KENDŐZETLEN TÉNYEK - a hordozókendő használata

Ismeritek azt, amikor valamire nagyon kellene készülnötök, jellemzően egy megmérettetésre, és mindent, de tényleg mindent megcsináltok magatok körül, csak pont azt ne kelljen? A lakás csillog-villog, egy hétre előre megfőztél, az összes rég nem látott rokonodat bejelölted a fészbúkon, a kimosott és összehajtott ruhákat a szekrénybe, a helyükre pakoltad (pedig eddig csak hegyekben álltak), és 3 blogposztot is megírtál együltő helyedben...
Na ilyenkor gyanús egy kicsit, hogy vizsgaidőpontod van. A tárgy szempontjából tökéletesen lényegtelen, hogy ez a vizsga egy OKJ-s kis bénaság, amit a vizsgaközpont saját bevallása szerint a jelentkezők 99,9%-a teljesített első nekifutásra, és különben is, örüljenek, hogy befizettem rá, vagy valami iszonyú komoly felnőttes vizsgáról van szó, mittudomén, anatómia szigorlatról.
Igen, hiába fogadtam meg, hogy én aztán soha többé nem vizsgázom/versenyzem semmiből, mert éveket vesz el az életemből (kissé vizsgadrukkos vagyok), de most muszáj volt, mert van valami előírás, hogy a bótban dolgozóknak bótosnéni vizsga kell. Rémlik, hogy be kell magolnom néhány fontos részletet a parizer lemérésére szolgáló mérlegről, meg angolul el kell tudnom mondani, hogy Uram, Önnek ez a fekete hasítottbőr félcipő a gyapjú pantallóval rendkívül jól áll.
Lényeg, hogy tiszta ideg vagyok, rémálmaimban matrózblúzban állok mezítláb a vizsgabizottság előtt, és nem tudom megkülönböztetni a finom kötöttárut a ... durvától?
No de addig is, amíg remegve megjelenek a vizsgán (naná, hogy pont a Születés Hete rendezvénysorozatunkkal egy időben kerül rá sor!), remélhetőleg ti is remegve várjátok aktuális AKCIÓnkat!

Tavaszi kendő akció a Mamami Boltban: Didymos és Girasol 2000-5000 Ft engedménnyel
(Az akciók nem összevonhatóak, tehát ha neadjisten épp egy másik akciót is meghirdettünk a hordozókkal kapcsolatban, mindkettőt sajnos nem lehet igénybe venni...) 

Kell a hely az új szépségeknek , ezért a következő hordozókendők most 2000-5000 Ft kedvezménnyel vásárolhatók, amíg a készlet tart (nagyjából mindegyikből 1 db van raktáron, úgyhogy aki szeretné, az siessen... ). Mindegyik vadiúj, a Didymosok eredeti dobozukban, a Girák cimkével.

(Ez NEM a bolt teljes kendőkészlete, csak az akciósak, ha más méret, szín érdekel, kérdezz bátran!)

Didymos

Rubinrot indio 5 - 28,900 Ft helyett 24,900 Ft
Smaragd Indio 6 - 30,900 Ft helyett 27,900 Ft
Lilien Rosenquarz 5 - 25,900 Ft helyett 22,900 Ft
Lilien Rosenquarz 6 - 26,900 Ft helyett 23,900 Ft
Indio Natur gyapjas 5 - 22,900 Ft helyett 18,900 Ft
Lilie Lind gyapjas 5 - 26,900 Ft helyett 21,900 Ft
Aare gyapjas 5 - 26,900 Ft helyett 20,900 Ft
Ellipsen fekete-ekrü 6 - 30,900 Ft helyett 25,900 Ft

Girasol


05 színkód - 4.2m - 19,900 Ft helyett 14,900 Ft
05 színkód - 4.6m - 21,900 Ft helyett 16,900 Ft


32 színkód - 3.6m - 16,900 Ft helyett 12,900 Ft
32 színkód - 4.2m - 19,900 Ft helyett 14,900 Ft


37 színkód - 3.6m - 16,900 Ft helyett 12,900 Ft


26 színkód - 3.2m - 14,900 Ft helyett 12,900 Ft
26 színkód - 3.6m - 16,900 Ft helyett 13,900 Ft


25 színkód - 3.2m - 14,900 Ft helyett 12,900 Ft
25 színkód - 3.6m - 16,900 Ft helyett 13,900 Ft


20 színkód - 3.2m - 14,900 Ft helyett 12,900 Ft


06 színkód - 2.6m - 12,900 Ft helyett 9,900 Ft
06 színkód - 3.2m - 14,900 Ft helyett 12,900 Ft
06 színkód - 3.6m - 16,900 Ft helyett 13,900 Ft

Vásárlás személyesen a boltban, vagy szívesen postázzuk postaköltség fejében bárhova az országban.


Ha nincs ötletetek, mit is lehet kezdeni ezekkel a kendőkkel, szívesen segít Zsuzs, aki kitűnő kendő- és egyéb kötési video-ival gazdagította a közt a tyúbon: gyönyörűen és követhetően köt, bájos kislánya pedig eszményi próbababa.


1. Elöl keresztezett kötés (Front cross carry):


2. Elöl zsebes keresztezett kötés (Front wrap cross carry):

3. Batyu 1 (Rucksack carry):

4. Batyu 2. 

5. Biztosított magas háti kötés (Secured high back carry):

6. Háti dupló (Double hammock):


7. BWCC batyupánttal (BWCC with rucksack straps):

8. Egyszerű csípőkötés (Hip carry):

9. Csípőn keresztezett kötés (Hip cross carry):


10. Hurkolt csípőkötés (Hüftschlinge):

11. Megerősített hurkolt csípőkötés (reinforced Hüftschlinge):



Egyébként ez Zsuzsnak szerelem, nem kifejezetten a foglalkozása. Hozzá akkor (is) fordulhattok, ha köhög a harcsa, reumás a mókus... Én mindenesetre megszavazok neki még egy diplomát:)

ANYÁK NAPJA

Anyák: van, aki nem így tervezte. Vannak, akik mindig is erre készültek. Néhányunknak folyamatos fejtörés, útkeresés. Sok nő régóta csak erre vágyik. Sokan meg észre sem veszik, milyen csodában van részük. Vannak, akiknek küzdelem.
Írtam már róla, sok minden viszont még elmondatlan maradt.
Múlt évben kaptam ezt az ajándékot a nagyfiamtól:
 
Isten éltesse az anyákat! Próbáljunk felnőni ahhoz a képhez, ahogy a gyerekeink látnak minket!

HORDOZNI NECESSE EST - babahordozó eszközök akciós vására

Mozgalmas hét vár ránk. Kezdődik az országos Születés Hete rendezvénysorozat, amelyre mi is készültünk a saját programjainkkal, erről az előző bejegyzésben olvashattok. Vélhetőleg nem csak magunknak rendeztük a dolgot, és sok régi ismerősünk fogja adni a kilincset számos hordozó-és moshatópelus szűznek (bár ha találtok kilincset, azt vigyétek vissza oda, ahonnan hoztátok, mert nálunk ilyesmi nincs).
Országosan jó kis kedvezményeket is kidolgoztunk annak örömére, hogy itt a tavasz.



Ideje beszámolni egy lassan állandónak tekinthetó AKCIÓról, ami tulajdonképpen szupertitkos akció, mert a vevő csak akkor tudja meg, hogy kap valamit pluszban, amikor már a vásárlás mellett döntött. Nem gondolom, hogy ezt a módszert valahol egyszer tanítani fogják egy marketinszemináriumon, hiszen nem a mézesmazdag vonzotta be a vevőt, hanem a vevő már vett valamit, amikor megkaphatja nyalogatni a madzagot...
Lényeg, hogy MINDEN OLYAN VENDÉGÜNK, AKI BÁRMILYEN HORDOZÓESZKÖZT VÁSÁROL NÁLUNK, AJÁNDÉK BABA-BOROSTYÁNLÁNCOT KAP AJÁNDÉKBA! A babalánc értéke 3.500 Ft.
AZ AKCIÓ 2010.05.20-IG TART ÉS NEM ÖSSZEVONHATÓ MÁS, HORDOZÓKRA VONATKOZÓ AKCIÓKKAL!!!
A következő babahordozókból választhattok:
Rugalmas kendők: Moby és Close Caboo
Szövött kendők: Girasol és Didymos
Mei Tai-ok:  Hajtka , BB-Tai, Hop-tye
SSC-k (csatos hordozók): Beco és Manduca
Sling: Babasling
http://mamamibolt.hu/webbolt/search.php?orderby=position&orderway=desc&search_query=caboo&submit_search=Keres%C3%A9s


Ja egyébként ez nem volt direkt, hogy csak utána mondjuk, hogy kap egy ingyen borostyánláncot is! Egyszerűen bénák voltunk közzé tenni, no de most...
Tehát a feladat a következő: Mamami Boltba bemenni, hordozót megvásárolni,  ajándéknak örülni.

Amennyiben ez kevésnek tűnik, jelzem, van ám másik akciónk is... Erről bővebben a következő utáni posztban!

SZÜLETÉS HETE

Az úgy volt, hogy Évus már egy hete szinte minden nap azt tervezte (velünk nagy egyetértésben), hogy új kategóriát teremt: ő lesz az első, aki megismerteti a szigorú közvéleményt a BSZ-szel, vagyis  Boltban Szüléssel. Nagyon hajtott a témára, nem úgy Gömb nevű gyermeke, aki kissé ellendolgozott, talán kerülni szerette volna a rivaldafényt. Pedig esküszöm, mindent megtettünk, hogy hívhassuk  a sajtót: naponta benézett hozzánk, szerencsére a narancssárga bringát már kis időre nyugdíjazta, úgyhogy most csak úgy jött, hogy elöl a 9 hónapos pocak, háton Juli, egyik kezében Tyutyu póráza, a másikban meg Juli futóbicaja. Nem, ez nem extrém helyzet volt, Évus ilyen.
Szerintem csak a mi szórakoztatásunkra előadott néhány vajúdási jelenetet, de ennyi nap rákészülés után már csak azt kérdeztem, hogy ha jön holnap, milyen kávét kér. Persze nem volt ez minden pillanatban olyan vidám, ahogy most leírom, mert mi, túlhordók tudjuk, hogy nem az a baj, hogy fáj, hanem az, hogy nem történik semmi. Úgyhogy próbáltuk belőle kihozni a legjobbat. Végigülte az összes babzsákfotelünket, hogy vajon melyikben lenne a legkényelmesebb világra hozni Gömböt (aki vagy fiú volt, vagy lány, más nemigen lehetett), én meg felhívtam rá a figyelmét, hogy ha össze-magzatvizezi a babfotelt, nem állok jót magamért.
Kitértünk arra a témára is, hogy Tyutyut ("büdös dög") milyen válogatott kínzásokkal fogja kinyírni, hát istenem, mérges volt, mert az eb reggel szétrágta Juli vadonatúj cipőjét. Megnyugtatásul közlöm, hogy ilyen témában Évus hangember, kevés kutyának van jobb sora, mint a Tyutyunak.
A vajúdás hetében (hehe), voltunk ezen kívül Mei-Tai előadáson és a Tranzitban is, ahol "utolsó" ebédjét kívánta elfogyasztani, jó, hogy homár nem volt az étlapon, Évus olyan carpe-diem típus. No persze ezt még sok ebéd követte... Szerintem volt még ezen kívül moziban is, talán csak a Vidámparkban az óriáskereket hagya ki.
Már ott tartott, hogy farkast kiáltó fiúnak érezte magát. Mármint, hogy úgy csinál, mint aki szül, atán mégsem. De érdeklődésünk nem lankadt, mindenki javasolt valami kitűnő időpontot az érkezéshez: "ma van a fodrászomnak is a szülinapja, tök jó" "kisütött a napocska, ilyenkor szép megszületni!"Emlékszem, én annak idején már harmadszorra szárítottam meg a hajam amolyan rendesre és kilakkoztattam a lábkörmeimet, hogy összeszedett anyát lásson a ded (jó, a végén mind kicsit bekattanunk).
Évus még töprengett azon, hogy az milyen menő lenne már, József Attila születésnapján megszületni?! Vagy azt is mesélhetné a gyermeknek később, hogy fiam/lányom, olyan csoda időben láttad meg a napvilágot, amikor a bloggerek előbb tudták, mint a tévésbácsik, hogy ki győzött a választásokon...
De ez a gyerök úgy látszik mókás természet, mindenkit kicselezve az űrhajózás világnapján született meg! Szeretettel gratulálunk nekik! Reméljük, azért nem fogadja meg Andi tanácsát, és nem Jurij lesz... Ja? Fiú:)
No, így vártuk a gyermeket:


Idén a Mamami Bolt is résztvesz az országosan minden évben megrendezett Születés Hete rendezvénysorozaton!
Alább olvashatjátok a programtervezetünket. A eseményeket a Mamami Boltban, a játszószobában fogjuk megtartani, részben meghívott előadókkal.
Kb 10-20 férhely van, mivel ezeknél a programoknál nem tudjuk, hogy hány érdeklődőnk lesz, ezért nem kell jelentkezni a programra, de előfordulhat, hogy teltház esetén nem lehet bejutni.
Kivétel: Baba-mama jóga, Mama-jóga, Dalolka. EZEKRE BE KELL JELENTKEZNI, az info@mamamibolt.hu e-mailcímen, vagy a 061-209-0371-es telefonszámon. Utóbbi programoknál a maximális létszám: 8 fő (1 főnek számít 1 gyerek+ 1 felnőtt a babás programoknál)


Tervezett programjaink:

Május 3. Hétfő:
16:30-18:30: Dr. Dobó Márta: A homeopátiáról (előadás+beszélgetés)

Május 4. Kedd:
11:30-12:30: Kárász Eszter: Dalolka: zenés-mozgásos-jétékos foglalkozás kicsiknek
15-17:  Martinovichné Debulay Bianca, az LLL vezetője: Az igény szerinti szoptatásról (előadás+beszélgetés)

Május 5. Szerda:
12:30-13:30: Dr. Páczai Anita, szülész-nőgyógyász: A szülésfelkészítésről (előadás+beszélgetés)
15-17: Haypál Orsolya: Megfelelő babahordozó eszközökről és használatukról (előadás+beszélgetés)

Május 6. Csütörtök:
10:30-12: Kepesné Kenderes Réka, perinatális tanácsadó és gyógytornász: Tapasztalatok a kenguru-módszer bevezetéséről a Dél-pesti Kórházban (előadás+beszélgetés)
13-14:30: Lázár-Cseke Éva, klinikai szakpszichológus: Beszélgetés a készülődésről és a hogyan-tovább-ról... (előadás+beszélgetés)
15-16:30: Fehér Andrea, pszichológus: Várandósság és szülés: mit kapunk és mit veszítünk el? (előadás+beszélgetés)

Május 7. Péntek:
10:30-11:30: Tatár Marianna: Baba-mama jóga

15-16: Tatár Marianna: Az EC-ről (Elimination Communication=pelenka nélküli babagondozás)
16-17:30: Haypál Orsolya: A mosható pelenkázásról
18:15-19:15: Tatár Marianna: Mamajóga - szülés előtt, szülés után

Május 8. Szombat:
10:30-12: Szabó Vera: Hordozás tájakon és korokon át (előadás+beszélgetés)

Szeretettel várunk mindenkit!
Kati:
Marica:
Orsi:
 
Erről a kis avatarkészítő-hasznosságról itt lehet olvasni:))

APUKA-KURZUS A MAMAMI BOLTBAN - apu, a babahordozás és a mosható pelenkázás

Macsónap a Boltban! Sőt, havonta egy macsónap a Boltban...
Bár a mi környezetünkben természetes, hogy az apukák hordozzák a babáikat, sőt, még pelenkázzák is őket, mégpedig mosható pelenkába, nem várhatjuk el, hogy már most, 2010-ben ez legyen a mainstream. Egyébként azt viszont elvárjuk, hogy 2011-ben már ez legyen!
Ismerjük a szokásos képet apuról pelenkázás közben:


Miután ilyen produkciót láttam már élőben, hajlamos vagyok elhinni, hogy létezik.
Például ez a kép eléggé meggyőző, bár ez most elrontottam, mert ez pont az anyukákat győzi meg arról, hogy férfias dolog a pelenkázás... (bár én speciel a mellkasszőrt egyedül Gerard Butler-en viselem el):

Viszont azt senki nem magyarázza meg nekem, hogy hordozni sem tudnak!
Szerencsére a Mamami fórumon erre is van topik, abszolút favoritom, tele van hordozó apukákkal. Hordoznak elöl, háton, oldalt, síeléskor, fűnyíráskor, terepszínű Mei Tai-ban és rózsaszín kendőben. De mint tudjuk, egy igazi férfi pink kendőben is férfi... Hordozó apukák topik
Ízelítőnek pár kép: 









Szóval egyenjogúságot az apukáknak!!!!
E nemes törekvésünk első gyakorlati lépése március 4. csütörtök, amikor is Peti, a nagyszerű, mosható pelenkákról szóló blog gazdája előadást tart a textilpelenkák fajtáiról és használatáról - nem csak apukáknak... Az előadás helyszíne a Mamami Bolt, 16-17 óráig tart.
Utána pedig az apukákat várjuk szeretettel asszonyostul, babástul, amikor is Peti Apuka-kendőtanfolyamot tart, 17:15-19 óráig. Az apukák választhatnak, milyen kötést tanítson nekik Peti.
Az előadás ingyenes, a tanfolyam díja családonként 3.500 Ft. Jelentkezni az info@mamamibolt.hu e-mailcímen lehet.
Levezetőként pedig egy mókás video egy apukáról, akit a gyereke lassú, fáradságos munkával tanít meg arra, hogyan is kell altatni. Reméljük, legközelebb kihagyja a felesleges köröket, és egyből maga mellé veszi:)

MIÉRT ÉPPEN ALASZKA? - vendégposzt a babahordozásról

Miért éppen ez a hülye cím? Nem tudom, állandóan piszkál valami, hogy idióta, a tárgyhoz semmiben sem kapcsolódó címeket adjak a bejegyzéseknek...Imádom ezt a sorozatot, annyira nem volt benne senki sem normális, az összes szereplő és történés szürreális és szerethető volt. Azért valami kis "linket" mégiscsak felfedeztem, most jut eszembe. Hiszen a mostani bejegyzést Szamócamama (mamamis nickjén), ill. Renardette (a saját blogja nickjén) alkotta, és hát ő minden, csak nem mindennapos, azt pedig szeressük! Amikor elkezdtem olvasni a blogját, az Írgulyást, hangosan röhögtem. Rögtön meg is fogalmazódott bennem, hogy egyszer még kérek tőle valamit, mint Virág elvtárs Pelikán elvtárstól...
Nem voltam rest tehát kérni, ő pedig elvárásaimnak megfelelően megint nagyot alkotott. Kérdezte, hogy miről írjon, mondtam, hogy mindegy, csak legyen benne hordozás. Ugyanis ő is hordozza a babáját, valahol Alsó-és FelsőBrüsszel között. És szerintem kb. ő az egyetlen, aki egy ilyen kicsit posztszocialista, teljesen irreális életkép alapján úgy gondolta, hogy a Chunei pont megfelelő lesz a céljaira. Na, az el is felejtettem tőle megkérdezni, hogy ilyen cukker kis táskát is adtak hozzá...?
Íme a mű, fogadjátok szeretettel:

"Miért pont chunei?

Amikor elterveztem a gyerekhordozást még pocakosan, jól eldöntöttem, hogy majd lesz EGY tuti kendőm és kész, nem kell ezt bonyolítani, variálni!
És így is lett, mert vettem egy kendőt... aztán gyorsan varrtam két mei-tait is, meg kacsingattam jobbra-balra, mert pici fiam sehogy se vette jó néven a kendőben hátrakötési kísérleteimet és olyan decibelekkel üvöltött a fülembe az SHBC közben amitől Yoda-mesternek is remegni kezdett volna a feje, nemhogy egy kezdő anyának.

Kendőből egyébként Dydimos Indio-m van, ebből is  a jacquard mintás ruby-mandarin, ami a kedvenc szinem és tényleg megpuhult a használattól (pedig féltem, hogy nem fog és attól is féltem, hogy megérzi, hogy félek, de semmi. Nem harapott meg.)
Járt hozzá füzetke, sőt -haladunk a korral DVD-is, a füzet és szamóca plüssmaci segítségével egész jól belejöttem az előrekötésbe, a csípőt a Manó nem szereti, de lehet hogy még kicsi hozzá, a DVD meg mint  többrétegű kreatív fejlesztő eszköz vonult be a háztartásba. Papírborítójával a fiam masszírozta meg a fogcsíráit, maga a DVD pedig a nemében az egyetlen, amely három különböző korú és fajtájú Mackintos laptopba ragadt bele kiszedhetetlenül, sokat fejlődött az angol szakszókincsem, mire MAc-fórumokról kiböngésztem, hogy hogy lehet kiszedni mégis.
Miközben az: "apám főnökétől kölcsönkapott laptopjába beragadt a haverom pornofilmje, estig ki kell szednem, mit csináljak!"  típusú bejegyzések között kotorásztam a helyes megoldásért, eszembe villant, hogy mire asszociálna a helyi fórumozó közönség, ha  beírnám, hogy "beragadt a kendő-kötözős DVD-m"...
De minden poénkodást félretéve nagyon sokat használtam a kendőt az elmúlt hónapokban és tagadhatatlanul a legcsinosabb és sokoldalúbb hordozóeszközöm.

Mamamis segítséggel hátrakötni is megtanultam úgy-ahogy, de bejött a tél, a réteg pulóverek, kabát, a hólé és a latyak, és be kellett látnom, hogy egy 4,20 as kendőt képtelen vagyok úgy levenni, hogy azt közbe párszor ne húzzam végig a földön.

Emellett itt van még a kettes számú helyzet: a gyerek apja. Aki imádja őt cipelni, de az elől zsebest még úgy ahogy kis segítséggel megtanulta, a hátrakötésre viszont határozott NEM-mel válaszolt.
Párom mindennemű kötözős dolgot utál, legszívesebben cipőfűzője se lenne, én meg kezdtem csöndben kétségbeesni, mert a Manó viszont nem babakocsi kompatibilis és így az a patthelyzet állt elő, hogy ha én nem vagyok otthon nem tudnak kimenni a lakásból.

Pár átguglizott éjszaka után fölfedeztem a chunei-t és röpke két hónap gondolkodási idő után meg is rendeltem Koreából.

Figyelem, Koreai etimológia következik!
A chunei őse a podaegi.
A podaegi koreaiul hordozó kendőt/anyagot jelent.
Az őspodaegi egy egyszerű törzsre tekert pokróc volt amely segítségével a hátukra kötötték a koreai anyák a babát mikor dolgozni mentek a földekre.
A  hordozópokróc a földek után bejött a nagyvárosokba is, és itt rohamos fejlődésnek indult, pántokat kapott, szabása lett, még később pedig csatot és tépőzárat is ráapplikáltak és chunei -nek nevezték el.

A chunei ugyanúgy mint elődje a podaegi, a törzs teljes felületére osztja el a gyerek súlyát, de könnyítés képpen, kötéstan helyett, elöl egy tépőzára és egy csatos öv segítségével applikálhatjuk magunkra.
Felvenni végtelenül egyszerű mind előre mind hátra, az ember belebújik,mint egy mellénybe.
Kötözhető alkatrésze nincs neki.
A modern chuneiben van egy biztonsági ülés amit én szeretek használni, ha hátra veszem föl a gyereket.

A chuneinek két vállpántja van, ami talán a fotón is látszik, nem túl vastagok.

Ez kicsit meglepett elsőre, de az az egyszerű oka, hogy a gyerek súlyát nem a vállpántok tartják, ezek arra szolgálnak, hogy az eszköz ne billenjen ki túlzottan hátrafelé.
Ebből következőleg egészen más érzés a chunei vállpántja ami inkább a kulcscsonton támaszkodik és hátrafelé húz, mint a Mei-Taié ami a váll-lapra nehezedik és  inkább lefelé nyom.
Számomra külön pozitívum hogy mivel hipergyorsan föl lehet venni, tulajdonképpen nincs ideje a fiamnak belejönni az üvöltésbe, mire elkezdene szirénázni, már fönn is van és vigyorog.
Lakásban is elég gyakran használom, lépcsőn föl-le, jobb szeretem, ha rám van kötve a Manó és én meg tudok kapaszkodni.

Most azt nem lehet mondani róla, hogy jobb mint a...
Mert egész egyszerűen más.
Szépnek például kifejezetten nem mondanám az enyémet, mert ronda.
Persze ez is ízlés dolga, a koreaiaknak például tetszik.
Az enyém egy "nyári modell" ami azt jelenti, hogy sok része háló szerű anyagból van és azért preferáltam ezt a tiszta pamuttal szemben, mert párom olyan mint egy hőerőmű, a gyerek szintúgy, ezért nálunk egy hordozóeszköz inkább "csak" tartsa a gyereket, ne melegítse.
Élénken emlékszem a közös nyári Dydimos gőzfürdőkre...

Az esztétikára visszatérve érdemes pár pillantást vetni arra a gyönyörű reklámanyagra ami a chunei-el együtt jött, egyenesen Koreából.(lásd a cikk elején)
Én napokig csak ámultam rajta és elképzeltem azt a botrányt  amit ez Budapesten tudna kavarni mint óriásplakát.
-Az még hagyján, hogy enyhén pszihodelikusak azok a margaréták ott a háttérben.
-Hogy a kegyetlen reklámfotós bokából amputálta a házaspárt, még azt is megbocsájtom, habár 5 év fotósképzése hörög bennem.
-De apuka testtartása meg a rúzs az ajkain az csúcs, kész ,nincs ilyen.
Persze van, és Koreában biztos működik, mert szemmel láthatólag veszik a terméket a családok, szóval akkor is lehet valaki jó apa ha rózsaszín virágmintás hordozóban cipeli a kölköt és hosszú órákat tölt a reggel a sminkkel.

Nekem direkte tetszik, hogy a prospektusban a fotók legalább 60% án az apuka cipelte a bébit, az anyuka meg biztatóan mosolygott hozzá!

Chunei-t sok cég gyárt, sokféle modellt, és mivel Koreán kívül nem igazán elterjedt (értsd: egyáltalán nem ) nem volt alkalmam másfajtát kipróbálni mint amit megrendeltem, így nem mondhatom azt, hogy ez-vagy az jobb.

A többi chunei verzióról megkérdeztem tehát Jen-t aki a blogja alapján nagyon csinos és az Ő blogshop-jából rendeltem az enyémet.
Nos tehát Jen szerint az iHosa modellek kevésbé merevítettek, szabottak ezért nagyobb gyerek hordozására alkalmasabbak.
Az iPhyeonhae  gyártmányai pedig struktúráltabbak, így jobban tartják a kisebb babákat.
Ez utóbbi cég csak 2 méretben gyárt chunei-t, a méretezésnél elsősorban a hordozó személy nagyságát kell figyelembe venni. Az "mellény" oldal része húzott/gumis, így van hely a növekvő babának.

Talán egyetlen szituáció van ahol nálunk minden más fölött bevált a chunei, ez pedig a repülőgép.
A reptereken előszeretettel rángatják le az emberről a gyereket mindenféle security check ürügyén,  meg van olyan is, hogy magamtól  levenném, meg fölvenném, meg pelenkázni kell, meg újra fölvenni és persze mindezt tömegben és gyorsan.
Ebben tapasztalataim alapján verhetetlen a chunei,  másodpercek alatt fönt van és senki nem tud rálépni a lelógó száraiban mert nincs neki.

Most itt el lehet képzelni mindenféle szép kodacolor fotót ahogy chuneiben főzök, mosok, autót szerelek, rizst szedek, pelenkázok, vagy éppen részecskegyorsítót építek,  miközben a szegény többség sanyarú arccal babakocsit tol a hóban.

Sajnos nem megy nekem az "önarckép a hátamról " mint fotóműfaj, a  segítségem meg rövidlátó, úgyhogy ha valakit érdekel van egy nagy csomó életlen képem, amin már a fotobizgerélő szoftver se segít.

ps: a helyesírás ellenőrző programom szerint a "blog-shop"helyesen írva "gyalogszán", ha valakinek ennél kreatívabb javaslata van, kérjük jelezze..."

Köszönjük szépen Szamócamama-Renardette-nek a munkát! 
Mi nem vagyunk ilyen bátrak, hogy Chunei-t áruljunk, de szebbnél szebb Didymos és Girasol kendők keresik szebbnél szebb gazdáikat a Mamami Boltban!
Kedvcsinálóként nézzétek meg barátunkat, Petit, a moshatópelusos blog gazdáját két gyönyörű gyerekével: Mirjamot elöl hordzza egy Didymos kék-fehér Indio-val, Benyust meg háton a lenes Didymos Indióval. 
További linkek Didymos és Girasol kendőkről (a mamami fórumos képeket csak regisztrált felhasználók láthatják)
Celesztina Viki a Didymosról itt  és itt ír. A Girasolokról pedig itt, itt és itt.
A Mamamin a Girasolokról itt és itt olvashatsz, a Didymosokról pedig itt, és itt.

KÖTEKEDŐK - kötőtanfolyam a Mamami Boltban

Agresszív cím után bársonypuha tartalom: A Mamami Bolt történetének első tanfolyamán vagyunk túl. Kezdő kötőtanfolyamot szerveztünk, amin régi barátaink és új kedves ismerőseink is részt vettek.












A tanfolyam karikatúrába illő jelenettel kezdődött (nem is igazán vártam mást magunktól...): reggel megérkeztünk Katival, hogy nyissunk (egy jó kávéval, no meg a Boltot is), és megállapítottuk, hogy az IKEA-ban  - második otthonunkban - vásárolni gyerekjáték volt, de az összeállítás további képességeket igényelt. Bár szamocamama, a fenomenális Írgulyás blog szerzője szerint simán kazánkovácsnak is állhatnék, ha megfelelő nagyságú a kazán meg a pöröly vagy mittudomén mi (neeem, igaziból, világ feministái egyesüljetek, szorgos népünk győzni fog!), én mégis úgy határoztam, hogy személyes segítséget kérek. Kitől tud az egyszeri eladónő segítséget kérni? Hát a tisztelt vásárlóktól! Míg a szimpatikus pár hölgytagja Beco csatos hordozót próbált, gondoltam, megkérdem a férjet, hogy tudna-e valamit kezdeni addig a szabad vegyértékeivel. Tudott! Ezúton is hálás köszönet a csavarbehajtásért!












Miután infrastruktúránk adott volt, jöhettek a kötnivágyók! Milyen kép villant fel a szemetek előtt? Ki tanul manapság kötni? Amikor simán bemegyek a bótba és veszek egy sapit? Sokan. Modern, fiatal emberek, jórészt fiatal szülők, akik szeretnek egyedit alkotni, minőségi, gyönyörű alapanyagokból. Ugyanis a tanfolyam ideje alatt engedménnyel vásárolhattak a Mamami Bolt gazdag fonalválasztékából, ill. kötő- és horgolótűiből. Alig merem megemlíteni, hogy egy kávéra (Klunikávéra, ahogy a köztudatba került...) is a vendégünk volt minden kedves résztvevő.
Íme a képek a tanfolyamról, amelyen - gyermektelen tanfolyam lévén - most csak 4-5 kiskölök volt jelen. De találtak maguknak alternatív tevékenységet :



































































































































További tanfolyamainkról a Mamamibolt honlapján, az eseménynaptár fül alatt kaphattok tájékoztatást, vagy írjatok az info@mamamibolt.hu e-mailcímre, ill. hívjatok a 061-209-0371-es telefonszámon. Ugyanitt jelentkezhettek is a tanfolyamokra!

PUFF NEKI - Babfotelek a Mamami Boltban

Van itt minden, mint a bucsuba'! Nem tudom, említettem-e, de a Mamami Bolt fő profilja a babahordozáshoz és mosható pelenkázáshoz kapcsolódó termékek. Ehhez képest lassan már mindennel foglalkozunk, természetesen szigorúan tartva magunkat az alapelvekhez. Ami kapható, az mind a természetes babagondozásból indul ki, és mivel babát nem légüres térben nevelgetünk, természetesen mindenen nyomot hagy a saját ízlésünk. A Mamami Boltból vásároltunk be magunknak és a családunknak Karácsonyra is... Szóval ide csak az kerül be, ami nekünk tetszik!
Egyébként tényleg úgy alakultak a dolgok, hogy szépen megvolt az alapkoncepció, mi itt a babahordozáshoz és a mosható pelusozáshoz értünk, babahordozókat és pelusokat árulunk, és adjuk a jótanácsokat. Persze, csak ha kéritek!
Nehogy úgy járjunk, mint egyik kedvenc filmemben, a Doc Hollywood-ban Michael J. Fox, akinek volt egy kis szereptévesztése. Említett filmjében szépreményű plasztikai sebészt játszik, aki épp Hollywoodba tart, hogy a szarkalábakat távolítsa el milliomosnők szemkörnyékéről, de aztán egy véletlen baleset egy kisvárosban fogja pár hétre. A városkának kapóra jön a jelenléte, ugyanis épp nincs orvos a városban. El is kezdi a ténykedését, de itt egy kissé más jellegű páciensek jönnek a rendelésre... Többek között egy tenyeres-talpas párocska is ellátogat hozzá, a magabiztos doktor meg szól az asszonykának, hogy ugorjon fel a vizsgálóasztalra, hiszen gömbölyödő pocakjából arra következtet, hogy egy jó kis nőgyógyászati vizsgálat miatt jöttek. A férfi meg a nő döbbenten egymásra néz, hogy vajon mit akar tőlük az orvos, és átnyújtják a levelet. Ugyanis az orvosi szolgáltatás ebben a városban elég sok mindenre kiterjed: a pár azért jött, hogy az új orvos folytassa a régi munkáját: olvassa fel nekik rokonuk levelét az aktuálius hírekről, mert ők nem tudnak olvasni. Szerintem szenzációs jelenet. Persze bele is jönnek a dologba, és a doki már várja az aktuális látogatást, hogy vajon milyen izgalmas történeteket ír megint a rokon, mi van a terméssel, és hogy az unokaöccsnek meggyógyult-e már a kelés a hátsóján (vagy valami hasonló...).
Valami ilyesmi érzésem van nekem is, amikor a Boltban vagyok, és jönnek a vásárlók, érdeklődők. Múltkor bejött két kigyúrt fiatalember, és már majdnem mondtam automatikusan, hogy a Metál Hammer az utca végére költözött, de aztán mondta az egyikük, hogy a kislányának szeretne borostyánláncot vásárolni. Sokszor előfordult, hogy nagyon érdekes beszélgetések alakultak ki egy-egy olyan talákozásból, aminél másra számtottam.
De onnan indultam ki, hogy a Mamami Boltban rengeteg cucc kapható: a poszt aktuális tárgya a BABFOTEL. Először arra gondoltunk, milyen jól be tudjuk rendezni a játszót a babfotelekkel, aztán felmerült. hogy tulajdonképpen árulhatnánk is őket. Rengeteg forma, anyag és szín közül lehet választani, néhány közülük  a kész foteleken megtekinthető, a pontos anyag- és szín kiválasztásában meg egy katalógus segít.
Néhány akciós kép a Boltból:



Tehát vannak a formák, amiket alább látunk, és az áruk attól függően változik, hogy milyen anyaggal kéri a kedves megrendelő. A vászon és a kord anyagok ára megegyezik, ezeket tüntettem fel. A vízlepergetős picit olcsóbb, a bőrhatású kissé drágább. A Babfotelek nevét úgy sorolom fel, ahogy a képen balról jobbra egymás után következnek:
Bermuda: 27.900 Ft
Bubu: 17.500 Ft
Fupp: 9.300 Ft
Dunga: 44.900 Ft
Pog: Na ilyen pont nincs, illetve van, csak a mérete 10x12 cm: 730 Ft
Saz: 21.900 Ft
Sez: 24.500 Ft
Szumó (személyes kedvencünk): 25.900 Ft
Ovi: 900 Ft
Sogun: 37.500 Ft
Kukuc: 9.500 Ft
Golyóka nincs:)
Kifli: 2.500 Ft
Pite: 18.500 Ft
Zafu (ennek is más a mérete, 15x42 cm): 4.900 Ft
Akebono: 29.900 Ft
Nincs a rajzon a Zetta (180x140 cm): 31.200 Ft
...és a Nappa (100x130 cm): 16.900 Ft

A Babfotelek megrendelés után kb. 1 héttel készülnek el és a Mamami Boltban átvehetők.





No, ennyi meg egy Bambi... Egy aranyos kis Bambi...
UPDATE: babafotel fanklubunk újabb 2 résztvevővel gyarapodott...

ERRE VARRJ GOMBOT! - életképek

Muszáj volt. Kényszerítettek. A körülmények... Nem akartam én a nagyok dolgába belemázolni, de aztán mégis úgy lett. Miután hetekig ültem csütörtökönként este 7-től 8-ig a Boltban magányosan, viszont csalódott vásárlók seregei távozak lógó ábrázattal 12 előtt a szomszédos Allee-ba kávézni, beláttuk, hogy cselekednünk kell. Az eredeti koncepció az volt, hogy kell egy nap, amikor az is benézhet hozzánk, aki csak este ér rá, viszont mivel se bányász se multis alkalmazott nem vagyok (hálistennek), egy 10 órás műszak kicsit hosszúnak tűnt volna, ezért csütörtök lett a késői nyitás és zárás napja.
De mivel nem bizonyult sikeresnek a dolog, úgy döntöttünk, változtatunk a nyitva tartáson. Persze csak egy picit, de ez az apró változtatás fatális következményekkel járt rám nézve.
Mert ugye nálunk az sem olyan egyszerű, hogy semmi gond, nyomtatunk új Nyitva tartás táblát (NYITVA TARTÁS, mint Andrej - aki tudtommal nem A magyar helyesírási szabályzaton nevelkedett, de tán épp ezért... - felhívta rá a figyelmünket), ugyanis a mi táblánk hímezve van, Belin Judit jóvoltából.
Kati mondta januárban, hogy tényleg, akkor toljuk el egy órával a dolgot, nyissunk 11-kor és zárjunk 19-kor csütörtökön. Aha, bólogattam, oké. De Kati továbbra is nézett rám, mondom, mi van? Aztán leesett: én voltam az önként jelentkező a tábla-ápdét-projektre.
Az előkészületekről az előző posztban olvashattok, de a megvalósítás hasonlóan küzdelmes volt. Rég volt, hogy én keresztszemes-hímeztem meg varrogattam. Az előző életemben. Nézem a táblát: hát ebből még a cérnát kihúzkodni is nehéz!!! Aztán nekifeküdtem, és nagy nehezen összehoztam valamit. Nem lett szép. Messziről kell nézni, hunyorítva!!! Mire befejeztem a számok áthímzését, eldöntöttem, hogy csókoltatom Grétsy tanár urat, de nincs az az isten, hogy én még a Nyitvatartás feliratból az A és a T betűt összekőtő cérnát is kivarázsoljam...
ILYEN VOLT:
 
ILYEN LETT:

 

És hogy a kettő közt mi történt? Semmi különös... Csak készítettem egy kávét. Már csak azért is, mert végre rendeltünk Lungo Leggero patront is, ami pont az én ízlésemnek felel meg. Bezzeg Ristretto volt, ami Kati kedvence! De eljött az én időm!
Hogy ez miért ekkora hír? Mert eddig abból csak tragédia származott, amikor kávé nélkül próbáltam értelmes dolgot csinálni. Egyszer kávéfőzéskor kávépatron nélkül nyomtam be a gombot, mire csak forróvíz folyt a pohárba. Aztán rögtön utána beletettem a patront, majd nem tettem alá a poharat. Ekkor megfogadtam, hogy csakis kávéivás után fogok kávét készíteni. Egy másik eset talán nem is igényel szavakat...
 Végül is, egész használható lett a tábla. Annyira büszke lettem magamra, hogy záráskor készítettem egy utolsó fotót:

VÁSÁRLÓK KÖNYVE - a Mamami Boltról

Én már elég öreg vagyok, ezért LIVE élvezhettem azt a csodálatosan egyértelmű, egyenes, nem manipulatív, fantáziánknak és kreatív gondolkodásunknak csöppnyi helyet sem engedő reklámot, ami engem már anno ezerkilencszáznyolcvanvalahányban megfogott, sőt, ORION tévéhez szögezett. Lehet, hogy ehhez a népszerűséghez az is hozzájárult, hogy az én boldogult ifjúkoromban már annak is örültünk, ha épp nem hétfő volt (ugyanis akkor nem volt adás), annak meg főképp, amikor színes tévénk lett. Azóta nagyot fejlődött a világ, így sok ismerősömnek és barátomnak már egyáltalán nincs tévéje. Ők szuperek, jó fejek, de én halandó vagyok, és szeretek nézni ezt-azt. Hogy a tévétlen népek hogy élik túl ezt a szörnyű veszteséget (nem vagyok hajlandó bejegyzésbe szmájlit tenni, remélem, érződik az irónia... Ha nem, béna vagyok), erről is van topik a Mamamin (miről nincs?). Szóval ez van, hello I'm Kamcsatka and I'm TV addict.
De hogy jön ez ide? Én sem engedek sok teret most a találgatásnak, lényeg, hogy ennél a régi OTP-s reklámnál magam sem tudnám megfogalmazni jobban, kikre is számítottunk, amikor megnyitottuk a Mamami Boltot.


A Bolt földrajzi (föld-alatti-rajzi pontosabban) elhelyezkedéséből adódóan szupervumen képességeket fejlesztettem ki magamban: ugyanis már lábról meg tudom állapítani, ki tér be hozzánk és miért jön. Jobb napokon, amikor elég kávét iszom, azt is meg tudom állapítani, hogy mit fog vásárolni. Persze annyira még én sem vagyok szupervumen, hogy a tesztvásárlókat kiszúrjam, így azt sem vettem észre, hogy szigorú kontrollnak vetett alá a Próbababa-blog egyik kedves szerzője. Szerencsére jól vizsgáztunk (a Bolt és én), mert nagyon kedves kritika jelent meg rólunk a blogon, ezúton is köszönjük szépen. Az mindig is világos volt, hogy nem a klasszikus magyar eladónő-stílust szeretném átvenni, vagyis én úgy gondolom, hogy a vevőknek előre köszönök hangosan, barátságosan mosolygok hozzá és nem olyan arcot vágok, mint akit épp körömreszelés közben zavart meg a vásárló. Annak idején még a Mamami fórumon viccelődtünk ezzel, hogy majd jól átveszem azt a szimpatikus stílust, amivel gondolom találkoztunk már párszor soppingolásaink alkalmával, miszerint eladónő végigmér tetőtől talpig és kijelenti, hogy "EKKORA méretben nem tartunk". Ezt ma ki is próbáltam, betértem a közeli Röltexbe bizonyos cuccokért (kitartás, nemsokára kiderül, mit is vettem), köszöntem belépéskor egy udvariasat, majd hallottam visszhangozni a saját hangomat. Azért a sajátomat, mert a 20 nm alapterületű üzletben az eladónó épp a másik vevővel foglalkozott, és szegény nem tudott időt szakítani a köszönésre, később meg biztos elfelejtette. Aztán kifejezéstelen tekintettel rám nézett és megkérdezte: "ennyi lesz?", mire mondtam, hogy igen, köszönöm szépen. Beütötte az árát, amit biztos azért nem mondott hangosan, mert úgyis rá volt írva, tehát én tudtam, hogy annyit kell fizetnem. Majd elköszöntem, amit gondolom azért nem tudott viszonozni, mert új vevője volt. Nehéz a pult mögött, na. Tök stresszes.
Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, tökéletesen találó az OTP reklám. Pontegyszerű, és nagyszerű is. Át is költöttem kicsit:
Van, aki azért jön hozzánk, mert van pénze.
Biztos lehet benne, hogy a pénzét nálunk csak értelmes dolgokra költheti, és ha olyat szeretne venni, amiben még nem látom, hogy biztos, inkább lebeszélem róla, hogy végül olyat válasszon, ami valóban neki való és szeretni fogja. Lehet, hogy ő nem csak egy hordozót fog vásárolni, hanem vesz 2 Mei-Tai-t és 3 kendőt. Vagy hetente be fog jönni, hogy a gyönyörű fonalainkból válasszon új és új művekre valót. Ő az, akinek lenne pénze 150.000 FT-os babakocsira, de itt rájön, hogy a töredékéből egy boldogító életmód kellékeit tudja nálunk megvásárolni.
Van, aki azért, mert nincs pénze.
Nekik pont azt az egy hordozót fogjuk megtalálni, ami ki fogja szolgálni őt és a férjét mindkét, vagy több gyerekével. Ő azért fog mosható pelenkát venni, mert olcsóbb, mint az eldobható. Az árát már a várandóssága alatt összegyűjtötte, esetleg összedobta a család.
Van, aki ért a kötődő neveléshez, ezért bízik bennünk.
Ismer minket, tudja, hogy ezzel foglalkozunk 2 éve intenzíven, és tudja, hogy konyítunk valamit a témához, és tudunk tanácsot adni, fontos, hogy akivel beszélgettünk, vagy vevőnk is lett, bármikor bejöhessen elmondani, bevált-e a tanácsunk, ill. az áru, amit vásárolt. Vagy bejöhet, és panaszkodhat, hogy valami nem stimmel a hordozóval. Megbeszéljük, megoldjuk.
Van, aki nem ért hozzá, ezért bízik bennünk.
Elhiszi, hogy a "nekem is ilyen van" nem frázis, nekem tényleg ilyen hordozóm van és tényleg használom a 15 kilós lányommal. És tényleg mosható pelenkát használtam majdnem 2,5 évig. Van némi sejtelmem arról, hogy mi a kötődő nevelés, és ha valamire nem tudok válaszolni, utánanézek, ajánlok forrást hozzá.
Van, aki azért szeretne kötődően nevelni, mert otthon is ezt látta.
Én ismerek ilyet, bár két kezemen meg tudom számolni, hány anyukatársnak nincs problémája a saját szülei nevelési módszerével. Gabi szerencsés, nem mindenkinek jut egy Ronimami... Akinek nem idegen forrásból kellett rájönnie, hogy a gyerekvállalással járó dolgok nem problémák, hanem a dolgok természetes menete. A baba nem legyőzendő ellenfél, hanem egy testközelségre vágyó kis ember. Egy csoda. Ahhoz, hogy megértsük, mire van szüksége, kérdezzük meg az ösztöneinket.
Van, aki azért, mert otthon nem ezt látta.
Hát, ilyen elég sok van sajnos. Anyáink nemzedéke Dr. Spock-on nőtt fel, a 3 óránkénti etetések, az aludni tanítás és a korai hozzátáplálás korszakában. Amikor a védőnő mondta meg, hány hónaposan hány kilósnak kell lenni egy rendes babának. Az ő hangjukat hallom, ha azt mondják egy kisbabára, hogy "ne vedd fel, mert elrontod" "már most milyen ravasz, ha engedsz neki, a fejedre nő". Nem Rambo az, csak egy baba...
Vannak, akik még nem jöttek el hozzánk. Nekik írom ezt a blogot.