VÁSÁRLÓK KÖNYVE - a Mamami Boltról

Én már elég öreg vagyok, ezért LIVE élvezhettem azt a csodálatosan egyértelmű, egyenes, nem manipulatív, fantáziánknak és kreatív gondolkodásunknak csöppnyi helyet sem engedő reklámot, ami engem már anno ezerkilencszáznyolcvanvalahányban megfogott, sőt, ORION tévéhez szögezett. Lehet, hogy ehhez a népszerűséghez az is hozzájárult, hogy az én boldogult ifjúkoromban már annak is örültünk, ha épp nem hétfő volt (ugyanis akkor nem volt adás), annak meg főképp, amikor színes tévénk lett. Azóta nagyot fejlődött a világ, így sok ismerősömnek és barátomnak már egyáltalán nincs tévéje. Ők szuperek, jó fejek, de én halandó vagyok, és szeretek nézni ezt-azt. Hogy a tévétlen népek hogy élik túl ezt a szörnyű veszteséget (nem vagyok hajlandó bejegyzésbe szmájlit tenni, remélem, érződik az irónia... Ha nem, béna vagyok), erről is van topik a Mamamin (miről nincs?). Szóval ez van, hello I'm Kamcsatka and I'm TV addict.
De hogy jön ez ide? Én sem engedek sok teret most a találgatásnak, lényeg, hogy ennél a régi OTP-s reklámnál magam sem tudnám megfogalmazni jobban, kikre is számítottunk, amikor megnyitottuk a Mamami Boltot.


A Bolt földrajzi (föld-alatti-rajzi pontosabban) elhelyezkedéséből adódóan szupervumen képességeket fejlesztettem ki magamban: ugyanis már lábról meg tudom állapítani, ki tér be hozzánk és miért jön. Jobb napokon, amikor elég kávét iszom, azt is meg tudom állapítani, hogy mit fog vásárolni. Persze annyira még én sem vagyok szupervumen, hogy a tesztvásárlókat kiszúrjam, így azt sem vettem észre, hogy szigorú kontrollnak vetett alá a Próbababa-blog egyik kedves szerzője. Szerencsére jól vizsgáztunk (a Bolt és én), mert nagyon kedves kritika jelent meg rólunk a blogon, ezúton is köszönjük szépen. Az mindig is világos volt, hogy nem a klasszikus magyar eladónő-stílust szeretném átvenni, vagyis én úgy gondolom, hogy a vevőknek előre köszönök hangosan, barátságosan mosolygok hozzá és nem olyan arcot vágok, mint akit épp körömreszelés közben zavart meg a vásárló. Annak idején még a Mamami fórumon viccelődtünk ezzel, hogy majd jól átveszem azt a szimpatikus stílust, amivel gondolom találkoztunk már párszor soppingolásaink alkalmával, miszerint eladónő végigmér tetőtől talpig és kijelenti, hogy "EKKORA méretben nem tartunk". Ezt ma ki is próbáltam, betértem a közeli Röltexbe bizonyos cuccokért (kitartás, nemsokára kiderül, mit is vettem), köszöntem belépéskor egy udvariasat, majd hallottam visszhangozni a saját hangomat. Azért a sajátomat, mert a 20 nm alapterületű üzletben az eladónó épp a másik vevővel foglalkozott, és szegény nem tudott időt szakítani a köszönésre, később meg biztos elfelejtette. Aztán kifejezéstelen tekintettel rám nézett és megkérdezte: "ennyi lesz?", mire mondtam, hogy igen, köszönöm szépen. Beütötte az árát, amit biztos azért nem mondott hangosan, mert úgyis rá volt írva, tehát én tudtam, hogy annyit kell fizetnem. Majd elköszöntem, amit gondolom azért nem tudott viszonozni, mert új vevője volt. Nehéz a pult mögött, na. Tök stresszes.
Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, tökéletesen találó az OTP reklám. Pontegyszerű, és nagyszerű is. Át is költöttem kicsit:
Van, aki azért jön hozzánk, mert van pénze.
Biztos lehet benne, hogy a pénzét nálunk csak értelmes dolgokra költheti, és ha olyat szeretne venni, amiben még nem látom, hogy biztos, inkább lebeszélem róla, hogy végül olyat válasszon, ami valóban neki való és szeretni fogja. Lehet, hogy ő nem csak egy hordozót fog vásárolni, hanem vesz 2 Mei-Tai-t és 3 kendőt. Vagy hetente be fog jönni, hogy a gyönyörű fonalainkból válasszon új és új művekre valót. Ő az, akinek lenne pénze 150.000 FT-os babakocsira, de itt rájön, hogy a töredékéből egy boldogító életmód kellékeit tudja nálunk megvásárolni.
Van, aki azért, mert nincs pénze.
Nekik pont azt az egy hordozót fogjuk megtalálni, ami ki fogja szolgálni őt és a férjét mindkét, vagy több gyerekével. Ő azért fog mosható pelenkát venni, mert olcsóbb, mint az eldobható. Az árát már a várandóssága alatt összegyűjtötte, esetleg összedobta a család.
Van, aki ért a kötődő neveléshez, ezért bízik bennünk.
Ismer minket, tudja, hogy ezzel foglalkozunk 2 éve intenzíven, és tudja, hogy konyítunk valamit a témához, és tudunk tanácsot adni, fontos, hogy akivel beszélgettünk, vagy vevőnk is lett, bármikor bejöhessen elmondani, bevált-e a tanácsunk, ill. az áru, amit vásárolt. Vagy bejöhet, és panaszkodhat, hogy valami nem stimmel a hordozóval. Megbeszéljük, megoldjuk.
Van, aki nem ért hozzá, ezért bízik bennünk.
Elhiszi, hogy a "nekem is ilyen van" nem frázis, nekem tényleg ilyen hordozóm van és tényleg használom a 15 kilós lányommal. És tényleg mosható pelenkát használtam majdnem 2,5 évig. Van némi sejtelmem arról, hogy mi a kötődő nevelés, és ha valamire nem tudok válaszolni, utánanézek, ajánlok forrást hozzá.
Van, aki azért szeretne kötődően nevelni, mert otthon is ezt látta.
Én ismerek ilyet, bár két kezemen meg tudom számolni, hány anyukatársnak nincs problémája a saját szülei nevelési módszerével. Gabi szerencsés, nem mindenkinek jut egy Ronimami... Akinek nem idegen forrásból kellett rájönnie, hogy a gyerekvállalással járó dolgok nem problémák, hanem a dolgok természetes menete. A baba nem legyőzendő ellenfél, hanem egy testközelségre vágyó kis ember. Egy csoda. Ahhoz, hogy megértsük, mire van szüksége, kérdezzük meg az ösztöneinket.
Van, aki azért, mert otthon nem ezt látta.
Hát, ilyen elég sok van sajnos. Anyáink nemzedéke Dr. Spock-on nőtt fel, a 3 óránkénti etetések, az aludni tanítás és a korai hozzátáplálás korszakában. Amikor a védőnő mondta meg, hány hónaposan hány kilósnak kell lenni egy rendes babának. Az ő hangjukat hallom, ha azt mondják egy kisbabára, hogy "ne vedd fel, mert elrontod" "már most milyen ravasz, ha engedsz neki, a fejedre nő". Nem Rambo az, csak egy baba...
Vannak, akik még nem jöttek el hozzánk. Nekik írom ezt a blogot.

15 megjegyzés:

  1. kovka16:12

    Öööö... És mit vettél a Röltexben?

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó a bejegyzésed!
    A Röltexes részben leírtakkal egyet kell értsek, ami a legtöbb "eladó" viselkedését illeti.
    A reklámos asszociáció meg egyszerűen ötletes és kész.

    VálaszTörlés
  3. Az utolsó soroknál teljesen elérzékenyültem...jó vagy, Orsi, na!:)

    VálaszTörlés
  4. A Röltexes beszerzésemről nemsokára olvashattok:)
    Köszönöm szépen a tetszésnyilvánításokat!!
    Macus, üdv a blogon:)

    VálaszTörlés
  5. Ezek a ki miért jön be hozzánk nagyon nagyon jó!!
    És a nem Rambo az , csak egy baba....ütös:) Gratula:)

    VálaszTörlés
  6. :)))))))))))))))
    nagyon jó ez a bejegyzés is, és nagyon szuper, hogy újabb remek bejegyzést olvashatunk Tőled!!!!!!! kösziiii

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó Orsi! A reklámra még én is emlékeztem :) Nagyon jó olvasni a soraid!

    VálaszTörlés
  8. Nyitás óta tervezem hogy elmegyek hozzátok, de ezzel a bejegyzéssel még inkább meggyőztél, hogy a Mamami bolt a megfelelő hely arra, hogy feltegyem a kérdéseimet. :) (Csak a bkv sztrájk fejeződne már be...)

    VálaszTörlés
  9. Imádom az írásaidat Orsi :)))

    VálaszTörlés
  10. Mindenkit szeretettel várok, tegyetek fel kérdéseket:)

    VálaszTörlés
  11. Na épp itt az ideje, hogy idetévedtem hála Anzsinak... :)
    ez egy nagyon kúl kis iromány volt , tecccccett:)

    VálaszTörlés
  12. Kata,nagyon örülök az idetévedésednek. Megnéztem a képeidet, hú... Már valahonnan máshonnan is megtaláltam egyszer, akkor is, most is végignéztem a gyönyörű gyerekeket! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  13. Jaj jaj de jó h visszanéztem ide, és vár komment (a kíváncsiság :P) kööööööööszi szépen!!!! :) kezdem felfedezni a mamami világát, még jó hogy lesz kistesó (egyszer) lesz alkalmam nekifutni a hordozásnak, ha már elsőre kihagytam.. :)

    VálaszTörlés
  14. Szia Orsi, és a kismama eladókkal mi a helyzet?
    :))
    Ma pl. vasárnap van, itt ülök a Tesco üzletsorán 11 órában 10 hetes terhesen, a főnököm még nem tud róla (és még 3 hétig nem is tudhat), most ettem meg egy ültő helyemben egy 28 centis pizzát, és legszívesebben aludnék:))
    Azért megpróbálok kedves lenni a vevőkhöz, mert azért vagyok eladó, csak jelezni szerettem volna, hogy az eladó nem gép. Te is tudod, mindenkinek lehet mindenféle baja, és a főnököt ez nem érdekli..
    Ma láttam egy mosható pelenkátokat, és nagyon-nagyon tetszett, én is fogok venni belőle. Egy barátnőm hozta (Tolna megyéig jött el a pelus), ő öt és fél hónapos most, és nagy rajongója a dolognak, elviszi a szülésfelkészítőre is, ahol még nem is hallottak róla.
    Lehet, hogy nemsokára nagyobb tételért utazunk el hozzátok:)
    Üdv és jó munkát: Léna

    VálaszTörlés
  15. Szia Léna, a kismama eladókat külön csókoltatjuk és együttérzésünkről biztosítjuk:)
    Hogy tudsz 10 percenként pisilni menni?:)
    Az eladó nem gép, dehogy az:) Épp ezért várom el tőle, hogy emberként viselkedjen, főleg akkor, ha kedves vagyok, előre köszönök, mosolygok:) Persze baja is lehet, de az a jelenség, amit leírtam, többször fordult elő, 3x jártam a boltban...
    Én 16 éves koromtól nyaranta is dolgoztam, étteremben. Ott megtanultam, hogy minden körülmények között udvariasan kell viselkednünk egymással, még akkor is, ha a másik fél nem az... Magunknak tartozunk ezzel.
    Mert hát a pincér sem azért van, hogy a lábamat beletöröljem, csak mert "fizetek érte". Velük meg extra kedves vagyok, mert álltam a másik oldalon is.
    A Tesco pénztársorán ülőknek meg kitartás, azt is tudjuk, hogy sokszor a vevő az udvariatlan, figyelmetlen.
    De ezek csak szerepek, elsősorban emberek vagyunk:)
    Szeretettel várunk bármikor!
    orsi

    VálaszTörlés