Dr. William Sears: Bevezetés a kötődő nevelés elveibe - részlet

 Mit jelent a kötődő nevelés?
 
A kötődő nevelés egy olyan nevelési irányzat, mely a gyerekneveléssel és gyerekgondozással kapcsolatban szülőből és gyerekből egyaránt a legjobbat képes kihozni.
 
A kötődő nevelés hét eszköze:
 
1. A születést követő "kötődés" (Birthbonding)
 
Az a mód, ahogy csecsemő és szülő a szüléskor egymáshoz viszonyul, segít a kötődés kezdeti kialakításában. A szülést követő néhány hét olyan érzékeny időszak, melyben anya és baba kizárólag azzal van elfoglalva, hogy egymáshoz minél közelebb kerüljön.
 
 Egy a szülést követően kialakuló szoros kötődés lehetővé teszi, hogy a gyerek természetes biológiai, a kötődést elősegítő magatartásformáit, valamint az anya intuitív, biológiai és védelmező ösztöneit egymással megfelelőképpen összhangba hozza. Ezen biológiai páros mindkét résztvevője megfelelő indíttatást kap ahhoz, hogy végül eljusson azon pontra, melytől fogva a gyerek a legfontosabb, az anya pedig a leginkább alkalmas arra, hogy gyerekét megfelelő módon ellássa. „Mi történik akkor, ha az azonnali kötődést valami megakadályozza?” Vannak esetek, mikor ezt a szeparációt orvosi indokok – komplikációk – teszik szükségessé. Mihelyt azonban ezen időszak elmúlik, a kötődés kialakulásának és további fejlődésének semmi nem áll az útjában. Mikor a Kötődés ötlete 20 évvel ezelőtt első ízben felmerült a neveléssel kapcsolatban, voltak, akiket ez teljesen kibillentett egyensúlyukból. Az emberi kötődésnek az elmélete eddig soha nem volt cél.
 
A születéskor kialakuló kötődés nem egy olyan pillanatragasztó, mely az anya és gyerek kapcsolatot egy életre összefogni képes. A kötődés / bonding olyan tettek sorozata , mely az anya és gyermeke közti tartós kapcsolatot végül egy életen át biztosítja. Az azonnali kötődés a szülő és gyermek kapcsolatának e tekintetben mindössze a megfelelő előnyöket biztosítja.
 
 
 
2. Szoptatás (Breastfeeding)
 
A szoptatás a legjobb arra, hogy az anya megismerje a gyermekét. Segít a baba  jelzéseinek a megfelelő értelmezésében, testbeszédként is működik. Ez az első lépés, hogy az anya megismerje a kisbabáját. A szoptatás mindkét félnek egyaránt megfelelő kezdést biztosít a közös élethez. Az anyatej olyan egyedülálló, az agyi fejlődést serkentő összetevőket tartalmaz, melyeket sem szintetikusan előállítani, sem pedig megvásárolni nem lehet. A szoptatás az anya és gyermek közti megfelelő kémiai egyensúly kialakulását is elősegíti, amennyiben megfelelő mértékben stimulálja a prolaktin, ill oxitocin elválasztást. Ezek olyan hormonok, melyek segítik az édesanyát, hogy átélje, átérezze az anyaságát.
 
3. Babahordozás (Babywearing)
 
Egy elfoglalt hordozó személy karjaiban egy kisbaba igen sokat tanul. A hordozott babák sokkal kevésbé nyugtalanok és több időt töltenek el a nyugodt ébrenlét állapotában, ami a leginkább alkalmas arra, hogy a csecsemő minél több információt megtanuljon környezetéről. A hordozás mindezek mellett fokozza a szülők érzékenységét is. A baba folyamatosan testközelben van, a szülő pedig egyre inkább megtanulja érteni a jelzéseit helyesen értelmezni őket. A közelség meghitt légkört is teremt.
 
 4. Együttalvás (Bedding close to baby)
 
Minden család számára az a legjobb, ha mindenki ott alszik, ahol a leginkább pihenni képes. A családi ágy egy biztosítja azt a testi kontaktust, mely a napközben elfoglalt szülők számára megteremtheti, hogy kapcsolatuk a gyerekükkel az éjszaka folyamán ismét helyre álljon. Mivel az éjszaka az ilyen korú gyerekek számára a félelem időszakát is jelentheti, a szoros együttlét a minimumra csökkenti az éjszakai szeparációval kapcsolatos félelmeket és segít a kisbabáknak abban, hogy megtanulják, hogy az alvás egy olyan állapot, melybe finoman megyünk bele, s amelyben félelem nélkül elidőzhetünk.
 
5. A gyereksírás verbális jelentéstartalma ( language value of your babys cry)
 
A gyereksírás egy olyan jelzés, melyet arra találtak ki, hogy a gyerek túlélését biztosítsa, ill. a szülők fejlődését szolgálja. A sírásra való megfelelően érzékeny  reakció a bizalom légkörét teremti meg. A gyerek megtanulja, hogy a körülötte lévők reagálnak a szükségleteire, a szülő viszont lépésről lépésre sajátítja el azon képességet, hogy gyermek szükségleteiben megbízzon. Ez azután a szülő-gyerek közti kommunikáció minőségét nagymértékben javítja. A csecsemők nem azért sírnak, hogy manipuláljanak, hanem hogy kommunikáljanak.
 
6. Óvakodjanak a baba-trénerektől (beware of baby trainers)
 
A szülői állapot megtanít arra, hogy a különféle jó tanácsokat józan kritikával fogadjon a szülő, különösen olyan esetekben, amikor ezen tanácsok olyan extrém és szélsőséges nevelési stílusokat képviselnek, melyek arra hivatottak megtanítani a szülőket, hogy a gyerekük helyett egy órára, vagy akár ne adj Isten, egy időbeosztásra figyeljenek inkább. Ez nem más, mint a hisztériás nagytöbbség. Ezek a „kényelmes szülők” rövidtávon ugyan, sikeresek lehetnek, a hosszabb távú eredmények szempontjából azonban veszíteni fognak előreláthatólag. Ebből pedig egyenesen következik, hogy ez a  hozzáállás hosszútávon semmi esetre sem tekinthető kifizetődő vállalkozásnak. Ezek az inkább korlátolt magatartások végül ahhoz vezetnek, hogy szülő és gyermek közt távolság jöhet létre, mely a mindkettőjüket eredményesen tartja vissza attól, hogy a gyereknek megbízható támaszt jelenthessenek a szülők.
 
 
7. Kiegyensúlyozottság (balance)
 
Nagy igyekezetünkben, hogy gyermekeink elvárásainak minden tekintetben maximálisan megfeleljünk, előfordul, hogy saját és partnerünk szükségleteit elhanyagoljuk. Meg kell tanulni, hogy a kiegyensúlyozottság kulcsa szülői létükben, a gyerekeik szükségleteire való megfelelő reagálásban, továbbá abban a tudatban keresendő, hogy mikor kell igent, ill. nemet mondanunk, valamint abban a bölcsességben, hogy megtanuljunk igent mondani azon esetben, amennyiben mi szorulnánk mások segítségére. 

Tovább a teljes cikkhez:   Kötődő nevelés 

http://mamamibolt.hu/webaruhaz/babagondozas-neveles/248-the-attachment-parenting-book-sears-parenting-library.html?search_query=attachment&results=2
 A könyv megvásárolható a Mamamiboltban angol nyelven
 



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése