AZ A BAJ... - a Mamami Bolt felújítása

Ezt a bejegyzést Savitrinek küldöm. Meg mindenkinek, aki szereti.
Ott tartottunk, hogy vannak problémák. De már rájöttünk, hogy ezek pont azért vannak, hogy a figyelmünk ne lankadjon, és meg tudjuk becsülni, amit létrehoztunk (azt hiszem, ezt levédetem kínai szerencsesüti-szövegnek, olyan rettentően eredeti).
Hogy imádni tudjuk ezt a drága lakóközösséget, aki edzésben tartja a problémamegoldó képességünket. Először azzal, hogy kiad egy pincét üzlethelyiségnek. Aztán azzal, hogy szerződésben beleegyezik abba, hogy dekoráljunk, fessünk, aztán mellékesen tájékoztat, hogy bár nekik tulajdonképpen tetszik (a többségnek), ezt mégsem szabad.
Aztán azzal, hogy nem szerelteti be időben a fűtést. Szóval nem unatkozunk. Azért vagyunk különösen hálásak nekik, mert mint tudjuk,a gyeses kismamák állatira unatkoznak. De ők ettől megóvtak minket, köszönjük!
Voltak napok, amikor a félig tele pohár nemhogy félig üres volt, de még csorba is, meg koszos. Amikor percenként hívtuk egymást, hogy baj van... Meg hogy megint megtalált valaki valamilyen hülyeséggel. Hogy egyszerűen mindegy, mit léptünk, azzal a lépéssel valakinek épp a tyúkszemére hágtunk.

Ha festünk a homlokzatra, az a baj.
Ha nem festünk, az a baj.
Ha engedélyt kérünk a lakóktól, az a baj.
Ha nem kérünk, az a baj.
Ha engedélyt kérünk az Önkormányzattól, az a baj.
Ha nem kérünk, az a baj.
Ha nem akarjuk azt forgalmazni, amit Mancika elképzelt, az a baj.
Ha azt akarjuk forgalmazni, amit mi képzeltünk el, az a baj.
Ha korábban vágtunk volna bele, az lenne a baj.
Ha később, az is baj (mármint nekünk).
Ha jó fejek akarunk lenni mindenkivel, az a baj.
Ha valaki úgy érzi, rossz fejek voltunk vele, az a baj



Szóval minden baj. De kezdünk hozzászokni. Sőt, lassan már hiányozna is:)
Na most az van, hogy mi itt bizony boltot fogunk nyitni, és igyekszünk nagyon jól csinálni.Itt mindenki belead apait-anyait-gyerekit-rokonit, kinek mije van. Fest, mázol, fúr-farag, végelgyengül, pizzát rendel, életre kap.
Pl. szegény Kati sosem gondolta volna, hogy ennyire tehetséges a festésben. Mivel nálunk le vannak osztva a szerepek, hát hogy is mondjam, Katié eddig (meg ezután is, ne izgulj, Kati!) a szellemi központ volt, olyasmi, mint amikor az amcsi filmekben a computerzseninek 29 mp áll a rendelkezésére, hogy az atomerőmű központi irányítóegységébe rejtett bombát hatástalanítsa,és amikor már csak 1 mp van hátra, feloldja a kódot (persze az első pár feszült mp az "access denied" üzenettel terhes). De Katiról is kiderült, hogy ha arról van szó, mesterien bánik a falfestékkel. Bence, a férje is megkérdezte, miben segíthetne, erre a kezébe nyomtunk egy fehér hérás ecsetet, hogy a madár körül ki kéne pingálni, erre úgy dobta vissza, mint a forró ólmot, hogy mindenki jobban járna, ha egy sima falfelületet juttatnánk neki egy hengerrel. Elhittük neki.
Olyan kis spontán csapatépítő tréninget kanyarítottunk a boltban, hogy a multik is megirigyelték volna.
Szerencsére Bence letette a hengert, és inkább kamerát ragadott:



Aki felismeri a drágán megfizetett minőségellenőreinket, jelezze! Ja, és hogy miért is jó a babahordozás? Hát mert állati jól lehet festeni-mázolni hátibabával!
A gyerekeink olyan felhőtlen boldogsággal játszottak a Dulux meg a sitt között, hogy nem is tudom, bejön-e nekik majd a nagy műgonddal és tévedhetetlen ízléssel berendezett játszószoba...

 

 

 Még egyszer mondom: nagyon akarjuk ezt a boltot. Köszönjük, hogy ennyien támogattok benne!