Már nem ölbebaba...

3 éves már, nem hordozósbaba, kikéri magának. De elfárad, felkapaszkodik, vagy épp veszélyes a közlekedés és ölbe kell venni. Vagy netán felnőtt tempóban haladna az ember lánya.
A karom viszont leszakad fiam, gyere a lábadon! Gondolja az ember elsőre, de muszáj felvenni, meg hát úgy néz rád, és nem haladunk, és sorolhatnám.

Na ez volt nálunk is, ő már két évesen nem akart semmilyen hordozóeszköben lenni, de jött egy kirándulás és kölcsönkaptunk egy csípőülőkét. S lám, ez bejött, ő is élvezte és nekem sem szakadt le a karom.
Félretettem hát előítéleteimet, hogy ez nem is hordozó, ül rajta a gyerek stb. amiket nyomnak az ember felé anyaként, s élveztem a karom új életét, a fiam nyugodt nézelődését s elégedett arcát.

https://mamamibolt.hu/kiegeszitok-hordozos-ruhazat/5584-easy-rider-csipohordozo-csipoueloke

No és a mamamiboltba ebből is minőséget akartunk. Ami nem táskaanyag (műanyag), amibe nem izzad totál a derekunk, amit utána is használhatunk oldaltáskaként és még gyerekülőkeként is lehet bele pakolni ezt azt. Naná :) mindent akarunk egyben :)

De megvan, már nyár óta a Mamami boltjában!
Easy Rider néven fut, német minőség, károsanyagmentes pamut 100%-ban, övtáskaként tovább él, és sok zsebe is van. Na így teljesüljön Nektek is minden kívánságotok.
Ha jót tennél egy kisgyermekes családdal, kitűnő ajándék lehet!

https://mamamibolt.hu/kiegeszitok-hordozos-ruhazat/5584-easy-rider-csipohordozo-csipoueloke

https://mamamibolt.hu/kiegeszitok-hordozos-ruhazat/5584-easy-rider-csipohordozo-csipoueloke



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése