Az új webboltunk

Gyerekek mellett nem könnyű a munka, erre már réges régen rájöhettünk volna. Na de ez a webes világ azt hozta magával, hogy a munkának sosincs vége, tudod csinálni nappal, éjjel, otthon, vonaton, bárhol. És mintha tényleg sose fogyna el, újabb és újabb kihívások várnak.
Persze élvezzük is, de azért jó lenne néha valamit teljesen késznek látni :)

Az új webáruházon is folyamatosan bűvészkedünk, hogy még jobb, még könnyebb legyen Nektek és Nekünk is persze.
És nagyon köszönjük a türelmeteket! Mert lássuk be, nem jutunk soha a végére, mindig akadnak bakik és hibák, kisebbek nagyobbak, fontosak és elnézhető dolgok is.

De szerencsénk van. A mi vevőközönségünk ugyanis TOLERÁNS! Többnyire :)
És ezt köszönjük, hiszen ugyanolyan édesanyák vagyunk, mint Ti, a hétköznapi nyűgjeinkkel, néha nyűgös gyermekeinkkel, lopott 5 perces "csakkijavítomeztazegyet" munkameneteinkkel.

De végre elérkeztünk oda, hogy az új webáruházat biztonsággal tudjuk működtetni, így ezennel a régi véglegesen a múltté válhat!

Az új webboltot itt találjátok:   www.mamamibolt.hu/webbolt

Kérünk Benneteket, hogy ha nem tudtok az újban regisztrálni pedig a régiben ment, regisztráljatok újra, vagy írjatok nekünk, segítünk, a hűségpontokat természetesen érvényesítjük a régiből így kérjük a kuponkódokat váltsátok ki és írjátok fel magatoknak (nálunk is meglesz persze!). Igyekeztünk mindent átvinni, de a technika ördöge mint tudjátok nem alszik, és bármi előfordulhat!

Köszönjük a türelmetek, bizalmatok és a sok-sok kedves visszajelzést, képet, amit kapunk Tőletek!


Manduca babahordozó teszt - fordítás


Manduca Soft Structured Carrier 
csatos hordozó tesztje Audrina Zaczyk Nelson tollából

Tudnivalók:
*Külső anyaga erős vászon 45% biopamut és 55% kender keveréke
*Belső rész 100% biopamut
*Újszülött kortól alkalmas 3.5kg/7.7lbs - 20kg/44lbs (kb 5-6 éves kor)
*Használható elöl, hátul és csípőn hordozáshoz, és lehetőség van a pántok háton keresztezésére is.
*Beépített újszülött szűkítő
*Beépített hátbővítési lehetőség nagyobb babáknak, totyogóknak
*Beépített fej és nyak támasztó alvócsuklya, amely ha nem használatos, egy zsebbe helyezhető.
*Hátrész (body) 350mm széles
*Hátrész (body) hossza bezipzározva 350 mm, nyitva pedig 420 mm
*Derékpánt beállítható 72 cm – 140 cm szélesre
*Párnázott derék- és vállpántok
*3 pontos biztonsági derékcsat


 
A Manduca  csatos babahordozó a legjobb csatosok egyike, amit valaha próbáltam. Remekül beállítható és valóban együtt nő a babáddal. Az egyik kedvenc része számomra a hátpanel zipzárral bővíthetősége.  Ez lehetővé teszi, hogy a body rész magasságát állíthassuk, ezáltal csecsemőkorból a totyogó korba átmenetet megkönnyítve – zipzárad be vagy ki és már mehettek is! Kisebb babával is kizipzározhatod a hátrészt, hogy bővítsd a magasságot és teljesen megtámaszd a fejét, ha pedig felébred a baba és nézelődni szeretne, le sem kell venned a hordozót, hogy ezt lehetővé tedd neki. A hátrész bővíthetősége akkor is nagyon jól jön, ha totyogó gyermeked szeret kidőlni, az én 3 évesem bizony szeret, és a Manducából nem tud kidőlöngélni. Nagyon Apa-bartá hordozó,  a férjem kedvence a 15 hónapos és a 3+ éves gyerkőcünkkel is.

Másik nagyszerű dolog benne az újszülött szűkítő. Kb 4-5 hónapos korig használható, amíg kényelmesen nem tudnak ülni az alap body részben. Ha nincs használatban, egyszerűen behajtható két gumi alá (lásd fotó). Ha nem  szeretnél újszülött szűkítőt használni, a cég kifejlesztett nemrégiben egy “size-it” eszközt, amely segítségével könnyedén szűkíthető a fő body panel terpeszrésze, s mellé még párnázott is, így kényelmes a babának.




  
A harmadik olyan tulajdonsága ennek a hordozónak, amit a többi ssc-nél nem találunk meg, a lekapcsolható vállpántok. Ez azt jelenti, hogy keresztbe is felhelyezhetőek a pántok, hosszabb hordozási időnél ez kényelmesebb lehet ha fáj a hátad. A keresztezett vállpántok segítenek jobban eloszlatni a súlyt. A lecsatolható vállpántok azt is jelentik, hogy csípőn is tudod hordani. Ezt kifejezetten kényelmesnek találtam (amit az Ergonál nem igazán tudtam mert a pánt a nyakamban volt), a csípőhordozás pedig remek kisebb babánák, akit még nem akarsz a hátadra tenni. 

Crossed straps
A manduca pántállítói tökéletes illeszkedést biztosítanak (PFAs) és apró igazításokat is tudsz tenni, mikor már a baba a hordozóban van, így mindig kényelmes less. , Ennek a hordozónak az alvócsuklyája szépen beletehető a hátrészbe, ami még pluszba egy dupla puha nyaktámaszt is biztosít. A cég számos kiegészítőt is gyárt, pántvédőket, övtáskát, amit a hordozó derékpántjára lehet csatolni.

Az egyetlen dolog amit nem szerettem a Manducában, hogy a legkisebb beállítás kellett a derékpánton nekem hogy jó legyen, ami jó elöl és hátul, de például ha magasabbra tenném a 15 hónaposomat és nem tudom eléggé meghúzni hozzá a derék és a vállpántot, az azt jelenti hogy lentebb ül mint ahogyan szeretem. De az igazat megvallva, minden SSC-nél ez a helyzet.

Manduca SSC with my 33lb 3 year old





Itt az USÁ-ban az Ergo nagyon népszerű, azonban a Manduca is egyre több itt, így érdemes kipróbálni, ha épp lecserélnéd az Ergodat. Összehasonlítva a kettőt, az Ergo sokkal testesebb, különösen az elülső zsebbel. A pántok a nyakamba csúsztak csípőn hordozásnál és a derékpánt kényelmetlen volt, nem volt jó rám a legkisebb beállítással sem. A Manduca hátrésze nagyobb mint az Ergoé, így jobb a nagyobb gyerkekhez is. És ne is beszéljünk az Ergo nagy testes újszülött betétjéről. A manduca egyértelműen vezet a csecsemők számára!

 Ha SSC-t keresel, azt gondolom a Manducával nem tudsz rosszul választani, abszolút megéri az árát!

A cikk a www.toddlersntattoos.blogspot.hu/ oldalon található eredetiben.

Dühös gyerek - légzéstechnika segít?

Be kell valljam, a kisebbik fiam kemény dió. Erős akarat, néha tombolásig menő megnyilvánulás, elég ha annyit mondok, mikor szopiról álltunk lefele 2 éves korában olyan dühös volt, hogy az ágy szélét harapta és kiabált. Egyszerűen ilyen az alap természete. Most, hogy már három és fél éves, ki is mondja: DÜHÖS VAGYOK! Mivel alapvetően a jógával foglalkozom, így elég hamar igyekeztem megtanítani neki, hogy ha úgy érzi dühös, vegyen egy mély levegőt.  Ez persze nem ment elsőre :).
Főleg nem, ha épp olyan helyzetben voltunk, ahol élesben kellett volna gyakorolni.

Megvettem a Dühös Polip könyvet, ami egy relaxációs mesekönyv kicsiknek. Ebben a feszítés-lazítás technikáját mondja el az író mesébe ágyazva. Nagyon kedves kis polipos történet, de első este nem úgy tűnt, mint ami beválik...
Nálunk az a helyzet, hogy a nagy (8) is hallgatja a kicsi meséjét is, az az első, utána jön a komolyabb mese neki (oh most a Palóc mesebeszéd, az a nagy sláger). A következő este meglepetésemre a polipos mesét kérte a kicsi, hát jó gondoltam újra próbáljuk. (mindig rájövök hogy nem az én szememmel kell nézni ezeket a meséket..)

Erre mikor olvasom, hallom az emeletes ágy tetejéről, hogy a nagyfiam csinálja lelkesen a légzést, feszíti az izmati. Na több se kellett a kicsinek, akkor ő is! Azóta is időnként előkerül a könyv, de az életben nagyon jól tudjuk alkalmazni a légzést!!! Tudja mostmár mire jó a nagy levegő, hogy a dühös polip is lenyugodott tőle, és jobb lett utána az élete.

Ajánlom nektek is!

http://mamamibolt.hu/webaruhaz/gyerekkonyvek/2450-lori-lite-a-duhos-polip.html


Persze másképpen is meg lehet őket tanítani a légzésre, erre jó módszer lehet Sarah Rudell Pitch 4 lépéses technikája (alapvetően 3, a negyedik az ismétlés).
A 3 lépés:
1. NAP: Az első belégzésnél mondjuk, hogy nap/plafon és nézzünk fel. Ez  megnyitja a mellkast, így a mélyebb lélegzetvétel aktiválja a paraszimpatikus idegrendszert és a test önlazító tevékenységét. A mély légzés után, levegő kifújása.
2. CIPŐ: A második nagy levegőt úgy vegyük, hogy ahogy belélegzünk a cipőnket akarjuk megtölteni levegővel. Furán hangzik de ez segíti a gyermeket, hogy a figyelmét a testére vigye. Majd kilégzés.
3. GYERMEK NEVE: A harmadik nagy levegővétellel az egész testünkön keresztül vigyük végig a levegőt képzeletben,  a lábujjaktól a fejünkig.
Ismételjük az első 3 lépést többször.


Természetesen nem csak a gyermekeknek tesz jót a légzés gyakorlása :) A gyermeknevelés során sokszor van az a pillanat amikor mélyen be kell lélegezzek, hogy megőrizzem a nyugalmam, legyen szó csak csíntalanságokról, vagy komolyabb dolgokról (mint pl. gyereknevelésbe beszólongatások, összetűzés a dokival/pedagógussal/szomszéddal stb)