A MACSKAHORDOZÁSRÓL ÉS A METÁLRÓL - életképek a Mamami Boltból

Történt, hogy egyik nap 18:00 óra után (ami minden rendes bótban a zárás ideje) a boltosnéni - én - könnyelműen elfelejtette bezárni az ajtót és már szedelőzködött, hogy hazatérjen kis családjához, amikor megjelent az ajtóban a Kék Hölgy. Erős szenzorokkal rendelkezem olyan esetekre, ha bolond tűnik fel a láthatáron, hát most is riasztást jelzett a központ. Blúlédi fehér, enyhén koszos mackóban lelibegett a lépcsőn, maga után húzott egy kölnibe burkolt dohányfelhőt. Övként valami fém izét viselt, amin kis bigyók lógtak, táskája lakk volt, haja sárga, de a legszembetűnőbb az volt, hogy minden lehetséges és valószinűtlen helyen kék volt. Látszott, hogy volt valami koncepció a dolgoban, ugyanis a kék szemfesték határozottan a szemétől indult vándorútra, de hogy hogy talált el a homlokáig és az orráig, azt nem tudom. Még volt egy ilyen kis szín-fícsör rajta, a szememet rabul is ejtette újraés újra, szóval hogy a sárgára szőkített hajában is kék csíkok voltak.
Valahogy sejtettem, hogy nem a kötődő nevelés érdekelte. De mivel a vásárló és az ÁNTSZ ellenőr szent, ezért érdeklődtem, hogy miben segíthetek. Blúlédi azt mondta, hogy ő hordozókendőt szeretne. Kezdtem elérzékenyülni és már majdnem kikapcsoltam a vészvillogót, de aztán ravasz keresztkérdésekkel kiderítettem, hogy ő bizony a cicusának szeretne egy egyszerű kis kendőt venni, amit magára tekerhetne és úgy vihetné sétálni kedvencét. Én nem vagyok semmit rossznak elrontója, és mivel műveltségem furcsa hordozások tekintetében  - köszönhetően a Mamami fórumnak - elég megalapozott (dicsekvésképpen mondom, hogy én indítottam a Fura hordozás-fura hordozók topikot), nem azzal volt problémám, hogy való-e macskát hordozni  - ha neki jólesik -, hanem, hogy a mi  hordozókendőink se megjelenés, se ár tekintetében nem macskahordozásra termettek, én legalábbis nem költenék a cicámra ennyit.
Ezért Blúlédit próbáltam rávezetni, hogy a közeli állateledel boltban is kérdezzen rá de mivel ott már járt, ezért még egy dolgot feldobtam, hogy varrjon egyet magának,a dok  méreteket. Ott még elakadtunk, hogy nem tud varrni, de végül kompromisszumos megoldásként felvetettem, hogy keressen fel a sarki varrónőt. Megjegyzem, kisállat-hordozáshoz inkább az erszény-típusú hordozókat ajánlaom, nem a kendőt, amit kötni kell.
Na szóval ilyen izgi dolog boltosnéninek lenni. Ma további két udvarias, kedves, fekete bőruhás fiatalembert igazítottam útba a Metál Hammer bolt új üzletébe,  illetve egy Károly nevű helyi lakost biztosítottam arról, hogy feltétlen értesítem, amint szükségünk van szórólapterjesztő kollégára. Ja, és nem kértem olcsó parfümöt egy hölgytől, aki csodálkozott, hogy úgy nem kérek, hogy meg sem nézem??? Úgy.

Ezek a kalandok és egy újságíró hölgy kérdései érlelték meg bennem a gondolatot, hogy kicsit részletesebben írjak a Mamami Boltról és annak kínálatáról. Mivel könnyebb kérdésekre válaszolni, ezért felhasználtam az ő kérdéseit mankóként. Vagyis most jól megkérdezem magam és válaszolok rá.
 
1. Az alternatív, környezetbarát nevelés és háztartás vezetés érdekelne, hogy oldjátok meg ezt, mi jellemző erre, mire kell figyelni, hogyan lehet átállni az ilyen szokásokra, egy átlag, fogyasztói társadalombeli háztartásvezető anyukának?
- Mi is átlag, fogyasztói társadalomban élő anyukák vagyunk. Ezt fontos belátni, hiszen nem az erdő szélén, elszigetelve élünk a társadalomtól. Ez azt jelenti, hogy muszáj a gondolkodásunkhoz, beállítottságunkhoz képest kompromisszumokat tennünk. Sok minden "fogyasztói" kényelemről pedig mi sem tudunk, akarunk lemondani. Ez végül is jó hír, hiszen a mi megoldásaink könnyen megvalósíthatók, ha valakinek van rá szeme, hogy meglássa, milyen egyszerű dolgokról van szó. Természetesen vannak a tágabb közösségünkben (a mamami.hu oldal olvasói között) olyan családok is, akik jóval nagyobb lépéseket tettek meg annak érdekében, hogy szűkebb környezetüket kíméljék és az elveik szerint tudjanak élni. De mik is ezek az egyszerű dolgok, ami miatt azt állítom, hogy nem igényel túl nagy erőfeszítést az átállás: először is, minden a fejünkben dől el. Nincs sok értelme bio nádcukrot vásárolni, ha közben napi 8-10 szennyes, nem lebomló pelenkát dobok ki a szemétbe. Egy út kezdete lehet, persze, de általában ez csak "bezzegkedésre" jó. Onnan kell kiindulnunk, hogy a környezettudatos életmód és a kötődő gyermeknevelés összefüggő dolgok. Olyasmi, aminek gyakorlása közben lassan magunk is megváltozunk. Én tudom, konkrétan hol tartok ezen az úton, és azt is, hogy valószínűleg soha nem fogom az általam ideálisnak tartott szintet elérni. Tehát ha már értjük, mi az, hogy takarékosan éljünk és gyermekünk igényeit ill. a saját igényeinket is ésszerű, megfelelő módon elégítsük ki, az "eszközkörnyezet" is könnyebben alakul ki ehhez.
Kis példákat sorolok, hiszen mindent úgysem lehetne elmondani: Van autóm, mert a lakóhelyemről közlekedést nem tudom másképp megoldani időben 2 gyerek folyamatos koordinálása és a munka/háztartás ellátása mellett. Viszont az autóm pont akkora, amekkora szükséges, egy használt, 9 éves kisautó, mert ekkora kell nekünk. ekkorát tudunk finanszírozni, és ha közeli helyre megyünk, akkor meg gyalogolunk. Ökomosószerrel mosunk az összetevői miatt, egyrészt kevesebb szükséges belőle, másrészt meg nem tartalmaz felesleges adalékanyagokat. Nem veszünk meg olyan termékeket, amiket csak azért vennénk meg, mert akciósak. Nem halmozzuk a játékokat, az élelmiszert, a tisztálkodási kellékeket. Nem halmozunk TÁRGYAKAT. Nem járunk hiper-meg multiplázákba vásárolni, mert felesleges, időrabló dolognak tartjuk, és nem szeretjük a manipulációt az árakkal, multimarketinggel. Boltban, ill. a bolt előtti piacon vásárolunk, ami a legközelebb van hozzánk. A gyerekeinknek ünnepekre 1-1 dolgot vásárolunk, értékes, természetes alapanyagú ajándékot (nem pénzbeli értékről van szó). Az eddig halmozásainktól már megszabadultunk. A mi használt játékainkat olyanok kapják, akiknek ez érték.

2. Miért hoztátok létre ezt a Mamami Boltot, és hogyan ? A blogon nagyon derűsen számoltatok be a boltnyitási előkészületekről, öröm volt nézni, de vajon mi volt még korábban? 
- A Kötőde nevét "közkívánatra" megváltoztattuk, bár szerelemgyerek volt:) Sajnos nem csak ismeretlenek, hanem minket, a tevékenységeinket nagyon is jól ismerő emberek sem tudták értelmezni ezt a játékos elnevezést. Sokan azt is gondolták, hogy nem tudunk helyesen írni... Szóval mostantól Mamamibolt lettünk. A blogot én írom, és alapszabály a derű:) Pedig néha voltak (vannak) olyan pillanatok, amik távol álltak a vidámtól, de ha leírom, mik történtek, automatikusan a pozitív felfogás jön a tollamra... Így bennem is széppé válik az emlék. A blogot folyamatosan fogom írni, hiszen kaland az lesz még bőven.
Eddigi tevékenységünkről a 2. bejegyzésben lehet olvasni. Mindannyian benne voltunk ebben a "szcénában" már 2 éve, és ez az egész egy véletlen pillanatban összeállt egy közös vállalkozássá. Boldoggá tett minket ez a tevékenység eddig is, és most úgy gondoltuk, beállunk az elégedett emberek sorába, akik olyan munkával keresik a kenyerüket, amihez értenek és amit örömmel végeznek. Ez a lépés mindannyiunktól nagy áldozatokat, jelentős változtatásokat igényelt. Úgy gondolom, megérte.

3. Milyen árukészlettel várjátok a betérőket?
A Mamami Boltban a kötődő neveléshez kapcsolódó minden fő eszköz-, ill. termékcsoport megtalálható. Mindre jellemző, hogy  - mivel mi majdnem az összes, ilyen témájú terméket ismerjük és személyes tapasztalatunk is van vele -  a legigényesebb, legjobb minőségű, esztétikailag is magas elvárásoknak megfelelő árukról van szó.
Egyetlen kakukktojás van kötődésileg, a fonalak, de ennél sem kell messzire menni ahhoz, hogy felfedezzük az összefüggést: Egyrészt az általunk kizárólagosan forgalmazott fonalak mind természetes alapanyagúak, gyapjú (merinói, alpaka), bambusz, selyem fonalak. Részben kézzel festett,  gyönyörű színátmenetes fonalakat is tartunk. Még a kötőtűink is természetes anyagúak, bambuszból, fából készültek. Másfelől meg maga a kötés, horgolás, vagyis a kézzel végzett, kicsit "lassú" tevékenység is kitűnően illeszkedik az általunk preferált életmódba. Kötőköröket, és kötőtanfolyamokat is fogunk szervezni, ezek iránt már most óriási az érdeklődés.
Az összes, anatómiailag megfelelő babahordozó eszköztípusból is tartunk jó néhány, saját tapasztalat alapján kimagasló minőségű márkát, Vannak SSC-ink (= Soft Structured Carrier, azaz csatos hordozó, elöl, oldalt és háton hordozásra is alkalmas), ezekből Beco-t és Manduca-t tartunk. Személyes kedvenceim a Mei-Tai-ok, vagyis a kötős babahordozók. Kizárólag textilből készülnek, ezekről szokták azt hinni, hogy mivel "csak" varrni kell, ezért mindenki elkészítheti. Mivel én már rengeteget próbáltam hosszú távon is, pontosan tisztában vagyok vele, milyen is egy megfelelő MT. Mi 2 márkával foglalkozunk, egy magyarral, a Hajtkával, és egy amerikai-magyarral, a Bamberoo-val. Hordozókendőből 2 fő típus van: a rugalmas anyagú és a szövött kendők. nekünk rugalmasból a Moby márkájú van, ill. a Close, amit nem is kell kötni. Szövött kendőből jelenleg a Girasol és Didymos márkákat forgalmazzuk.
Mosható pelenkázáshoz kapcsolódó termékeink az AIO pelenkák (=All In One, azaz minden egyben van, külső és belső rész), ebből a népszerű Pop-In-t tartjuk, és a 2 részből álló pelenkák (belső nedvszívó réteg, ami lehet prefold vagy nadrágpelenka típusú, formától függően és a külső nedvességzáró rész, ami lehet PUL, vagy gyapjú), és a kiegészítő termékek, mint papírbetét, úszópelenka, selyembetétek, extra nedvszívó betétek, bili, pelustartó vödör, stb.) Utóbbiakból a BambinoMio, a Bummis, ImseVimse, Storchenkinder és a Disana márkákkal foglalkozunk.
Igényes, gyönyörű gyerekkönyveink és természetes alapanyagú játékaink vannak, fél évestől 6 éves korig.
Vannak kiegészítő apróságaink is, mint pl. kötött babatakarók, képeslapok, képek, apró ruházati kiegészítők a babának (puhatalpú kiscipő)
Most szervezzük a Mamamibolt arculatához illő tanfolyamainkat, előadásainkat, kötés, horgolás, kendőkötés oktatás, mosható pelenkázás témában
Ami nagyon fontos, hogy termékeinkhez teljeskörű, hozzáértő tanácsadást nyújtunk.

4. Egy hordozókendős négygyerekes anyuka azt mesélte, hogy neki van vagy  húsz kendője, hisz nem járhat mindig ugyanabban a ruhában:)Vajon mennyire jellemző, hogy egy két-három évig hordozható kendőt vásárló anyukából (szülőből) rendszeres vásárló lesz? Hogyan éritek el? 
Olyan vásárlókat szeretnénk, akik pont annyi kendő( a példánál maradva) vásárlásával lesznek elégedettek, amennyi van nekik. Ha az anyuka elégedettségét 10 kendő biztosítja, akkor minden alkalommal hírlevelet fogunk neki küldeni, vagy felhívni, amikor új kendőnk érkezik. De ha valaki élete egyetlen kendőjét keresi, akkor úgy próbálok vele beszélgetni, hogy érezze, nyugodtan bejöhet egymás után 5x is anélkül, hogy vásárolna, hiszen tudom, hogy neki ennyi idő kell a döntéshez.
Aki pedig ide bejön, egymással összefüggő dolgokból fog rengeteget találni... Ha kendőért jön, talán megtekinti a könyvválasztékunkat, és abból is vásárol, hiszen ilyet is akart, csak nem tudta, hogy itt egy helyen megkaphatja ezt is.

5. Mit gondolsz, lesz olyan multi (tápszeres, autósüléses, Disney-mesekönyvs,s tb.), aki megkeres majd Benneteket áruival, hogy forgalmazzátok azt is? Kerek-perec elutasítjátok?
Kezdjük fordítva: Üzleti vállalkozást indítottunk, ezért meg kell találnunk az egyensúlyt az elveink és a megélhetésünk között. Tehát ha egy multi a mi termékeinket szeretné árusítani, nem mondunk nemet:)
Viszont határozottan állíthatom, hogy az egész szellemiséget nevetnénk ki azzal, ha hitelességünket feladva, csak anyagi szempontok alapján döntenénk egy-egy cikk forgalmzásáról.
Nem fogunk tápszert és autósülést árusítani, de ezeket természetesen nem az elv miatt, hanem azért, mert nem illik bele az arculatunkba, és máshol is lehet kapni. Viszont pl. műanyag, villogós játékot az elveink miatt nem fogunk árulni.

6. Kiket vártok a boltba? A kézműves fonalakat vajon kik fogják vásárolni, hogyan látjátok a kézimunkázás, otthoni szabás-varrás helyzetét ma Magyarországon?
Meglepően gyorsan terjed hazánkban is a már említett "lassú foglalkozások"-hoz való visszatérés. USA-ban pl. már kb 5-6 éve megfigyelhető ez a folyamat. Telítődik az ember az egyenárukkal, egyenelfoglaltságokkal, tévénézéssel... Az ilyen témájú internetes blogok rendkívül népszerűek a fiatal nők körében. Logikusan a gyermekükkel egy időre otthon maradó anyukák kezdenek ilyesfajta tevékenységbe, de sokan a munkába visszatérés után is megtartják ezt a hobbijukat életformaként. Egyébként nekem is nagy meglepetés volt, hogy fonalakat 80%-ban fiatalok vásárolnak...

7. Sokan dolgoznak otthon kézművesként, van -e lehetőség, hogy valaki a házi készítésű ékszereit, kézimunkáit rajtatok keresztül forgalmazza?
Sok ilyen anyukát, nagymamát ismerünk, van, akiknek a termékei máris kaphatóak a boltban. Náluk előfeltétel, hogy hivatalosan dolgozzanak, ill. hogy a termékeik mindannyiunk rostáján átmenjenek. Biztos vagyok benne, hogy ezeknek a körét a jövőben tovább fogjuk bővíteni.

Nézzetek be egyik nap:)  Ha George épp nem lesz itt, az csak azért lehet, mert kiugrott a kisboltba kifliért...



4 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz, hogy Tőled személyesen ismerhettem meg a boltot, bár már eddig is sok jót hallottam róla. Tervezem, hogy elmegyek, én is olyan vagyok, aki elsősorban a fonalak miatt megy, de biztos gyönyörködöm majd a többi szépségben is :-)

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!

    Tudnátok erről a kötőtanfolyamról valahol bővebb infot adni???? Egészen pontosan az számomra a nagy kérdés, hogy mialatt a tanfolyamra hozható-e a babóm, mert a felügyeletét sajna nem tudom megoldani, mindig jön velem mindenhova.

    VálaszTörlés
  3. nagyon kíváncsi vagyok a boltra.Megrögzött kötöző vagyok,magamnak varrom a hordozókat,3 kislányom közül mindegyik más típusúban érezte(érzi) jól magát. Jó lesz olyan helyre menni,ahol nem bámulnak azért,mert a 12 kilós gyermekemet magamon hordom és szoptatom.:)
    na és mindíg fonalhiányban szenvedek,remélem ezen is segítetek majd.

    VálaszTörlés
  4. Nem bííííírlak Kamcsatka mostmár!
    Elindultunk kétszer! Nem jött össze!
    Az idén megyünk!!!! Tuti!
    Addig meg vissza sem nézek ide, hogy ne fájdítsam a szívemet! :)
    A hintával biztos befutók lettetek Nórinál!

    VálaszTörlés