KENDŐZETLEN TÉNYEK - a hordozókendő használata

Ismeritek azt, amikor valamire nagyon kellene készülnötök, jellemzően egy megmérettetésre, és mindent, de tényleg mindent megcsináltok magatok körül, csak pont azt ne kelljen? A lakás csillog-villog, egy hétre előre megfőztél, az összes rég nem látott rokonodat bejelölted a fészbúkon, a kimosott és összehajtott ruhákat a szekrénybe, a helyükre pakoltad (pedig eddig csak hegyekben álltak), és 3 blogposztot is megírtál együltő helyedben...
Na ilyenkor gyanús egy kicsit, hogy vizsgaidőpontod van. A tárgy szempontjából tökéletesen lényegtelen, hogy ez a vizsga egy OKJ-s kis bénaság, amit a vizsgaközpont saját bevallása szerint a jelentkezők 99,9%-a teljesített első nekifutásra, és különben is, örüljenek, hogy befizettem rá, vagy valami iszonyú komoly felnőttes vizsgáról van szó, mittudomén, anatómia szigorlatról.
Igen, hiába fogadtam meg, hogy én aztán soha többé nem vizsgázom/versenyzem semmiből, mert éveket vesz el az életemből (kissé vizsgadrukkos vagyok), de most muszáj volt, mert van valami előírás, hogy a bótban dolgozóknak bótosnéni vizsga kell. Rémlik, hogy be kell magolnom néhány fontos részletet a parizer lemérésére szolgáló mérlegről, meg angolul el kell tudnom mondani, hogy Uram, Önnek ez a fekete hasítottbőr félcipő a gyapjú pantallóval rendkívül jól áll.
Lényeg, hogy tiszta ideg vagyok, rémálmaimban matrózblúzban állok mezítláb a vizsgabizottság előtt, és nem tudom megkülönböztetni a finom kötöttárut a ... durvától?
No de addig is, amíg remegve megjelenek a vizsgán (naná, hogy pont a Születés Hete rendezvénysorozatunkkal egy időben kerül rá sor!), remélhetőleg ti is remegve várjátok aktuális AKCIÓnkat!

Tavaszi kendő akció a Mamami Boltban: Didymos és Girasol 2000-5000 Ft engedménnyel
(Az akciók nem összevonhatóak, tehát ha neadjisten épp egy másik akciót is meghirdettünk a hordozókkal kapcsolatban, mindkettőt sajnos nem lehet igénybe venni...) 

Kell a hely az új szépségeknek , ezért a következő hordozókendők most 2000-5000 Ft kedvezménnyel vásárolhatók, amíg a készlet tart (nagyjából mindegyikből 1 db van raktáron, úgyhogy aki szeretné, az siessen... ). Mindegyik vadiúj, a Didymosok eredeti dobozukban, a Girák cimkével.

(Ez NEM a bolt teljes kendőkészlete, csak az akciósak, ha más méret, szín érdekel, kérdezz bátran!)

Didymos

Rubinrot indio 5 - 28,900 Ft helyett 24,900 Ft
Smaragd Indio 6 - 30,900 Ft helyett 27,900 Ft
Lilien Rosenquarz 5 - 25,900 Ft helyett 22,900 Ft
Lilien Rosenquarz 6 - 26,900 Ft helyett 23,900 Ft
Indio Natur gyapjas 5 - 22,900 Ft helyett 18,900 Ft
Lilie Lind gyapjas 5 - 26,900 Ft helyett 21,900 Ft
Aare gyapjas 5 - 26,900 Ft helyett 20,900 Ft
Ellipsen fekete-ekrü 6 - 30,900 Ft helyett 25,900 Ft

Girasol


05 színkód - 4.2m - 19,900 Ft helyett 14,900 Ft
05 színkód - 4.6m - 21,900 Ft helyett 16,900 Ft


32 színkód - 3.6m - 16,900 Ft helyett 12,900 Ft
32 színkód - 4.2m - 19,900 Ft helyett 14,900 Ft


37 színkód - 3.6m - 16,900 Ft helyett 12,900 Ft


26 színkód - 3.2m - 14,900 Ft helyett 12,900 Ft
26 színkód - 3.6m - 16,900 Ft helyett 13,900 Ft


25 színkód - 3.2m - 14,900 Ft helyett 12,900 Ft
25 színkód - 3.6m - 16,900 Ft helyett 13,900 Ft


20 színkód - 3.2m - 14,900 Ft helyett 12,900 Ft


06 színkód - 2.6m - 12,900 Ft helyett 9,900 Ft
06 színkód - 3.2m - 14,900 Ft helyett 12,900 Ft
06 színkód - 3.6m - 16,900 Ft helyett 13,900 Ft

Vásárlás személyesen a boltban, vagy szívesen postázzuk postaköltség fejében bárhova az országban.


Ha nincs ötletetek, mit is lehet kezdeni ezekkel a kendőkkel, szívesen segít Zsuzs, aki kitűnő kendő- és egyéb kötési video-ival gazdagította a közt a tyúbon: gyönyörűen és követhetően köt, bájos kislánya pedig eszményi próbababa.


1. Elöl keresztezett kötés (Front cross carry):


2. Elöl zsebes keresztezett kötés (Front wrap cross carry):

3. Batyu 1 (Rucksack carry):

4. Batyu 2. 

5. Biztosított magas háti kötés (Secured high back carry):

6. Háti dupló (Double hammock):


7. BWCC batyupánttal (BWCC with rucksack straps):

8. Egyszerű csípőkötés (Hip carry):

9. Csípőn keresztezett kötés (Hip cross carry):


10. Hurkolt csípőkötés (Hüftschlinge):

11. Megerősített hurkolt csípőkötés (reinforced Hüftschlinge):



Egyébként ez Zsuzsnak szerelem, nem kifejezetten a foglalkozása. Hozzá akkor (is) fordulhattok, ha köhög a harcsa, reumás a mókus... Én mindenesetre megszavazok neki még egy diplomát:)

2 megjegyzés:

  1. Orsi, egy kalappal!
    és jók a posztok :)

    VálaszTörlés
  2. Most volt idom vegignezni az osszes videot. Nagyon didaktikusak, szepen kot Zsuzs, kislanya meg, na... csodasan turi hogy "nem kap levegot", "oda van kotozve", "szet van feszitve a laba", "az anyjahoz van lancolva" meg egyebek.... hogy ne soroljam az osszes elonyet a hordozasak ;) Egyszoval latszik rajta, h mennyire "traumatizalta" az anyja divathobortja.
    Kosz a videokert, igy egyre jobban latom miben javithatok a sajat technikamon.
    Ha kerdesem van a miertek kategoriaban, hol tehetem fel?

    VálaszTörlés