mókusos dizájnt kaptak :)

Éjszakai verziójukba plusz betét tehető és az egész felületén vízhatlan réteget kapott:
http://mamamibolt.hu/leszoktato-pelenka/4114-pop-in-ejszakai-leszoktato-pelenka

http://mamamibolt.hu/leszoktato-pelenka/3864-pop-in-leszoktato-pelenkak-uj-mintakkal


ImseVimse: Másik nagy nedvszívású márka a svéd ImseVimse biopamutos leszoktató bugyi kollekciója. Nagyon jó fazon, betét is tehető bele (fél tetra, kis prefold, anatómiai betét, stb), Európában gyártott, abszolút megbízható márka és termék:

http://mamamibolt.hu/leszoktato-pelenka/3946-imsevimse-leszoktato-pelenka-zold-majmos


http://mamamibolt.hu/leszoktato-pelenka/572-imsevimse-leszoktato-pelenka


Ezeket a béleltebb leszoktatókat ajánljuk azoknak, akiknél még azért becsúszhat a teljes pisi/kaki, nem csak az eleje csorog be.
Ahogy észrevettük, cseréljük is le.
Az mindenképpen segít, hogy a gyerkőc úgy érzi van nedvesség (ha eldobhatóról váltunk), hogy bugyi formájú mint a nagyoknak, és hogy látja, hogy azonnal le lesz cserélve róla.

Ha már egy lépéssel előrébb vagyunk, és időnként csak becsorog az eleje, vagy eljátssza még az időt, akkor elegendőek a vékonyabb plusz réteggel ellátott leszokatatók is:

Popolini / Iobio: előnye a biopamutos volta, és hogy Magyarországon készül.


 Két biopamut réteg mellő ő is kapott egy vízhatlan PUL réteget a középső részén a bugyinak.


Bambinomio: hasonló összetétel, de sima pamut:


http://mamamibolt.hu/leszoktato-pelenka/123-bambino-mio-leszoktato-pelenkanadrag


A Mamamiboltban azokat a leszoktató pelenkákat kínáljuk, melyek bevált, jó minőségű kis pelenkák, reméljük ez a cikk megkönnyíti a választást. Leszoktató bugyi kínálatunk

További cikkeink a szobatisztaság kapcsán:  ITT